Hetek - II. évfolyam, 29. szám, 1998. július 18

Részlet az amerikai szerző „Comrade Criminal” (Bűnöző elvtárs) című dokumentumkötetéből.

Ruslan és Nazarbek Utsijev mindenkire nagy benyomást tettek, amikor 1992 decemberében megérkeztek Londonba. A két fivér nemcsak a luxus életmódra való rendkívül jó érzékkel, hanem nyilvánvalóan feneketlen bankszámlával is rendelkezett. Készpénzben fizettek ki 995 ezer angol fontot egy elegáns tetejű, négyszobás házért a Baker Streeten, ahová azon nyomban beszereltettek egy jakuzzit és egy szaunát. A szomszédok kiejteni is alig tudták a hely nevét, ahonnan a fivérek jöttek - egy Csecsenföld nevű ország a korábbi Szovjetunió területén -, de úgy tűnt, kiváló referenciákkal rendelkeznek. A fivérek magukat „gazdasági tanácsadóknak” nevezték, és azt mondták, hogy éppen egy londoni konzulátus felállításán fáradoznak. Ünnepélyesen tájékoztatták a brit külügyminisztériumot, hogy útlevél, postai bélyeg és új valuta nyomtatását tervezik. Egyikőjük Dzsohár Dudajev elnök személyi tanácsosa volt. Nehéz volt azonban nem észrevenni, hogy életmódjuk mellett nyilvánvalóan kevés idejük maradhatott a diplomáciára. Új otthonukban szinte minden éjszaka hangos partit rendeztek. Hölgyek jöttek-mentek még a hajnali órákban is.
1993 márciusában a fivérek házához egy londoni futárt hívtak. A küldemény, amit Middlesexbe kellett elvinnie, egy száznyolcvan centiméter hosszú kartondoboz volt. A csomagból furcsa szag szivárgott ki. A futár, miután kézbesítette a küldeményt, értesítette a rendőrséget, akik kiderítették, hogy a küldemény tartalma Ruslan Utsijev polietilénbe zárt holtteste volt, amit szőnyegbe csavartak, majd madzaggal is átkötöttek. A harminckilenc éves csecsen férfit háromszor lőtték fejbe. Néhány órával később a rendőrség emberei behatoltak a Baker Street-i apartmanba, és az ágyban megtalálták Nazarbek Utsijev holttestét: az ő koponyájába is három golyót röpített valaki. A mellette levő bezárt szobában egy német prostituált kucorgott.
A gyilkosság izgalmat keltett a sajtóban, ám a történtek megértése hosszabb időt vett igénybe. A nyugati országok rendőrségeinek aktáiban egy új, baljóslatú szereplő jelent meg - a posztkommunista éra gengsztere.
1991 után nem volt könnyű olyan európai országot találni, amelyik nem érzékelte az oroszországi közállapotok és igazságszolgáltatás válságának hatását. Az 1992-ben Lengyelországban elkövetett súlyos bűncselekmények egyharmadát az „orosz maffiának” tulajdonították, és ugyanebben az évben a lengyel börtönökbe zárt 250 külföldiből 153 a Független Államok Közösségének állampolgára volt. Több mint ezer FÁK-állampolgárt tartóztattak le Magyarországon, Budapest pedig 1992-ben az országban tartózkodó orosz bűnözők erőszakos viselkedése miatt elnyerte „a Duna-parti Bejrút” címet. Prágában az orosz és az ukrán csoportok közötti harcok gyakran torkolltak erőszakba. Bulgáriában, Szófiában a rendőrség jelentése szerint gyakorlatilag lehetetlen volt új üzletbe kezdeni anélkül, hogy az orosz gengszterek ne kértek volna védelmi díjat a tulajdonosoktól. Az 1991 és 1993 közötti mintegy tizennyolc hónapos időszakban Berlinben legalább egy tucat gyilkosságért az orosz maffiát terhelte a felelősség. „Rendkívüli kegyetlensége miatt szinte teljesen biztosan meg tudjuk állapítani, hogy miben van benne az orosz maffia keze” - mondta 1993 májusában a Moscow News című lapnak Hartmut Koschny, a berlini rendőrség orosz szervezett bűnözéssel foglalkozó egységének vezetője.
Az eurázsiai gengszterek kezdetben olcsón bérelhető bandákként tevékenykedtek. „A külföldi bűnözőcsoportok számára rendkívül értékesek a korábbi szovjet állampolgárok”- mondta Mihail Jegorov, az orosz belügyminisztérium szervezett bűnözéssel foglalkozó osztályának vezetője. „Sokkal olcsóbban dolgoznak, hatékonyak, és tudják, hogyan kell gyorsan elhagyni a tett színhelyét.” Orosz ajkú banditák kevesebb mint kétszáz dollárért és a repülőjegy áráért követtek el gyilkosságot New Yorkban. Nyikolaj Sirokovot, az Ural Region nevű orosz cég ügyvezető igazgatóját 1993 decemberében egy moszkvai profi bérgyilkos lőtte le Magyarországon. (Forditotta: Csereklyei Márta)

Egy régi-új jelenség

1992 júniusában egy sajtótájékoztatón Andrej Dunajev orosz belügyminiszter-helyettes a maffiát okolta a bűnözés robbanásszerű növekedéséért. Nem ez volt az első alkalom, hogy valaki ezt a fogalmat használta Oroszországban. A maffia szó már több mint húsz éve szerepelt az orosz politikai szótárban, s a szovjet élet vétségeinek olyan széles skáláját fedte le, ami szinte már megmagyarázhatatlan volt. A szovjet ügyészek és újságírók a korrupt kommunista bürokratákra használták, a más véleményen levők pedig a KGB-re. Az 1980-as évek végére ezzel a szóval illették a csalókat, csempészeket és a szövetkezetek tulajdonosait is - bárkit, aki elkövette azt a hibát, hogy meggazdagodott és ezt nem rejtette véka alá.
A posztkommunista éra alatt mindehhez hozzájárult egy negyedik, az előbbieknél sokkal baljóslatúbb jelentés, ami azt a tehetetlenséget tükrözte, amit a legtöbb orosz az életét leuraló új erőkkel szemben érzett. Ez az „új” maffia a bűnözőréteg Oroszországban korábban soha nem látott rafinált politikai és gazdasági erejét tükrözte. 1991 augusztusa után a rendőrség egyértelműen bizonyítani tudta, hogy a szervezett bűnözés az új orosz gazdaság szinte minden területére kiterjedt. Az a hír járta, hogy a legtöbb orosz városban a bankokat, a tőzsdét, a szállodákat és a szórakoztatóipart gyanús alakok irányítják a háttérből. Úgy tűnt, Moszkva gengsztereinek minden gátlása eltűnt a kormánnyal szemben. Állig felfegyverzett maffiózók peckesen sétáltak a városközpontban. Divatos autókban száguldoztak a legújabb szállodákba, diszkókba és kaszinókba. És nyíltan mentek ebédelni a kormány embereivel.