Vissza a tartalomjegyzékhez

MÁRER GYÖRGY NEW YORK
Előretörtek a szamarak

Megtorpant a republikánus pártjelképben szereplő elefánt a Clinton-botrányok ellenére makacsul kitartó demokrata szamárral szemben. Az amerikaiak - természetesen - a négyévente sorrakerülő elnökválasztást és a vele együttjáró kongreszszusi, illetve helyhatósági voksolásokat tartják a pártok legjelentősebb erőpróbáinak. A közbenső szavazásokat sokan csak amolyan mellékzöngéknek minősítik. Az ilyen vélekedés persze nem mindig állja meg a helyét, mivel ezek a politikai erőpróbák előrejelzései lehetnek az elkövetkező nagy csatának az államfői székért. Az érem másik oldala, hogy ha a két nagy párt közül egyik sem uralja egyszerre a Fehér Házat és a kongresszus két nagy házát, akkor a közbenső választás könnyen megváltoztathatja a hatalmi viszonyokat.


George Pataki, New York állam újraválasztott kormányzója családjával ünnepel. Büszkék a magyar örökségükre   Fotó: MTI

A novemberi választást megelőzően a demokrata kézben lévő elnöki hivatallal szemben a képviselőház és a szenátus többségét egyaránt a republikánusok tartották kezükben. A demokratáknak tehát az volt az érdekük, hogy elhódítsák az erőfölényt mindkét házban, míg a republikánusok foggal-körömmel harcoltak annak megtartásáért, illetve többségük erősítéséért.
New York államban két igen fontos hivatalért folyt a versengés. George Pataki, a magyar származású kormányzó lépett porondra újraválasztásáért Peter Vallone demokrata jelölt ellen. New York állam szenátori tisztségéért pedig a hivatalban lévő Alfonze D’Amato folytatott harcot Charles Schumer demokrata képviselővel szemben. A két politikus választási hadjárata volt talán a legádázabb az egész országban, és bizony egymás személye ellen intézett támadások, valamint rágalmazások és gorombáskodások tömkelegévé fajult. A különbség a két kampány között az volt, hogy amíg Pataki kormányzó több hosszal vezetett ellenfelével szemben, addig D’Amato és Schumer százalékaránya vajmi kevés különbséget mutatott.
A New York-i kormányzó ezúttal az állam történelmének egyik legnagyobb arányú győzelmét aratta, amely már korán nyilvánvaló lett. Vetélytársa háromnegyed órával a szavazás befejezése után megjelent a tévé képernyőjén, és szerencsekívánatait fejezte ki győztes ellenfelének. Pataki négy esztendővel ezelőtt alig ismert tagja volt New York állam szenátusának, csak nagy nehézségek árán aratott győzelmet nagynevű, de egyáltalán nem kedvelt ellenfele, Mario Cuomo felett. Az elmúlt ciklus azonban teljesen megváltoztatta az állam politikai arculatát: csökkent a bűnözés, nem kevésbé az adók és a felesleges szociális segélyek összege, így Pataki kormányzó közkedvelt politikai személyiséggé lépett elő, akinek már országos viszonylatban is súlya van. Várható volt tehát, hogy második hivatali időszakra is megbízatást kap a választópolgárok többségétől. Négy esztendővel ezelőtt ő folyamodott segítségért az akkor népszerű D’Amato New York-i szenátorhoz, míg idén megfordult a kocka, és a törvényhozó kérte a közkedvelt kormányzó támogatását. Pataki ezt meg is adta neki, de minden erőfeszítéssel szemben D’Amato szenátor, 18 éves szenátusi múltja ellenére is, kénytelen volt átadni helyét Charles Schumannak, aki most képviselőből szenátorrá lépett elő.
A Hilton Szálló báltermét zsúfolásig megtöltötték azok, akik osztozni akartak a kormányzó diadalában. Nem sokkal azután, hogy ellenfele elismerte vereségét, kivonultak a színpadra a Pataki-kampány vezetői, majd családja kíséretében, óriási éljenzés és tapsvihar közepette megjelent New York újraválasztott kormányzója, George Pataki. „Köszönöm, köszönöm New York” - mondta bevezetőként, majd miután kifejezte köszönetét feleségének és családjának a támogatásukért, így folytatta: „Betartottuk szavunkat: New York jobb állam lett, mint volt négy esztendővel ezelőtt. New York ma biztonságosabb és egészségesebb állam… Megszabadítottuk polgárainkat az előző kormányzat nyomasztó adóterheitől, visszaállítottuk alkotószellemüket.” Pataki szerint a munka korántsem fejeződött még be. „Van valami rendkívüli ebben az államban. A New York-i emberek mindig hittek abban, hogy a holnap jobb lesz, mint a ma volt, jövőre jobb lesz, mint tavaly volt, és gyermekeinknek jobb életük lesz, mint nekünk volt… Az elkövetkező nemzedék büszke lehet majd arra, hogy New York ismét az amerikai államok legjobbja lett.”

A lelkes tapssal fogadott beszéd után a kormányzó fivére, Louis Pataki válaszolt lapunk kérdéseire:

- Mit gondol, miért választották újra George Patakit?
- Azt hiszem, nagyon jól csinálja azt, amit csinál. Megvan a képessége arra, hogy együtt tudjon dolgozni a különböző emberekkel, és elérje, amit meg akar valósítani.
- Igaz, hogy az első hivatali időszakra főként azért választották meg, mert visszaállította a halálbüntetést?
- Nem hiszem, bár ez kétségtelenül szerepet játszott a sikerben. Úgy vélem, hogy az emberek elégedetlenek voltak az előző kormányzattal, és változást akartak. Pataki adócsökkentést, a halálbüntetés és a törvényes rend visszaállítását hirdette meg. A ma esti fényes győzelmének egyik oka, hogy valóra váltotta ígéreteit.
- Az itteni magyarok és a magyar származásúak nagyon büszkék Pataki kormányzóra. Mit jelent ez a a kormányzó számára?
- Bizony mi is nagyon büszkék vagyunk magyar származásunkra. Nagyszüleink egyáltalán nem beszéltek angolul, és kevéske képzettségük volt, amikor idejöttek. Nagyon büszkék voltak rá életükben, és most is nagyon büszkék lennének rá, ha láthatnák. Mi is nagyra értékeljük magyar hagyományainkat, hiszen nagyszüleink istápolásával, magyar unokatestvéreink társaságában nőttünk fel. Nemzeti örökségünk életünknek szerves részét képezte, és rengeteget jelent számunkra mind a mai napig.
- Hogyan látja New York állam jövőjét?
- Az elmúlt négy év igen kedvező volt, és azt hiszem, a jövő hasonlóan kedvező lesz. A kormányzó alapállása az, hogy a kormánynak meg kell tennie kötelességét, és akkor a polgárok már képesek megvalósítani a többit. Úgy vélem, ez New York esetében is sikeresen fog működni.
- Mit üzen lapunk olvasóinak?
- Sok ember jött ide Amerikába Magyarországról, akik remek dolgokat értek el. George csupán egyike ezeknek. Büszkék vagyunk arra, ahová eljutottunk, és amit más magyaroknak sikerült véghez vinniük. Azt hiszem, erre minden magyar büszke lehet.
- Hogyan látja a demokratikus Magyarország jövőjét?
- Nagyon kedvezőnek ítélem. 1962-ben Európában jártam, és nem látogattam el Magyarországra. 1962-ben nem akartam elmenni oda. Most égek a vágytól, hogy odautazhassam. Főként a közeli NATO-tagság, de az Európai Unióba történő beilleszkedés reménye is, úgy érzem, feljogosít arra, hogy azt mondhassam: valóban kedvező dolgok történnek odahaza.
A New York Times első oldalának szalagcíme szerint: „A demokraták feltartóztatták a republikánus párt előrenyomulását, gyengültek az elnök hivatalból történő eltávolításának kilátásai...” Valójában az történt, hogy a republikánusoknak nem sikerült beváltaniuk az előrejelzett reményeket, és nem tudtak hatvan helyet szerezni a szenátusban. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nem lennének képesek keresztülvinni a kétharmados többséget kívánó javaslatokat, és az elnök eltávolítása is ezek közé tartozik. Newt Gingrich, a képviselőház republikánus elnöke máris kijelentette: „A republikánusok sohasem ragaszkodtak különösebben az elnök hivatalból történő eltávolításának kérdéséhez.” Majd hozzáfűzte: „Hetven év óta először fordul elő, hogy a republikánusok egy harmadik hivatali időszakra megtartották többségüket a képviselőházban.”
Így tehát minden maradt a régiben, a mérleg serpenyője nem billent ki jelentősebb mértékben az egyensúlyából. A demokraták nem vesztettek teret, amivel elérték, hogy Clinton elnök biztonságban ülhet a Fehér Házban, és nem kell tartania az eltávolítási folyamat heves folytatásától. A republikánusok - ha nyertek is egy jottányit, hiszen 1930-31 óta nem tartottak kezükben 55 helyet a szenátusban -, mégsem kaptak lehetőséget arra, hogy döntő többséget tudjanak szerezni.
Az idei közbenső választás tehát egyaránt fontos volt mindkét párt részére. Furcsa dolog az amerikai demokrácia: itt a választópolgárok nem szeretik, ha egy pártnak túlságosan sok hatalom van a kezében, mivel az túlkapásokra adhat lehetőséget. Ezért történik olyan ritkán, hogy a Fehér Ház és a Kongresszus két háza is egy párt kezébe kerül. Van az Egyesült Államokban egy általánosan elfogadott politikai iránytű, a „check and balance”, ami magyarul annyit jelent, hogy a „fékezés és egyensúly” elve. Több mint 22 évtizede ez tartja középtájon a politikai mérleg mutatóját, és ez akadályozza meg, hogy bármelyik párt a kelleténél több hatalomra tegyen szert. Így történt ezúttal is.