Vissza a tartalomjegyzékhez

TUDUKA ERIKA, DUDÁS ZSUZSANNA
Káros a tétlen vakáció

A pedagógusok véleménye egyértelműen az, hogy a passzív vakációzás hatására visszafejlődnek a serdülő korban lévő gyerekek. Idén nyáron is számos nyári tábor és rendezvény várja a gyerekeket. Szép számmal akadnak lovas-, úszó-, vagy éppen vitorlástáborok, de számos képzőművészeti, történelmi, honismereti, nyelvi és számítástechnikával foglalkozó tábor is rendelkezésére áll az érdeklődőknek, vagy hagyományőrző táborokban ismerkedhetnek a népzenével, néptánccal. Mégis sokan maradnak otthon és töltik tétlenül napjaikat a tévé előtt vagy az utcán csavarogva.
Ezért aztán az iskolakezdés mind a tanárok, mind a gyerekek számára egyhangú - de sajnos szükséges - ismétlési feladatok halmazát jelenti. Ráadásul több fegyelmezésre van szükség ilyenkor. A nyári melegben is dolgozó szülők keveset tudnak foglalkozni csemetéikkel, és hiába nagy a választék nyári táborokban, nem minden szülő tartja fontosnak, hogy valahol értelmesen lekössék a gyerek figyelmét.
A miskolci Gyermekegészségügyi Központ 1995-ben készített felmérése szerint az iskolaszüneti napokon az általános iskolások 72 százaléka, a középiskolásoknak pedig 65 százaléka 3-6 órát tölt a televízió képernyője előtt. Mire elvégzik a középiskolát, mintegy 15 ezer órát töltöttek már a képernyő előtt, és ez idő alatt 18 ezer gyilkosság, számos rablás, gyújtogatás, bombázás csempészés, kínzás jelenetét láthatták.
Általánosan hosszabb lett a munkaidő, és az anyagi javak megszerzése érdekében a szülők egyre kevesebb időt töltenek gyermekeikkel - pénzzel azonban sok esetben bőven ellátják őket. A drogos fiatalok szülei több mint hatvan százalékban diplomások, 25 százalék pedig vállalkozó, akiknek gyermekei a zsebpénzükből könnyebben jutnak hozzá a drogokhoz. Egy kaposvári védőnői felmérés adatai szerint tíz drogfogyasztó fiatal közül csupán egy gyógyul ki szenvedélyéből, 33 százalékuk eltűnik otthonról, és 30 százalék az, aki belehal. Alkoholista szülők gyermekeinek 36,2 százaléka próbálkozik szüleihez hasonlóan az alkohollal. Azok a gyermekek, akiknek a szülei öngyilkosságot kíséreltek meg vagy hajtottak végre, 12,5 százalékban követtek el hasonló cselekedetet.
A Baranya Megyei Rendőrkapitányság bűnmegelőzési osztálya a hátrányos helyzetű gyermekek számára ingyenes tábort szervezett Sikondán, a Baranya Megyei Önkormányzat gyerektáborában. „Voltak köztük olyan gyermekek is, akik nem tudták, hogy a képeslap vastag betűs vonalára mit kell írni. Egy másik kisgyerek, aki a zuhanyzóban órákig folyatta magára a vizet, elárulta, hogy nekik otthon nincsen fürdőszobájuk, számára már ez is élményt jelentett. Akadt olyan is, aki még sohasem volt nyaralni”- összegezte tapasztalatait Bodnár Lászlóné rendőrfőhadnagy, a DADA program Somogy-Tolna-Baranya megye regionális vezetője. A DADA a dohányzás, alkohol, drog, AIDS szavak kezdőbetűinek rövidítése - egyben azokat a veszélyeket is jelzi, amelyekkel a kallódó, unatkozó gyerekek szembetalálkozhatnak. Baranya megye egyébként elsőként kapcsolódott be az országos biztonságra nevelő programba. A megyében 18 iskolában mintegy 2500 gyerek számára tartottak iskolai felvilágosító órákat, ahol a gyerekeket tájékoztatták a rájuk leselkedő veszélyekről és azok helyes kezelési módjairól is. Tanítják a gyerekeket a helyes önbecsülésre, értékelésre, és ezen keresztül arra, hogy a különböző veszélyhelyzetekben hogyan védjék meg magukat.
Budapesten a XVIII. kerületi nyári napközis táborba mintegy 400-450 olyan gyermek jár, akikre a szüleik nem tudnak vigyázni napközben. A szülők csak az étkeztetés költségeit fizetik, ami napi 259 forintba kerül. A többgyermekes családok, illetve szociálisan rászorultak még ebből az összegből is további kedvezményt kapnak. A diákközpont egy 8-9 holdas park területén fekszik, a gyerekek így a szabadban, fák árnyékában töltik a nap nagy részét. Somogyi Adolf, a tábor vezetője fontosnak tartja, hogy a gyermekek védett területen, tanári felügyelet mellett, hasznosan töltsék a vakáció idejét, ahelyett, hogy az aluljárókban csavarognak. A program reggel 8 órától délután ötig tart. Játékos sportvetélkedők, kézműves foglalkozások, agyagozás, korongozás, lovaglás, úszásoktatás zajlik, tehát mindenki talál itt valami kedvére valót. Vezetővel még hajókirándulásra, moziba, múzeumba, a Velencei tóra, vagy akár a cirkuszba is eljutnak.


Hátrányos helyzetűek előnyben

Bűnmegelőzési tábort szerveztek a debreceni és a szegedi gyerekeknek a Csongrád és Hajdú Bihar megyei rendőri szervek a polgárszövetségekkel karöltve. A felső tagozatos, hátrányos szociális helyzetű, de jól tanuló diákok számára az egyhetes nyaralást - a Hungária Biztosító anyagi támogatása segítségével - díjmentesen biztosították a szervezők. Az országban nem ismeretlen, de Csongrád megyében első alkalommal megrendezett programsorozat szerdai megnyitóján Szűcs László rendőralezredes, az ORKF munkatársa örömét fejezte ki, hogy a rendőrkapitányság országos szinten élenjáró, példamutató rendszerességgel szervez bűnmegelőzési rendezvényeket. A szervezők azért találtak ki kortárs csoportokban végzett tevékenységeket a tanulóknak, mert szerintük így sokkal hasznosabb és maradandóbb információk birtokába jutnak, mint a felnőttek intései révén. A táborban hét szervezet, köztük például a Vöröskereszt, a Drogambulancia és a Tűzoltóság tart majd előadásokat, bemutatókat a gyerekeknek. A hét nap alatt a 13-14 éves iskolások kreszvetélkedőn, balesetvédelmi oktatáson vesznek részt, illetve megtudhatják azt is, hogy melyik drog milyen veszélyt jelent, vagy hogy mi a feladata egy rendőrkutyának. (Aszalós Szilvia,Szeged)