Megtorpant a republikánus pártjelképben szereplő elefánt a Clinton-botrányok
ellenére makacsul kitartó demokrata szamárral szemben. Az amerikaiak - természetesen
- a négyévente sorrakerülő elnökválasztást és a vele együttjáró
kongreszszusi, illetve helyhatósági voksolásokat tartják a pártok legjelentősebb erőpróbáinak.
A közbenső szavazásokat sokan csak amolyan mellékzöngéknek minősítik. Az ilyen vélekedés
persze nem mindig állja meg a helyét, mivel ezek a politikai erőpróbák előrejelzései
lehetnek az elkövetkező nagy csatának az államfői székért. Az érem másik oldala,
hogy ha a két nagy párt közül egyik sem uralja egyszerre a Fehér Házat és a
kongresszus két nagy házát, akkor a közbenső választás könnyen megváltoztathatja
a hatalmi viszonyokat.
George Pataki, New York állam újraválasztott kormányzója családjával ünnepel. Büszkék
a magyar örökségükre Fotó: MTI
A novemberi választást megelőzően a demokrata kézben lévő elnöki hivatallal
szemben a képviselőház és a szenátus többségét egyaránt a republikánusok tartották
kezükben. A demokratáknak tehát az volt az érdekük, hogy elhódítsák az erőfölényt
mindkét házban, míg a republikánusok foggal-körömmel harcoltak annak megtartásáért,
illetve többségük erősítéséért.
New York államban két igen fontos hivatalért folyt a versengés. George Pataki, a
magyar származású kormányzó lépett porondra újraválasztásáért Peter Vallone
demokrata jelölt ellen. New York állam szenátori tisztségéért pedig a hivatalban lévő
Alfonze D’Amato folytatott harcot Charles Schumer demokrata képviselővel szemben. A két
politikus választási hadjárata volt talán a legádázabb az egész országban, és
bizony egymás személye ellen intézett támadások, valamint rágalmazások és gorombáskodások
tömkelegévé fajult. A különbség a két kampány között az volt, hogy amíg Pataki
kormányzó több hosszal vezetett ellenfelével szemben, addig D’Amato és Schumer százalékaránya
vajmi kevés különbséget mutatott.
A New York-i kormányzó ezúttal az állam történelmének egyik legnagyobb arányú győzelmét
aratta, amely már korán nyilvánvaló lett. Vetélytársa háromnegyed órával a szavazás
befejezése után megjelent a tévé képernyőjén, és szerencsekívánatait fejezte ki
győztes ellenfelének. Pataki négy esztendővel ezelőtt alig ismert tagja volt New York
állam szenátusának, csak nagy nehézségek árán aratott győzelmet nagynevű, de egyáltalán
nem kedvelt ellenfele, Mario Cuomo felett. Az elmúlt ciklus azonban teljesen megváltoztatta
az állam politikai arculatát: csökkent a bűnözés, nem kevésbé az adók és a
felesleges szociális segélyek összege, így Pataki kormányzó közkedvelt politikai
személyiséggé lépett elő, akinek már országos viszonylatban is súlya van. Várható
volt tehát, hogy második hivatali időszakra is megbízatást kap a választópolgárok
többségétől. Négy esztendővel ezelőtt ő folyamodott segítségért az akkor népszerű
D’Amato New York-i szenátorhoz, míg idén megfordult a kocka, és a törvényhozó kérte
a közkedvelt kormányzó támogatását. Pataki ezt meg is adta neki, de minden erőfeszítéssel
szemben D’Amato szenátor, 18 éves szenátusi múltja ellenére is, kénytelen volt átadni
helyét Charles Schumannak, aki most képviselőből szenátorrá lépett elő.
A Hilton Szálló báltermét zsúfolásig megtöltötték azok, akik osztozni akartak a
kormányzó diadalában. Nem sokkal azután, hogy ellenfele elismerte vereségét,
kivonultak a színpadra a Pataki-kampány vezetői, majd családja kíséretében, óriási
éljenzés és tapsvihar közepette megjelent New York újraválasztott kormányzója,
George Pataki. „Köszönöm, köszönöm New York” - mondta bevezetőként, majd
miután kifejezte köszönetét feleségének és családjának a támogatásukért, így
folytatta: „Betartottuk szavunkat: New York jobb állam lett, mint volt négy esztendővel
ezelőtt. New York ma biztonságosabb és egészségesebb állam… Megszabadítottuk polgárainkat
az előző kormányzat nyomasztó adóterheitől, visszaállítottuk alkotószellemüket.”
Pataki szerint a munka korántsem fejeződött még be. „Van valami rendkívüli ebben
az államban. A New York-i emberek mindig hittek abban, hogy a holnap jobb lesz, mint a ma
volt, jövőre jobb lesz, mint tavaly volt, és gyermekeinknek jobb életük lesz, mint
nekünk volt… Az elkövetkező nemzedék büszke lehet majd arra, hogy New York ismét
az amerikai államok legjobbja lett.”
A lelkes tapssal fogadott beszéd után a kormányzó fivére, Louis Pataki válaszolt
lapunk kérdéseire:
- Mit gondol, miért választották újra George Patakit?
- Azt hiszem, nagyon jól csinálja azt, amit csinál. Megvan a képessége arra,
hogy együtt tudjon dolgozni a különböző emberekkel, és elérje, amit meg akar valósítani.
- Igaz, hogy az első hivatali időszakra főként azért választották meg, mert
visszaállította a halálbüntetést?
- Nem hiszem, bár ez kétségtelenül szerepet játszott a sikerben. Úgy vélem, hogy
az emberek elégedetlenek voltak az előző kormányzattal, és változást akartak.
Pataki adócsökkentést, a halálbüntetés és a törvényes rend visszaállítását
hirdette meg. A ma esti fényes győzelmének egyik oka, hogy valóra váltotta ígéreteit.
- Az itteni magyarok és a magyar származásúak nagyon büszkék Pataki kormányzóra.
Mit jelent ez a a kormányzó számára?
- Bizony mi is nagyon büszkék vagyunk magyar származásunkra. Nagyszüleink egyáltalán
nem beszéltek angolul, és kevéske képzettségük volt, amikor idejöttek. Nagyon büszkék
voltak rá életükben, és most is nagyon büszkék lennének rá, ha láthatnák. Mi is
nagyra értékeljük magyar hagyományainkat, hiszen nagyszüleink istápolásával,
magyar unokatestvéreink társaságában nőttünk fel. Nemzeti örökségünk életünknek
szerves részét képezte, és rengeteget jelent számunkra mind a mai napig.
- Hogyan látja New York állam jövőjét?
- Az elmúlt négy év igen kedvező volt, és azt hiszem, a jövő hasonlóan kedvező
lesz. A kormányzó alapállása az, hogy a kormánynak meg kell tennie kötelességét,
és akkor a polgárok már képesek megvalósítani a többit. Úgy vélem, ez New York
esetében is sikeresen fog működni.
- Mit üzen lapunk olvasóinak?
- Sok ember jött ide Amerikába Magyarországról, akik remek dolgokat értek el.
George csupán egyike ezeknek. Büszkék vagyunk arra, ahová eljutottunk, és amit más
magyaroknak sikerült véghez vinniük. Azt hiszem, erre minden magyar büszke lehet.
- Hogyan látja a demokratikus Magyarország jövőjét?
- Nagyon kedvezőnek ítélem. 1962-ben Európában jártam, és nem látogattam el
Magyarországra. 1962-ben nem akartam elmenni oda. Most égek a vágytól, hogy
odautazhassam. Főként a közeli NATO-tagság, de az Európai Unióba történő
beilleszkedés reménye is, úgy érzem, feljogosít arra, hogy azt mondhassam: valóban
kedvező dolgok történnek odahaza.
A New York Times első oldalának szalagcíme szerint: „A demokraták feltartóztatták
a republikánus párt előrenyomulását, gyengültek az elnök hivatalból történő eltávolításának
kilátásai...” Valójában az történt, hogy a republikánusoknak nem sikerült beváltaniuk
az előrejelzett reményeket, és nem tudtak hatvan helyet szerezni a szenátusban. A
gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nem lennének képesek keresztülvinni a kétharmados többséget
kívánó javaslatokat, és az elnök eltávolítása is ezek közé tartozik. Newt
Gingrich, a képviselőház republikánus elnöke máris kijelentette: „A republikánusok
sohasem ragaszkodtak különösebben az elnök hivatalból történő eltávolításának
kérdéséhez.” Majd hozzáfűzte: „Hetven év óta először fordul elő, hogy a
republikánusok egy harmadik hivatali időszakra megtartották többségüket a képviselőházban.”
Így tehát minden maradt a régiben, a mérleg serpenyője nem billent ki jelentősebb mértékben
az egyensúlyából. A demokraták nem vesztettek teret, amivel elérték, hogy Clinton
elnök biztonságban ülhet a Fehér Házban, és nem kell tartania az eltávolítási
folyamat heves folytatásától. A republikánusok - ha nyertek is egy jottányit,
hiszen 1930-31 óta nem tartottak kezükben 55 helyet a szenátusban -, mégsem kaptak
lehetőséget arra, hogy döntő többséget tudjanak szerezni.
Az idei közbenső választás tehát egyaránt fontos volt mindkét párt részére.
Furcsa dolog az amerikai demokrácia: itt a választópolgárok nem szeretik, ha egy pártnak
túlságosan sok hatalom van a kezében, mivel az túlkapásokra adhat lehetőséget. Ezért
történik olyan ritkán, hogy a Fehér Ház és a Kongresszus két háza is egy párt kezébe
kerül. Van az Egyesült Államokban egy általánosan elfogadott politikai iránytű, a
„check and balance”, ami magyarul annyit jelent, hogy a „fékezés és egyensúly”
elve. Több mint 22 évtizede ez tartja középtájon a politikai mérleg mutatóját, és
ez akadályozza meg, hogy bármelyik párt a kelleténél több hatalomra tegyen szert. Így
történt ezúttal is.