Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Magyarok a szlovák kormányban

Pozsonyban az ötödik hete tárgyaló négy párt között a héten létrejött az új kormány megalakulásáról szóló megállapodás. A törékeny koalíció kemény vitában formálódott, hiszen a baloldal még a hét végén is úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi kormánypártokkal nem alakít kormányt. A Mikulás Dzurinda vezette kormány egyik alelnökét, két miniszterét és négy államtitkárát a Magyar Koalíció Pártja (MKP) adja.


Rudolf Schuster, a Polgári Egyetértés Pártjának elnöke, Mikulas Dzurinda, a Szlovák Demokratikus Koalíció elnöke, Jozef Migas, a Demokratikus Baloldal Pártjának elnöke és Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke    Fotó: MTI

Az új szlovák kormány miniszterelnöke Mikulás Dzurinda lesz. A kormány négy alelnöke közül az emberi jogi és kisebbségi kérdések felügyeletét a Magyar Koalíció Pártjának jelöltje látja el. Hasonlóképpen az MKP adja a környezetvédelmi tárca és az építésügyi minisztérium vezetőjét. A magyar párt kapta az oktatási, a pénzügyi, a mezőgazdasági és a munkaügyi tárca államtitkári posztját is.
Az MKP szerette volna megszerezni a földművelési minisztérium vezetését, de partnerei, elsősorban a baloldaliak nem akarták, hogy az a magyarok felügyelete alá kerüljön. A pártok megállapodása szerint államfőnek Rudolf Schuster, a Polgári Egyetértés Pártjának (SOP) elnöke, Kassa főpolgármestere jelölteti magát, akit mind a négy párt hajlandó támogatni.
„Az új kormány végül is a kompromisszumok kormánya lesz, de ezt a munkája során bízvást cáfolni tudja azzal, hogy megfelelő módon tud majd megküzdeni a konkrét feladatokkal” - nyilatkozta Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke.