„Ha a politikai programok helyett a személyes viselkedés a döntő tényező,
akkor 1960-ban az embereknek Richard Nixont kellett volna megválasztaniuk John Kennedy
helyett.” A Newsweek című hetilap szerint Bill Clinton egy szűkkörű kormányülésen
ezzel a történelmi példával magyarázta a Starr-jelentés nyilvánosságra hozatala után
kialakult helyzetet. Az elnök - talán jogosan - úgy érzi, hogy rájár a rúd:
Kennedynek minden kicsapongását elnézte a kor közvéleménye, míg Clintont nemcsak a
kíméletlen precizitással dolgozó Kenneth Starr, különleges felhatalmazású ügyész,
hanem a média is ízekre szedte az utóbbi hetekben.
Hillary és Bill Clinton. Jóban, rosszban? Fotó: MTI
Amióta Clinton elnök augusztusban bevallotta a közvélemény nyilvánossága előtt,
hogy félrevezette családját, munkatársait és végső soron az amerikai népet Monica
Lewinsky-vel folytatott viszonyát illetően, azóta az amerikai és nemzetközi közvéleményt
az orosz válság mellett az elnök további sorsa foglalkoztatja a legjobban. Az úgynevezett
Starr-jelentésben az ügyben vizsgálatot folytató független ügyész 11 rendbeli jogsértéssel
vádolja az amerikai elnököt. Az ügy nem szűkölködik új fordulatokban sem: Starr
ugyanis bejelentette, hogy mélyebbre kíván ásni a Clinton házaspár családi vállalkozásainak
hátterébe, és ezúttal Hillary-t tűzi a céltáblájára.
Starr tizenegy pontja
A független ügyész által négy év során összegyűjtött adatok alapján összeállított
ötszáz oldalas jelentésben szereplő vádpontok között szerepel hamis tanúzás,
hivatali hatalommal való visszaélés és az igazságszolgáltatás akadályozása. A
Starr-jelentés szerint a Paula Jones polgári per során például az elnök rávette
Lewinsky-t a viszonyuk eltitkolására, majd állást ajánlott fel neki, azt remélve,
hogy ennek fejében a volt fehér házi gyakornok nem fog terhelő tanúvallomást tenni
ellene. Clinton ezen kívül megpróbálta befolyásolni saját titkárnőjét, Betty
Curriet is a vallomástételében, valamint több fehér házi alkalmazottnak hazudott
bizonyos kérdésekben, tudva, hogy azok eskü alatt fogják idézni őt a bíróság előtt.
A jelentés a vád megfogalmazása mellett zavarba ejtő részletességgel és naturalitással
számol be az elnök és Lewinsky között folytatott légyottokról, s emiatt óriási
vihart kavart fel a nemzetközi médiában. A mexikói televízió például úgy
jellemezte, mint „gyalázatos részletekkel teleírt ötszáz oldal” és feltette a kérdést:
hova lett a föld legerősebb államának büszkesége és méltósága?
Clinton elnök ügyvédei szerint az ízléstelen részletek nem más célt szolgálnak,
mint hogy „megalázzák az elnököt, és távozásra kényszerítsék hivatalából”.
Fehér házi tisztviselők szerint a „befeketítő kampány” eszközeit Starr ellen
kellene fordítani, hiszen - mint mondják - ezek nem tisztességesek. Az elnöki
hivatal cáfolata hangsúlyozza: az elnök már beismerte, hogy helytelen volt a
kapcsolata Lewinsky-vel, s ezért bocsánatot is kért. A dolgot tehát nevezhetjük bűnnek,
de nem nevezhetjük jogilag bűncselekménynek. „A jelentésben olyan sok, nem a tárgyhoz
tartozó és szükségtelen leírás van, hogy egyetlen következtetést lehet csak
levonni: azt, hogy elsődleges célja az elnöknek való kár okozása volt” - állítja
a Fehér Ház.
Az amerikai lakosok 72 százaléka szintén elítéli és szükségtelennek tartja a vizsgálóbíró
„alaposságát”. Starr azonban azzal indokolta lépését, s ezt maguk a demokraták
is elfogadják, hogy a részletező leírás nem személyes kíváncsisága, hanem a
legkisebb munkahelyi szexuális zaklatást is rendkívül szigorúan sújtó amerikai
jogszabályok miatt volt szükséges. Az elnök kitérő vallomása is elkerülhetetlenné
tette a részletek feltárását, hogy ezáltal bizonyítható legyen a hamis eskü alatt
tett tanúvallomás ténye.
A dokumentum rámutat arra is, hogy mennyire felelőtlenül viselkedett Clinton nemcsak
magánélete során, hanem a hivatali teendői ellátása közben is: számos fontos
politikai döntést a Monicával töltött fehér házi pásztorórái alatt intézett el
telefonon. Starr jelentése az ügyész szóvivője szerint alapos és hihető információkkal
támasztja alá azt a tizenegy vádpontot, amely alapján a Kongresszus megindíthatja az
elnök ellen a peren kívüli bűnvádi eljárást.
Kétpárti front az elnök ellen
A Kongresszusra most nehéz feladat vár. Azok a demokrata törvényhozók, akik hetek óta
csendben az elnök lemondását sürgetik, a folyosói beszélgetések során a republikánus
képviselőtársaik személyében új szövetségeseket találtak. Más demokraták
viszont a Starr-jelentés elolvasása után David Kendallhoz, az elnök ügyvédjéhez
hasonlóan azt nyilatkozták, hogy nem tartják megalapozottnak a peren kívüli eljárás
megindítására felhozott indokokat. A coloradói David Skaggs emellett megjegyezte: „Ugyanakkor
biztos vagyok abban, hogy Clinton elnöki hatalma romokban áll”. Nem egyértelmű, hogy
mi kedvezőbb a republikánusok számára: az, hogy távozásra szólítsák fel az elnököt
a republikánus többséggel rendelkező Kongresszusban a peren kívüli bűnvádi eljárás
(az úgynevezett impeachment) során, s így a meggyengült elnök helyett az energikus Al
Gore, jelenlegi alelnök irányítsa Amerikát, vagy maradjon a helyén Clinton erőtlen
elnökként, akivel gyenge pozíciója miatt sok törvényt (például az adók csökkentéséről)
jóvá lehetne hagyatni.
A republikánusok következő célja, hogy megkísérlik elérni az elnök augusztus 17-i
vallomásáról készült videófelvétel közzétételét, amelyen Starr kérdéseire
Clinton a vádesküdtszék tagjainak válaszolt, és állítólag meglehetősen súlyos
ellentmondásokba keveredett önmagával a sokáig elhallgatott viszony részleteit illetően.
A Kongresszus előtt másik alternatívaként Clinton elmarasztalása áll. Az elnök
nyilvános megrovása, melyet mindkét ház jelképes szavazással nyilvánítana ki, a törvényhozók
által kedvelt kényelmes kompromisszum lenne. A feddés erkölcsi jelzést adna arról,
hogy Clinton viselkedése helytelen és elfogadhatatlan volt, ugyanakkor mégsem kellene
eltávolítani a hivatalából.
Új célpont: a First Lady
A Starr-jelentés nyilvánosságra hozatala utáni közvélemény-kutatás eredménye
alapján az utca embere még mindig elégedett Clinton elnöki teljesítményével: az
augusztusi hatvanegynéhány százalékhoz képest nem sokkal kevesebben a megkérdezettek
59 százaléka nyilatkozott pozitívan az elnökről. A CNN felmérése szerint az
amerikaiak 36 százaléka tartaná helyesnek, ha Clinton most lemondana, és átadná a
hivatalt Albert Gore alelnöknek. 60 százalék szerint viszont csupán arra lenne szükség,
hogy a Kongresszus „megdorgálja”. A Los Angeles Times olvasótábora, ahogy általában
a nyugati part, valamivel megértőbb Clinton magánéleti „kilengéseivel” szemben.
Csupán 18 százalékuk szerint kellene elmozdítani, illetve 34 százalék szerint érdemelné
meg a „kongresszusi fenyítést”.
Az amerikaiakat az is foglalkoztatja, vajon milyen hatással lesz a novemberre esedékes
időközi képviselőválasztásra az elnök további sorsa. Kedden nyolc szövetségi államban
és a fővárosban előválasztást tartottak, amely során a választók arról döntöttek,
kik legyenek a két párt jelöltjei a novemberi választásokon. Az eredményeket illetően
egyes szakértők szerint a szexbotrány miatt a Demokrata Párt hívei között a vártnál
nagyobb fokú közömbösség, alacsonyabb szavazási hajlandóság lesz majd megfigyelhető.
A Clinton-botrány egyébként további fejleménnyel is szolgált. Amennyiben megindul az
elnök ellen az eljárás, valószínűleg nem marad magányos a vádlottak padján sem: a
jelek szerint felesége oda is követni fogja. Igaz, ezúttal kényszerből: Kenneth Starr
ugyanis elhatározta, hogy Hillary pénzügyi ügyleteinek is utánanéz, amelyek még
Clinton arkansasi kormányzósága idején okoztak botrányt. Az 1980-as években Hillary
a Rose nevű ügyvédi iroda alkalmazottjaként kétes ingatlanügyletekbe bonyolódott.
Clinton korábbi tanácsadója és bizalmasa, Dick Morris - akinek időközben saját
szexbotrányai miatt kellett lemondania - úgy véli, Clinton inkább lemond elnöki
tisztjéről, csak hogy megmentse Hillary-t a börtönbüntetéstől.
A Clinton-botrányok kronológiája
Bill Clinton káprázatos politikai karrierjét a kezdetektől fogva végigkísérik a sok
szálon futó jogi, erkölcsi és pénzügyi botrányok. Az 52 éves William Jefferson
Clinton mögött hosszú út áll az amerikai társadalom perifériájáról a beatzenén,
a kábítószerélvezeten, a Yale jogi karán keresztül a Fehér Ház bársonyos székéig.
A művelt, jó szónoki képességekkel rendelkező politikus karrierje 1974-ben indult
Arkansas államból, ahol 1977 és 1979 között főügyészként, 1979-től 1993-ig pedig
kormányzóként tevékenykedett. Az Egyesült Államok elnökévé először 1992
decemberében, majd 1996-ban választották meg.
A Clinton botrányok alapvetően két típusúra oszthatók: pénzügyiekre és magánéletiekre,
ám egyvalami mégis öszszekapcsolja őket, ez pedig a szavahihetőség, vagy inkább
annak hiánya. A Clinton-botrányok főbb eseményeinek kronológiája a Starr-jelentés
alapján:
1978 június - a Clinton család üzleti kapcsolatba kerül a McDougal családdal a
Whitewater-ingatlanügy kapcsán
1992 - Gennifer Flowers ekkor már 12 éve Clinton szeretője
1993 - Clinton szexuálisan zaklatja egyik munkatársnőjét, Kathleen Willeyt
1993 január - Jim McDougal felvásárolja Clinton részét a Whitewater üzletből
1994 március - kirobban a Whitewater-ingatlanbotrány
1994 május - Paula Jones bepereli Clintont szexuális zaklatás vádjával
1995 július - Monica Lewinsky megkezdi gyakornoki munkáját a Fehér Házban
1995 november 15. - Clinton szexuális kapcsolatot kezd Lewinsky-vel
1996 nyár - állítólagos pénzügyi visszaélések Clinton választási kampányában
1996 november - Clintont újra elnökké választják
1997 március 29. - befejeződik Clinton és Lewinsky intim kapcsolata
1997 december 5. - Lewinsky-t beidézik a Jones-perben
1998 január 7 - Lewinsky eskü alatt vallomást tesz a Jones-ügyben
1998 január 16. - Kenneth Starr felkérést kap a Lewinsky-ügy kivizsgálására
1998 január 17. - Clinton vallomást tesz a Jones-ügyben, amelyben tagadja az ellene
felhozott vádakat
1998 január 18. - Clinton tagadja, hogy szexuális kapcsolata volt Lewinsky-vel és
hogy hamis tanúzásra bírta volna rá
1998 január 22. - Clinton beismeri intim kapcsolatát Flowersszel
1998 nyár - váratlanul meghal a Whitwater-botrány koronatanúja, Jim McDougal
1998 április 1. - Bizonyítékok hiányában elejtik a Jones-ügyet
1998 július 28. - Miután teljes büntetlenséget biztosító vádalkut köt Kenneth
Starral, Monica Lewinsky vallomást tesz a vizsgálóbíróság előtt
1998 augusztus 17. - Clinton beismerő vallomást tesz a Lewinsky- üggyel kapcsolatosan
1998 szeptember 9. - elkészül és a Kongresszus elé kerül a Starr-jelentés
1998 szeptember 11. - a Starr-jelentés felkerül az Internetre
Egyházi vélemények: megbocsátás fenntartásokkal
A Starr-jelentés nyilvánosságra hozatalát követő vasárnapon az Egyesült Államok
szinte minden pulpitusán említésre került a Clinton-ügy. Az elnök viselkedésének
megítélése meglehetősen vegyes indulatokat váltott ki Amerika vallási köreiben, jóllehet
Clinton több lelkész tanácsát és segítségét is kikérte igaz, pont olyanokét,
akiknek erkölcsi értelemben maguknak is van némi vaj a fülük mögött. A tanácsadók
között van például Gordon MacDonald lelkész egy lexingtoni, felekezeteken kívüli
keresztény vallási közösségből, aki maga is megcsalta a feleségét, és Tony
Campolo lelkész a pennsylvaniai liberális baptista közösségből, aki pedig a
homoszexualitás elfogadását sürgeti keresztény körökben.
Úgy tűnik az elnök bűnbánata nem olvaszt meg minden szívet: a legtöbben fenntartással
viszonyulnak hozzá. Az egyik legerősebb kritika éppen saját felekezetétől, a Déli
Baptistáktól érkezett, akik lemondásra szólították fel az elnököt, sőt azt is követelték,
hogy Rex Horne pásztor tiltsa ki Clintont a gyülekezetből. Horne lelkész azonban
visszautasította a követelést.
A New York-i Saint Patrick katedrálisban John O’Connor római katolikus bíboros szintén
élesen kritizálta az elnök magatartását: amennyiben igazak (az állítások), az elnök
megérdemli a nyilvánosság haragját - vélte. Az ugyancsak New York-i episzkopális
egyházmegye püspöke, Richard Grein szerint egy erkölcsi vezető, különösen pedig
egy elnök egész egyszerűen nem hazudhat, hiszen a vezetés főként bizalmon alapszik.
Egy, a CNN által megszólaltatott rabbi úgy fogalmazott, hogy az ügy számára „undort
és kiábrándulást” okozott.
A kritikák ellenére mégis számos lelkész vélte úgy, hogy nem szabad egyetlen morális
vétek miatt letagadni Clinton értékeit. Szerintük az elnök megbánása „enyhítő körülménynek”
számít, és cselekedeteinek összességét figyelembe kell venni. Az Egyházak Országos
Tanácsának elnöke, Joan Brown Campbell úgy véli „a legtöbb, amit embertársainktól
elvárhatunk, az, hogy megbánják a bűneiket. Atif Harden, az Amerikai Muszlim Tanács
igazgatója is ezt az álláspontot osztja: a megbocsátás a hitünk része”- mondta.
„Az elnök bűnbocsánatot kért Istentől. Isten döntése az, hogy bocsánatot adjon
neki. Én a magam részéről kész vagyok megbocsátani”.
James Dunn, a washingtoni Egyesült Baptista Bizottság igazgatója szerint pont olyan
emberek kívánnak utólagos tanácsokat osztogatni, „akiknek ha kicsit jobban megnéznénk
az életét, kiderülne, hogy maguk sem csinálják jobban”.