Vissza a tartalomjegyzékhez

LAUDANCSEK KATALIN
Mészárszék a levegőben

Tizenöt éve, 1983. szeptember 1-én a szahalini katonai reptérről felszállt egy SZU-15TM típusú vadászgép, hogy megsemmisítsen egy, a szovjet légtérbe hatolt dél-koreai utasszállító repülőt. Az akció sikerült: a koreai légitársaság 007 számú járata 269 utassal a fedélzetén a tengerbe zuhant. Az áldozatok többsége japán turista volt. A Kommerszant című orosz hetilap az évforduló alkalmából megkereste a szahalini katonai körzet egykori légvédelmi parancsnokhelyettesét, Gennagyij Oszipovicsot, aki annak idején személyesen lőtte ki a rakétákat a radarképernyőn feltűnt „behatolóra”.


A harci gép pilotája Gennagyij Oszipovics (középen) volt. Fotó: Kommerszant

A tragédia okainak megértéséhez érdemes felidézni az akkori helyzetet: a szocialista táborban egyre nagyobb mozgolódás volt megfigyelhető. Lengyelországban Jaruzelski tábornok hadiállapotot vezetett be, nem is annyira a szocializmus védelmére, mint inkább a „Nagy Testvér” segítségét elkerülendő, jól emlékezve az 1968-as Prágai Tavaszra. Magyarországon Kádár irányítása alatt szép csendben „emberarcúvá” formálódott a szocializmus. Az NDK-ból sorra szökdöstek el a polgárok, annak ellenére, hogy a Fal jól működött: minden második embert lelőttek azok közül, akik legalább egyéni szinten megkísérelték a német újraegyesítést. Romániában Ceaucescu olyan hűséget tanusított az ortodox marxista eszmék iránt, hogy csak egy lépés választotta el a kínai mintától. Csehszlovákiában pedig a bevonulás után senki sem volt hajlandó oroszul megszólalni.
A Szovjetunióban ekkor elkezdtek megnyilvánulni a bomlás első jelei: „másként gondolkodók” jelentek meg a vezetésben, általánossá vált a lopás, mint a szocialista életmód gyakorlása, valamint az országszerte egyre terjedő munkaundor. Ez idő tájt sűrűsödtek a temetések is: az egyik élőhalott pártfőtitkár követte a másikat. A volt KGB főnök, Jurij Andropov tűnt ekkor a legalkalmasabb vezérnek azok szemében, akik még reménykedtek a kommunista birodalom megőrzésében. A főtitkár meg is tett minden tőle telhetőt. Többek között, mintegy demonstrálva a haldokló Birodalom erejét, elfogadtatta a határokról szóló új törvényt, amelynek értelmében bárkit, aki behatol a Szovjetunió légterébe, el kell pusztítani. Nem telt el sok idő, és alkalom nyílt a rendelet gyakorlatban való kipróbálására is: ennek esett áldozatul az a bizonyos dél-koreai gép. Ronald Reagan ezután keresztelte el Szovjetuniót a „Gonoszság Birodalmának”.
Ma már nincs sok értelme feszegetni, vajon valóban titkosszolgálatok kezdeményezésére tért-e el a dél-koreai utasszállító gép, bár nyilván ez is szolgálhatna maradandó tanulságokkal. Körülbelül ugyanannyi érv szól a provokatív célú, mint a véletlen berepülés verziója mellett. Egy biztos: abban a politikai helyzetben ez az eset nem történhetett volna meg másként, mint ahogy megtörtént. A parancsot - felszállni és megsemmisíteni - a szahalini légvédelmi parancs-nokhelyettes kapta meg. Gennagyij Oszipovics, aki betéve ismerte minden létező katonai repülőgép sziluettjét, nem különböztethette meg azokat az utasszállítóktól: minden behatoló agresszornak számított. A két kilőtt rakéta közül az egyik a Boeing farokrészét, a másik a bal szárnyat találta el; a szerencsétlenül járt gép tízezer méter magasból kezdett el zuhanni, majd 30 másodperc múlva érte el a víz felszínét, ahol darabokra hullott. A feladatteljesítés kiváló minősítést kapott, a pilótát hősként ünnepelték a bajtársak. Az utolsó szó azonban a pártvezetőségé kellett, hogy legyen. A fővárosból érkezett küldöttség ugyanazt a kérdést tette fel, amely a civilizált világban fogalmazódott meg: „Hogyan volt képes lelőni egy utasszállító repülőt? Miként könyveli el, hogy 269 ártatlan ember életét oltotta ki?”
Mit válaszolhatott erre egy szovjet tiszt? A szahalini főnökség azonban gyorsan helyére tett mindent: a berepülés provokáció volt, és akár egy atombombát is szállíthatott volna. A légvédelem pedig szent és törvényes kötelességének tett eleget, megvédve a hazát.
Utólag azért kiderült, nem egészen így állt a helyzet: a gépen nem találtak semmiféle felderítő tevékenységre alkalmas szerkezetet. Amerika pedig határozottan visszautasított minden provokációval kapcsolatos vádat. Egyedül annak a 269 embernek nem volt többé módja hozzászólni a vitához…
Az incidens azonban váratlanul a szokottnál messzebb ható következményekkel járt. Éppen ennek az esetnek a nyomán gyorsult fel drámai módon a „Gonoszság Birodalmának” összeomlása. A folyamatba mindkét oldalról buzgón besegítettek: Reagan és Gorbacsov tevékeny hozzájárulásával megkezdődött a peresztrojka, és hamarosan megszűnt létezni a Szovjetunió.
Gennagyij Oszipovics eközben továbbra is hűségesen szolgálta a hazát, mindaddig, míg egy sikertelen katapultálás miatt le nem százalékolták. Azóta nyugdíjból él, ami elég arra is, hogy legalább minden szeptember elsején felöntsön a garatra, így emlékezve meg arról a napról, amikor oly sikeresen célba talált.


Hívatlan vendégek

A Szovjetunió fölött lelőtt idegen repülőgépek nyilvántartását hét évvel a háború után kezdték el. Íme egy rövid áttekintés az emlékezetesebb esetekből.
1952. július 16-án a Balti-tenger felett lelőttek egy PBY Catalina és egy DC-3. svéd gépet. Ez taktikai váltásra késztette Amerikát: 1954 után pilóta nélküli, ADA típusú felderítő léggömböket kezdtek alkalmazni. Az oroszok közel 4000 ilyen szerkezetet regisztráltak, de csak 473-at sikerült lelőniük. 1956 után az U2-eseké lett a főszerep: 1960-ig mintegy 50 esetben sértették meg az oroszok számára elérhetetlen 20 ezer méteres magasságban a légteret, néha olyan nagy városok felett is átrepülve, mint Moszkva. Az első U2-est 1960. május 1-én sikerült becserkészni Szverdlovszk térségében. Igaz, az eseményt olyan zűrzavar kísérte, hogy az oroszok tévedésből a saját vadászgépeik közül is lelőttek egyet. 1973. november 28-án egy iráni T-33-as sértette meg a szovjet határokat. Elhárításához felszállt egy MIG-21-es vadászgép, amely, miután kifogyott az üzemanyaga, szándékos ütközést hajtott végre, amire ez volt az első példa a lökhajtásos repülők történetében. A szovjet pilóta hősi halottá lett nyilvánítva. Öt év múlva újabb iráni látogatók érkeztek, négy Chinook típusú helikopteren jelentek meg Türkménia légterében. Kettő pórul járt, kettő elmenekült. 1981-ben megint iráni volt a betolakodó: a kanadai gyártmányú CL-44-es gép elhárításához egy SZU-15TM vadászgép szállt fel, és alkalmazta a szándékos ütközéses variációt, ezúttal szerencsésebb kimenetellel: a pilótának sikerült időben katapultálnia. A koreaiakkal is akadt még dolga szovjet légvédelemnek: egyik Boeingjüket a Kuril-szigetek fölött tartóztatták fel 1978. április 20-án. Az utasszállító bal szárnyát érte találat, ennek ellenére sikerült leszállnia. A hetvenes és a nyolvanas években elszaporodtak a könnyű, kismotoros gépekkel elkövetett határsértések. A leghíresebb ilyen eset 1978. május 28-án történt, amikor egy német fiatalember a moszkvai Vörös téren landolt kis Cessena-172-es gépével.