Vissza a tartalomjegyzékhez

SZAKONYI DÁVID
Nincs vész a mecseki favész miatt

Főleg fiatal bükkösöket támadott meg a Közép-Mecsekben egy Apiognomonia nevű gombafaj. Miszlang Lajos erdőfelügyelő lapunknak elmondta, hogy ez a gombafaj egyébként is jelen van a fákon általában, de a mostani időjárási körülmények között olyan mértékű az elterjedése, hogy az a fák leveleinek korai lehullását eredményezi.
A levelek foltosan barnulni kezdenek, majd teljesen kiszáradnak és leperegnek. A hajtások nem fejlődnek ki, ezért a fák növekedéskiesést szenvednek. A leveleken torzulások is láthatóak, ezeket valószínűleg gubacsképző rovarok okozzák, amelyek érdekes módon „együttműködnek” a gombával. Megtudtuk: ahogy elterjesztette a körülmények megváltozása ezt a gombát, úgy vissza is szoríthatja azt.
A szakemberek eddig nem is figyelték ezt a fajt, mivel ilyen pusztulás több mint húsz éve nem történt, de ezután számolniuk kell a biológiai körülmények efféle felborulásával is. „A vegyi beavatkozás nagyon drága és nem is szeretik az erdészek, pedig a legnagyobb kár ebben az esetben az, hogy a hajtásokkal együtt a fák éves növekedése is elvész. Reméljük, hogy egy jó tél „kifagyasztja” a gombákat, és jövőre nem lesz velük probléma...” - mondta Miszlang.