Vissza a tartalomjegyzékhez


Az átlagpolgárokat a bérrendszer és az egészségügy érdekli inkább
Interjú Körösényi András politológussal

- Mi oka lehet annak, hogy csak az MSZP áll ki határozottan és látványosan a társadalombiztosítási önkormányzatok megszüntetése ellen? Az SZDSZ csendesebb.
- Azt hiszem, ennek elsősorban az az oka, hogy az SZDSZ korábban is gazdasági-liberális szempontból vizsgálta és képviselte a felügyelet kérdését. Gazdasági, illetve racionális érvek pedig nem szólnak eme önkormányzatiság mellett. Másrészt olyan nagy gazdasági érdekcsoportoknak adott befolyást, ezalatt elsősorban a szakszervezeteket értem, illetve még egyes a jobboldalon álló szervezetek is helyet kaptak, melyek nem nevezhetők az SZDSZ-hez közel állónak. A szocialisták viszont érzelmi okoktól is indíttatva lépnek fel, mert a szakszervezetek - melyek közül az MSZOSZ szövetségese - hatalmi pozícióit csökkenti ez a döntés.
- A szakszervezeteket mindenesetre láthatóan megosztja ez az ügy, hisz a Munkástanácsok üdvözölték ezt a döntést, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége ellenben egyenesen azt állítja, hogy nagyon arrogáns, antidemokratikus és diktatórikus az új kormány részéről mindez. Tovább polarizálhatja a szakszervezeteket ez az ügy?
- Nem tudom, hogy lesz-e emiatt fordulat, eddig az volt a tendencia, hogy a nagyobb szakszervezetek a kicsiket kiszorították a pozíciókból. A megosztottság - többek között ezért is mindig megvolt, nem hiszem, hogy ebben újabb változás történne. A helyzetet bonyolítja, hogy még nem lehet látni, a kormány miként kíván változtatni az Érdekegyeztető Tanács működésén. Tehát kell azért fél év, hogy lehessen érzékelni, milyen lesz a szakszervezeti politika, de az mindenképpen érzékelhető, hogy a mostani kormány a szocialistákhoz képest nem preferálja olyan súllyal a szakszervezeteket.
- A társadalomban milyen hatást válthat ki ez a döntés, illetve az átlagpolgárokat egyáltalán érdekli-e ez a téma?
- A szocialista szavazókat megerősíti mindez abban, hogy rossz irányba mennek a dolgok, s hogy ők jó helyre szavaztak. A semlegeseket, illetve az ingadozókat nem hiszem, hogy befolyásolná. Az tb-önkormányzatok demokratikussága és a biztosítottakhoz való köze nem nagyobb, mint amennyire a kormánynak van köze a választópolgárokhoz, akiknek nagy része ráadásul nem is biztosított. Nehéz így azt mondani, hogy a demokrácián csorba esett, látszólag éppen a mostani kontroll demokratikusabb, inkább az, mint az önkormányza-toké volt. A történet lényege, hogy egyszerűen egy hatalmi súlypont-áthelyeződés zajlik, az átlagembert viszont inkább a bérrendszer, vagy maga az egészségügy szolgáltatásainak minősége befolyásolja, illetve érdekli.
- Tehát úgy véli, hogy ez az ügy nem hasonlítható a Bős-Nagymaros vagy a Tocsik-ÁPV Rt. ügyhöz, melyek az akkori kormánypártok támogatottságát gyengítették.
- Igen. Közel sem.

(H. Zs.)