Vissza a tartalomjegyzékhez

SASS SZILVESZTER
Spanyolvi g asz

Ez a hét szokás szerint kupahét volt. Kedden bonyolították le az UEFA-kupa második fordulójának visszavágóit is, melyen több drámai mérkőzést is láthatott a nagyérdemű. Természetesen magyar csapatok nélkül. A legnagyobb visszhangot a Fiorentina-Grasshoppers mérkőzés váltotta ki. Sajnos nem az izgalmak, hanem egy újabb szurkolói rendbontás miatt. A salernói mérkőzésen egy, a nézőtérről bedobott petárda súlyosan megsebesítette Philip Flament partjelzőt. Az UEFA fegyelmi bizottsága hétfőig hozza meg döntését a félbeszakadt mérkőzésről.


Giovanni Silva, az FC Barcelona brazil csatára elfejeli a labdát Michael Tarnat, a Bayern München játékosa elől. A labdarúgó Bajnokok Ligájának 4. fordulójában játszott mérkőzesen a München 2-1-re győzött    Fotó: MTI

Az olasz AC Fiorentina klubmenedzsere, Luciano Luna azt mondta, a petárdát éppen a firenzei szurkolóknak fenntartott lelátóval szemben elhelyezkedő tribünről dobták be a pályára. „Ez egy előre kitervelt sportellenes terrorakció volt” - jelentette ki Luna, aki a Salernitana drukkereit vádolta meg. Úgy vélte, a salernóiak így álltak bosszút a Fiorentina és a Salernitana bajnoki mérkőzésén kirobbant verekedésért.
Az olasz csapat vezetői azt szerették volna, ha a kedden este, az első félidő végeztével, a hazaiak 2-1-es vezetésénél félbeszakított találkozót már szerda délután bepótolhatták volna. A svájci együttes játékosai azonban a robbanás okozta sokkra hivatkozva tiltakoztak az azonnali újrajátszás ellen. Luciano Luna ezek után kifejtette: a legrosszabb esetben kizárhatják őket az UEFA-kupából, ezért csak abban bíznak, hogy engedélyezni fogják az újrajátszást.
Érdekes egyébként, hogy a Fiorentina kedden azért játszott semleges pályán, mert 1997 áprilisában, a KEK elődöntőben stadionjában verekedés tört ki, s az UEFA két nemzetközi kupamérkőzésre betiltotta a pályát. A büntetést most töltötték (volna) le a firenzeiek.
Az olaszok tehát pechesek voltak. De nem voltak egyedül.
Az angol listavezető Aston Villát már az első mérkőzése után tuti továbbjutónak hihette az ember. Érthető, hiszen a spanyol Celta Vigót idegenben le tudták győzni, 1-0-ra. Ám Birminghamben alaposan besültek, 3-1-re kikaptak, és kiestek.
Érthető tehát, hogy a spanyolok mestere, Victor Fernandez a fellegekben járt: „Ez volt a klub történetének legrendkívülibb és legfontosabb pillanata - áradozott az edző, majd hozzátette: - Az erő, az akarás, a remény és a győzni vágyás. Ezek ott voltak a játékosaimban.”
Stuttgartban nem voltak ilyen boldogok. A Vfb ugyanis a hazai 1-1 után hosszabbításban, drámai csatában 3-2-re elvérzett az Újpestet is leverő belga FC Bruges ellen. A belgák győzelmét elősegítette, hogy ellenfeleik közül ketten idő előtt mehettek zuhanyozni. Ám a vendég csapat, német lévén, az utolsó pillanatig nem adta fel.
Hasonlóképp nem adta fel a Liverpool sem. Pedig az angol gárda hazai pályán csak 0-0-ra volt képes a Valencia ellen. Spanyolföldön pedig már a tizedik percben vezetést szerzett a Valencia az argentín Claudio Lopez révén. A kiesés szégyenétől a vörösöket a jobboldaluk mentette meg, kilenc perccel a lefújás előtt Steve McManaman köszönt be a sokkolt spanyolokhoz. McManaman iránt egyébként érdeklődik a Real Madrid.
A pontot az i-re a cseh Patrik Berger tette fel, bebiztosítva a továbbjutást. Az utolsó percben a Liverpool lőtt még egy gólt David James kapus révén, ám a házszámot ezúttal eltévesztették a vörös ördögök, lévén hogy saját kapujukat vették be. Ezzel 2-2 lett a végeredmény, a Valencia veretlenül esett ki az UEFA-kupából. Így a spanyol és angol csapatok közti párharc 1-1-re alakult.