Vissza a tartalomjegyzékhez


Clinton után Hillary: folytatódik az össztűz

„Ha a politikai programok helyett a személyes viselkedés a döntő tényező, akkor 1960-ban az embereknek Richard Nixont kellett volna megválasztaniuk John Kennedy helyett.” A Newsweek című hetilap szerint Bill Clinton egy szűkkörű kormányülésen ezzel a történelmi példával magyarázta a Starr-jelentés nyilvánosságra hozatala után kialakult helyzetet. Az elnök - talán jogosan - úgy érzi, hogy rájár a rúd: Kennedynek minden kicsapongását elnézte a kor közvéleménye, míg Clintont nemcsak a kíméletlen precizitással dolgozó Kenneth Starr, különleges felhatalmazású ügyész, hanem a média is ízekre szedte az utóbbi hetekben.


Hillary és Bill Clinton. Jóban, rosszban?    Fotó: MTI

Amióta Clinton elnök augusztusban bevallotta a közvélemény nyilvánossága előtt, hogy félrevezette családját, munkatársait és végső soron az amerikai népet Monica Lewinsky-vel folytatott viszonyát illetően, azóta az amerikai és nemzetközi közvéleményt az orosz válság mellett az elnök további sorsa foglalkoztatja a legjobban. Az úgynevezett Starr-jelentésben az ügyben vizsgálatot folytató független ügyész 11 rendbeli jogsértéssel vádolja az amerikai elnököt. Az ügy nem szűkölködik új fordulatokban sem: Starr ugyanis bejelentette, hogy mélyebbre kíván ásni a Clinton házaspár családi vállalkozásainak hátterébe, és ezúttal Hillary-t tűzi a céltáblájára.

Starr tizenegy pontja

A független ügyész által négy év során összegyűjtött adatok alapján összeállított ötszáz oldalas jelentésben szereplő vádpontok között szerepel hamis tanúzás, hivatali hatalommal való visszaélés és az igazságszolgáltatás akadályozása. A Starr-jelentés szerint a Paula Jones polgári per során például az elnök rávette Lewinsky-t a viszonyuk eltitkolására, majd állást ajánlott fel neki, azt remélve, hogy ennek fejében a volt fehér házi gyakornok nem fog terhelő tanúvallomást tenni ellene. Clinton ezen kívül megpróbálta befolyásolni saját titkárnőjét, Betty Curriet is a vallomástételében, valamint több fehér házi alkalmazottnak hazudott bizonyos kérdésekben, tudva, hogy azok eskü alatt fogják idézni őt a bíróság előtt.
A jelentés a vád megfogalmazása mellett zavarba ejtő részletességgel és naturalitással számol be az elnök és Lewinsky között folytatott légyottokról, s emiatt óriási vihart kavart fel a nemzetközi médiában. A mexikói televízió például úgy jellemezte, mint „gyalázatos részletekkel teleírt ötszáz oldal” és feltette a kérdést: hova lett a föld legerősebb államának büszkesége és méltósága?
Clinton elnök ügyvédei szerint az ízléstelen részletek nem más célt szolgálnak, mint hogy „megalázzák az elnököt, és távozásra kényszerítsék hivatalából”. Fehér házi tisztviselők szerint a „befeketítő kampány” eszközeit Starr ellen kellene fordítani, hiszen - mint mondják - ezek nem tisztességesek. Az elnöki hivatal cáfolata hangsúlyozza: az elnök már beismerte, hogy helytelen volt a kapcsolata Lewinsky-vel, s ezért bocsánatot is kért. A dolgot tehát nevezhetjük bűnnek, de nem nevezhetjük jogilag bűncselekménynek. „A jelentésben olyan sok, nem a tárgyhoz tartozó és szükségtelen leírás van, hogy egyetlen következtetést lehet csak levonni: azt, hogy elsődleges célja az elnöknek való kár okozása volt” - állítja a Fehér Ház.
Az amerikai lakosok 72 százaléka szintén elítéli és szükségtelennek tartja a vizsgálóbíró „alaposságát”. Starr azonban azzal indokolta lépését, s ezt maguk a demokraták is elfogadják, hogy a részletező leírás nem személyes kíváncsisága, hanem a legkisebb munkahelyi szexuális zaklatást is rendkívül szigorúan sújtó amerikai jogszabályok miatt volt szükséges. Az elnök kitérő vallomása is elkerülhetetlenné tette a részletek feltárását, hogy ezáltal bizonyítható legyen a hamis eskü alatt tett tanúvallomás ténye.
A dokumentum rámutat arra is, hogy mennyire felelőtlenül viselkedett Clinton nemcsak magánélete során, hanem a hivatali teendői ellátása közben is: számos fontos politikai döntést a Monicával töltött fehér házi pásztorórái alatt intézett el telefonon. Starr jelentése az ügyész szóvivője szerint alapos és hihető információkkal támasztja alá azt a tizenegy vádpontot, amely alapján a Kongresszus megindíthatja az elnök ellen a peren kívüli bűnvádi eljárást.

Kétpárti front az elnök ellen

A Kongresszusra most nehéz feladat vár. Azok a demokrata törvényhozók, akik hetek óta csendben az elnök lemondását sürgetik, a folyosói beszélgetések során a republikánus képviselőtársaik személyében új szövetségeseket találtak. Más demokraták viszont a Starr-jelentés elolvasása után David Kendallhoz, az elnök ügyvédjéhez hasonlóan azt nyilatkozták, hogy nem tartják megalapozottnak a peren kívüli eljárás megindítására felhozott indokokat. A coloradói David Skaggs emellett megjegyezte: „Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy Clinton elnöki hatalma romokban áll”. Nem egyértelmű, hogy mi kedvezőbb a republikánusok számára: az, hogy távozásra szólítsák fel az elnököt a republikánus többséggel rendelkező Kongresszusban a peren kívüli bűnvádi eljárás (az úgynevezett impeachment) során, s így a meggyengült elnök helyett az energikus Al Gore, jelenlegi alelnök irányítsa Amerikát, vagy maradjon a helyén Clinton erőtlen elnökként, akivel gyenge pozíciója miatt sok törvényt (például az adók csökkentéséről) jóvá lehetne hagyatni.
A republikánusok következő célja, hogy megkísérlik elérni az elnök augusztus 17-i vallomásáról készült videófelvétel közzétételét, amelyen Starr kérdéseire Clinton a vádesküdtszék tagjainak válaszolt, és állítólag meglehetősen súlyos ellentmondásokba keveredett önmagával a sokáig elhallgatott viszony részleteit illetően.
A Kongresszus előtt másik alternatívaként Clinton elmarasztalása áll. Az elnök nyilvános megrovása, melyet mindkét ház jelképes szavazással nyilvánítana ki, a törvényhozók által kedvelt kényelmes kompromisszum lenne. A feddés erkölcsi jelzést adna arról, hogy Clinton viselkedése helytelen és elfogadhatatlan volt, ugyanakkor mégsem kellene eltávolítani a hivatalából.

Új célpont: a First Lady

A Starr-jelentés nyilvánosságra hozatala utáni közvélemény-kutatás eredménye alapján az utca embere még mindig elégedett Clinton elnöki teljesítményével: az augusztusi hatvanegynéhány százalékhoz képest nem sokkal kevesebben a megkérdezettek 59 százaléka nyilatkozott pozitívan az elnökről. A CNN felmérése szerint az amerikaiak 36 százaléka tartaná helyesnek, ha Clinton most lemondana, és átadná a hivatalt Albert Gore alelnöknek. 60 százalék szerint viszont csupán arra lenne szükség, hogy a Kongresszus „megdorgálja”. A Los Angeles Times olvasótábora, ahogy általában a nyugati part, valamivel megértőbb Clinton magánéleti „kilengéseivel” szemben. Csupán 18 százalékuk szerint kellene elmozdítani, illetve 34 százalék szerint érdemelné meg a „kongresszusi fenyítést”.
Az amerikaiakat az is foglalkoztatja, vajon milyen hatással lesz a novemberre esedékes időközi képviselőválasztásra az elnök további sorsa. Kedden nyolc szövetségi államban és a fővárosban előválasztást tartottak, amely során a választók arról döntöttek, kik legyenek a két párt jelöltjei a novemberi választásokon. Az eredményeket illetően egyes szakértők szerint a szexbotrány miatt a Demokrata Párt hívei között a vártnál nagyobb fokú közömbösség, alacsonyabb szavazási hajlandóság lesz majd megfigyelhető.
A Clinton-botrány egyébként további fejleménnyel is szolgált. Amennyiben megindul az elnök ellen az eljárás, valószínűleg nem marad magányos a vádlottak padján sem: a jelek szerint felesége oda is követni fogja. Igaz, ezúttal kényszerből: Kenneth Starr ugyanis elhatározta, hogy Hillary pénzügyi ügyleteinek is utánanéz, amelyek még Clinton arkansasi kormányzósága idején okoztak botrányt. Az 1980-as években Hillary a Rose nevű ügyvédi iroda alkalmazottjaként kétes ingatlanügyletekbe bonyolódott. Clinton korábbi tanácsadója és bizalmasa, Dick Morris - akinek időközben saját szexbotrányai miatt kellett lemondania - úgy véli, Clinton inkább lemond elnöki tisztjéről, csak hogy megmentse Hillary-t a börtönbüntetéstől.


A Clinton-botrányok kronológiája

Bill Clinton káprázatos politikai karrierjét a kezdetektől fogva végigkísérik a sok szálon futó jogi, erkölcsi és pénzügyi botrányok. Az 52 éves William Jefferson Clinton mögött hosszú út áll az amerikai társadalom perifériájáról a beatzenén, a kábítószerélvezeten, a Yale jogi karán keresztül a Fehér Ház bársonyos székéig. A művelt, jó szónoki képességekkel rendelkező politikus karrierje 1974-ben indult Arkansas államból, ahol 1977 és 1979 között főügyészként, 1979-től 1993-ig pedig kormányzóként tevékenykedett. Az Egyesült Államok elnökévé először 1992 decemberében, majd 1996-ban választották meg.
A Clinton botrányok alapvetően két típusúra oszthatók: pénzügyiekre és magánéletiekre, ám egyvalami mégis öszszekapcsolja őket, ez pedig a szavahihetőség, vagy inkább annak hiánya. A Clinton-botrányok főbb eseményeinek kronológiája a Starr-jelentés alapján:

1978 június - a Clinton család üzleti kapcsolatba kerül a McDougal családdal a Whitewater-ingatlanügy kapcsán
1992 - Gennifer Flowers ekkor már 12 éve Clinton szeretője
1993 - Clinton szexuálisan zaklatja egyik munkatársnőjét, Kathleen Willeyt
1993 január - Jim McDougal felvásárolja Clinton részét a Whitewater üzletből
1994 március - kirobban a Whitewater-ingatlanbotrány
1994 május - Paula Jones bepereli Clintont szexuális zaklatás vádjával
1995 július - Monica Lewinsky megkezdi gyakornoki munkáját a Fehér Házban
1995 november 15. - Clinton szexuális kapcsolatot kezd Lewinsky-vel
1996 nyár - állítólagos pénzügyi visszaélések Clinton választási kampányában
1996 november - Clintont újra elnökké választják
1997 március 29. - befejeződik Clinton és Lewinsky intim kapcsolata
1997 december 5. - Lewinsky-t beidézik a Jones-perben
1998 január 7 - Lewinsky eskü alatt vallomást tesz a Jones-ügyben
1998 január 16. - Kenneth Starr felkérést kap a Lewinsky-ügy kivizsgálására
1998 január 17. - Clinton vallomást tesz a Jones-ügyben, amelyben tagadja az ellene felhozott vádakat
1998 január 18. - Clinton tagadja, hogy szexuális kapcsolata volt Lewinsky-vel és hogy hamis tanúzásra bírta volna rá
1998 január 22. - Clinton beismeri intim kapcsolatát Flowersszel
1998 nyár - váratlanul meghal a Whitwater-botrány koronatanúja, Jim McDougal
1998 április 1. - Bizonyítékok hiányában elejtik a Jones-ügyet
1998 július 28. - Miután teljes büntetlenséget biztosító vádalkut köt Kenneth Starral, Monica Lewinsky vallomást tesz a vizsgálóbíróság előtt
1998 augusztus 17. - Clinton beismerő vallomást tesz a Lewinsky- üggyel kapcsolatosan
1998 szeptember 9. - elkészül és a Kongresszus elé kerül a Starr-jelentés
1998 szeptember 11. - a Starr-jelentés felkerül az Internetre


Egyházi vélemények: megbocsátás fenntartásokkal

A Starr-jelentés nyilvánosságra hozatalát követő vasárnapon az Egyesült Államok szinte minden pulpitusán említésre került a Clinton-ügy. Az elnök viselkedésének megítélése meglehetősen vegyes indulatokat váltott ki Amerika vallási köreiben, jóllehet Clinton több lelkész tanácsát és segítségét is kikérte igaz, pont olyanokét, akiknek erkölcsi értelemben maguknak is van némi vaj a fülük mögött. A tanácsadók között van például Gordon MacDonald lelkész egy lexingtoni, felekezeteken kívüli keresztény vallási közösségből, aki maga is megcsalta a feleségét, és Tony Campolo lelkész a pennsylvaniai liberális baptista közösségből, aki pedig a homoszexualitás elfogadását sürgeti keresztény körökben.
Úgy tűnik az elnök bűnbánata nem olvaszt meg minden szívet: a legtöbben fenntartással viszonyulnak hozzá. Az egyik legerősebb kritika éppen saját felekezetétől, a Déli Baptistáktól érkezett, akik lemondásra szólították fel az elnököt, sőt azt is követelték, hogy Rex Horne pásztor tiltsa ki Clintont a gyülekezetből. Horne lelkész azonban visszautasította a követelést.
A New York-i Saint Patrick katedrálisban John O’Connor római katolikus bíboros szintén élesen kritizálta az elnök magatartását: amennyiben igazak (az állítások), az elnök megérdemli a nyilvánosság haragját - vélte. Az ugyancsak New York-i episzkopális egyházmegye püspöke, Richard Grein szerint egy erkölcsi vezető, különösen pedig egy elnök egész egyszerűen nem hazudhat, hiszen a vezetés főként bizalmon alapszik. Egy, a CNN által megszólaltatott rabbi úgy fogalmazott, hogy az ügy számára „undort és kiábrándulást” okozott.
A kritikák ellenére mégis számos lelkész vélte úgy, hogy nem szabad egyetlen morális vétek miatt letagadni Clinton értékeit. Szerintük az elnök megbánása „enyhítő körülménynek” számít, és cselekedeteinek összességét figyelembe kell venni. Az Egyházak Országos Tanácsának elnöke, Joan Brown Campbell úgy véli „a legtöbb, amit embertársainktól elvárhatunk, az, hogy megbánják a bűneiket. Atif Harden, az Amerikai Muszlim Tanács igazgatója is ezt az álláspontot osztja: a megbocsátás a hitünk része”- mondta. „Az elnök bűnbocsánatot kért Istentől. Isten döntése az, hogy bocsánatot adjon neki. Én a magam részéről kész vagyok megbocsátani”.
James Dunn, a washingtoni Egyesült Baptista Bizottság igazgatója szerint pont olyan emberek kívánnak utólagos tanácsokat osztogatni, „akiknek ha kicsit jobban megnéznénk az életét, kiderülne, hogy maguk sem csinálják jobban”.