Vissza a tartalomjegyzékhez


INNEN-ONNAN
78 éve házasok

Tom és Rene Blacker 78 éve házasok, és mindketten egybehangzóan állítják, hogy éppen olyan szerelmesek a másikba, mint az első napon. A száz éves férfi és 98 éves asszonya a minap ünnepelte házassági évfordulóját a dél-angliai Rotherham melletti otthonában. Kívánságuk, hogy együtt megérjék a kétezredik esztendőt. Tom Blacker 1919-ben egy táncos teadélutánon ismerte meg későbbi feleségét, s három évvel később kötött vele házasságot. A mostani ünnepségen elárulták a hosszú, jó házasság titkát, amely nyilván sokakat érdekelhet: nem az a művészet, hogy a pár ne veszekedjen, hanem az, hogy minden veszekedés után „megtisztogassák a légkört”. A Thrybergh-ben tartott ünnepségen ott volt a pár három gyermeke is, akiknek kora 69 és 75 év között van, továbbá a nyolc unoka, hat dédunoka és két ükunoka is. „Még ma is annyira szeretjük egymást, mint az esküvő napján. Soha nem gondoltuk volna, hogy ilyen sokáig élhetünk együtt. De bizonyos koron túl minden nap különleges öröm” - mondta Tom Blacker. (MTI)


Csak Egy Név

Kissé szokatlan nevet, de legalább szó szerintit hagyatott jóvá magának hivatalosan is egy 22 éves floridai fiatalember: Csak Egy Név (Just A. Name) - így hívják immáron, mert maga akarta megválasztani saját identitását. Az AP jelentése szerint az illető eredetileg Csak Névtelen Névre akarta magát anyakönyveztetni, ám a középsőt túl hosszúnak ítélte az illetékes bíró. Így rövidült A-ra az Anonim, azaz a Névtelen „középnév”, amely angolul a határozatlan névmást (egy) is jelenti. A 22 éves - foglalkozását tekintve pizzafutár és énekes - fiatalember amúgy névtelenségbe szeretne burkolózni, mert nem szeretné, ha szülei megtudnák, hogy nevet változtatott. Talán attól tart, hogy ha kiderülne a dolog, családja Csak Egy Név helyett Nem Normálisnak nevezné. Az AP hírügynökségnek köszönhetően közölhető azonban erdeti neve is: David Hunsinger volt, mielőtt Csak Egy Név lett. (MTI)


Nem festheti a haját

Egy michigani bíróság megtiltotta, hogy fesse a haját és gyűrűkkel ékesítse testét az a 17 éves fiú, aki vízipisztollyal alaposan ráijesztett egyik tanárnőjére, és „ráürített egy egész tárat”. Az AP jelentése szerint a tizenévest a bíró a tilalmak mellett két évre felfüggesztett 80 órányi közmunkára ítélte. A vádlott kicsit szélsőségesnek találta az ítéletet, mondván, nem érti, miért akarják őt megváltoztatni. A tárgyaláson egyébként nem viselte ajakgyűrűjét, és haját - amely korábban zölden pompázott - szőkére szolidította. Lehet, hogy ez az árnyalat tetszett meg annyira a bírónak, hogy megtiltotta a további hajfestést? (MTI)


Kövérek a japán rendőrök

Japánban a rendőrségnek immár nem csak a bűnözőkkel kell ádáz harcot vívnia, hanem önmagával is. A probléma az, hogy kövérek a szigetország rendőrei. No nem mindegyik, de egyes prefektúrákban 60 százalék körüli a súlyfelesleggel küszködők aránya. A Reuters jelentése szerint Hokkaido szigetén a rendőrségi szóvivő látszatra egyáltalán nem találja kövérnek az állományt, és szerinte a súlyelőírással van a baj, túl soványra van állítva a mérce. A rendőrök hízásának oka elsősorban a megfigyelő szolgálat, amelynek során általában 24 órán át csak ücsörögnek. Hokkaidón a probléma megoldására „brigádversenyt” szerveztek: a rendőrök csapatokba tömörültek, és 100 napon keresztül minden nap mindegyik csapattagnak tízezer lépést kell megtennie. A legtöbbet fogyó brigád díjat kap. (MTI)


Egyik kutya, másik eb

Egy BBC program állítása szerint egy texasi milliomos 5 millió dollárt fizet egy klónozó laboratóriumnak, hogy állítsa elő Missy névre hallgató skót juhász és német juhász keverék kutyájának másolatát. A texasi AM egyetem laboratóriuma már kézhez kapta a kutyus sejtjeit, és két éve van arra, hogy klónozza az ebet. A laboratórium igazgatója szerint más milliomosok is szívesen áldoznának pénzt hasonló célból kedvenc háziállatuk sokszorosítására. Arról is tudomásuk van, hogy jó néhány laboratórium és cég reméli: „beindul” a kedvenc háziállatok és versenylovak kereskedelmi klónozása. (Reuters)