Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
A CIA fizette a lámát

Egy nemrég nyilvánosságra került dokumentum szerint - amelyet a Los Angeles Times című napilap ismertetett - a tibeti függetlenségi mozgalmat a CIA pénzelte a hatvanas években, persze nem a tibeti ügy iránt érzett lelkesedésből, hanem sokkal inkább azért, hogy ezáltal de-stabilizálja a környező kommunista országokat, elsősorban Kínát.

A hatvanas évek elejétől az amerikai Központi Hírszerző Szolgálat évi 1,7 millió dollárral járult hozzá a száműzetésben levő tibeti kormány munkájához, illetve 180 ezer dollárt juttatott minden évben a dalai lámának. Az amerikai napilap szerint a tibeti függetlenségi törekvések álcázott támogatása a CIA egész világra kiterjedő hidegháborús programjának része volt, amellyel a kommunista kormányokat, mindenek előtt a Szovjetuniót és Kínát kívánta aláaknázni. A tibeti „hadműveletet” lehetővé tevő nagyvonalú számlát ugyanaz a kormánybizottság hagyta jóvá annak idején, amely engedélyezte a kubai Disznó-öbölben az amerikai deszantosok partraszállását is.
Az amerikai külügyminisztérium által hivatalosan egy hónapja nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint a CIA támogatott többek között Nepálban állomásozó tibeti gerillákat, egy - az amerikai Colorado államban levő, a gerillák felkészítését szolgáló - katonai kiképzőbázist, tibeti közhivatalnokok taníttatását az amerikai Cornell egyetemen, illetve tibeti kémszervezeteket. A CIA 1968-ban, Richard Nixon elnökké választása után megszüntette az Amerikán belüli katonai képzést, és a programra szánt keretet is lefaragták évi 1,2 millió dollárra. A titkos támogatás végül a hetvenes évek elején szűnt meg teljesen, mikor Nixon elnök kormányzata nyitott Kína felé.
Az utóbbi években - immár nyilvánosan - a kongresszus 2 millió dollárnyi éves támogatást szavazott meg az indai székhelyű tibeti kormánynak, ugyanakkor sürgette a Clinton-kormányzatot, hogy további 2 milliót költsön a tibetiek közötti demokratikus tevékenységek megsegítésére. „A program célja az volt, hogy életben tartsuk az autonóm Tibet politikai koncepcióját Tibetben és más országokban is, elsősorban Indiában, illetve erősítsük az ellenállóképességet egy esetleges politikai változás esetén a kommunista Kínában” - áll egy magasrangú amerikai hírszerző tiszt visszaemlékezésében. Tibeti emigránsok, köztük a dalai láma, eddig is többször hangoztatták, hogy a CIA támogatta ügyüket. Ezt azonban - egészen mostanáig - Washingtonban semmilyen írásos, vagy egyéb dokumentummal nem erősítették meg.