Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Anglia válófélben

Miután Skócia és Wales a múlt évben már megszavazta az önálló törvényhozás létrehozását, és az észak-írek is külön parlamentben gyűlnek össze, csak idő kérdése volt, hogy az angolok mikor állnak sarkukra saját nemzeti értékeik védelme érdekében. A hónapok óta erősödő angol nemzeti érzület a Konzervatív Párt Bournemouth-ban megrendezett éves konferenciáján is a figyelem középpontjába került. A vegyes érzelmeket kiváltó kijelentéseket a Newsweek beszámolója összegezte.


Carlos Menem argentín elnök Londonban. A birodalomnak vége, de a külsőségek maradtak    Fotó: MTI

„Nem leszünk angol nacionalisták” - zárta le beszédét a konferencián William Hague, a toryk vezetője. „De arra gondunk lesz, hogy Anglia szavazóit korrektül képviseljék.” Bár Hague különálló angol parlament létrehozására való utalása némelyeknek illuzórikusnak tűnt, el kell ismerni: az ötlet egyben történelminek is mondható. A középkor óta ugyanis nem volt Angliában olyan parlament, ahol a skótok és a walesiek ne képviselték volna magukat. Ám a felvetés mögött olyan politikai megfontolás is meghúzódhat, mint a toryk Európa gazdasági integrációjával szembeni egyre mélyülő ellenállása.
Mivel a konzervatív ellenzék tömegbázisa gyakorlatilag az angol szavazók köréből kerül ki, a Tony Blair vezetése alatt végrehajtott alkotmányos reformok kritizálása is természetes reakciónak tekinthető: az angol sovinizmus ébresztgetése ugyanis politikai lehetőségeket rejt magában. A fő érvek között szerepel, hogy míg az új törvényhozás értelmében az angolok beleszólása csökkent a skót, a walesi és az észak-ír ügyekbe, a kelták továbbra is beavatkozhatnak Anglia életébe, hiszen Skócia, Wales és Észak-Írország még mindig képviseli magát a londoni parlamentben.
Ám kétkedők még Hague tanácsadói között is vannak, akik szerint az önálló angol parlament létrehozása túlságosan is a „kis Anglia” elszigetelődési törekvéseként hatna. Mások szerint ez defetizmus, amely néhány toryt arra késztet, hogy a maga kis Sinn Fein mozgalmának létrehozását fontolgassa. A Konzervatív Pártot ugyanakkor további kritikák érik azért, mert a párt nem fogalmaz meg egységes véleményeket. Ráadásul még azt a bakit is elkövették, hogy a konferencia termét kék, piros, sárga és zöld IKEA-székekkel és fényeffektusokkal próbálták színesebbé tenni. Úgy látszik, elkerülte a figyelmüket, hogy az országszerte sugárzott új IKEA-szlogen pontosan arra szólít fel, hogy: „Ne légy már annyira angol!”