Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-HÍRÖSSZEFOGLALÓ
Súlyos vádak Pintér ellen

A Kurír információi szerint Pintér Sándor belügyminisztert le kívánják váltani, mert valamikképpen érintett egy szövevényes alvilági ügyben. Bórókai Gábor kormányszóvivő rendszeres tájékoztatóján kifejtette: a hír dezinformáció, szándékos vagy véletlen zavarkeltés. A miniszterelnök már korábban tudott erről a híresztelésről, a szükséges vizsgálatokat elvégeztette, s ezek eredményének ismeretében teljes bizalmáról biztosította a belügyi tárca vezetőjét.

Az ügy háttere, hogy a közelmúltban a Parlament nemzetbiztonsági bizottsága megnézte Boros Tamás, a májusi Aranykéz utcai robbantás áldozatául esett vállalkozó korábbi vallomását tartalmazó videófilmet. Továbbá a közelmúltban Keleti György az említett bizottság elnöke is elkérte és megnézte az MTV1 Kriminális műsorának egy eddig még le nem vetített felvételét.
A filmen Dietmar Clodo élettársa nyilatkozik, miszerint több alkalommal is járt Clodónál egy volt rendőri vezető, aki jelenleg is magas beosztásban dolgozik. Mint ismeretes Clodo egyike annak a négy külföldi állampolgárnak, akiket azután vettek őrizetbe, hogy a Központi Bűnüldözési Igazgatóság felszámolta a Pilisszentlászlón működő „bombagyárat”, s akiket azzal gyanúsítanak, hogy ők látták el a magyar alvilágot robbanóanyaggal. A Kurír azt sejteti, hogy a kazettákon szereplő nyilatkozatokban olyan kontextusban szerepel Pintér Sándor belügyminiszter, ami lemondatását indíthatja el.
A kormányülésen a belügyminiszterrel kapcsolatos újságcikk is szóba került - mondta el szokásos sajtótájékoztatóján Borókai Gábor kormányszóvivő. Állítása szerint Orbán Viktor miniszterelnök már jóval a cikk megszületése előtt tudott a híresztelésekről, így a szükséges vizsgálatokat elvégeztette. A vizsgálatok eredménye szerint egyértelműen dezinformációról van szó. Hogy szándékos avagy csupán véletlenszerű zavarkeltés történt, azt a szóvivő nem kívánta kommentálni.