Részlet az amerikai szerző „Comrade Criminal” (Bűnöző elvtárs)
című dokumentumkötetéből.

Maffia-leszámolás Budapesten. Nem válogatnak Fotó: MTI
Ruslan és Nazarbek Utsijev mindenkire nagy benyomást tettek, amikor 1992
decemberében megérkeztek Londonba. A két fivér nemcsak a luxus életmódra való
rendkívül jó érzékkel, hanem nyilvánvalóan feneketlen bankszámlával is
rendelkezett. Készpénzben fizettek ki 995 ezer angol fontot egy elegáns tetejű,
négyszobás házért a Baker Streeten, ahová azon nyomban beszereltettek egy jakuzzit
és egy szaunát. A szomszédok kiejteni is alig tudták a hely nevét, ahonnan a fivérek
jöttek - egy Csecsenföld nevű ország a korábbi Szovjetunió területén -, de
úgy tűnt, kiváló referenciákkal rendelkeznek. A fivérek magukat „gazdasági
tanácsadóknak” nevezték, és azt mondták, hogy éppen egy londoni konzulátus
felállításán fáradoznak. Ünnepélyesen tájékoztatták a brit
külügyminisztériumot, hogy útlevél, postai bélyeg és új valuta nyomtatását
tervezik. Egyikőjük Dzsohár Dudajev elnök személyi tanácsosa volt. Nehéz volt
azonban nem észrevenni, hogy életmódjuk mellett nyilvánvalóan kevés idejük
maradhatott a diplomáciára. Új otthonukban szinte minden éjszaka hangos partit
rendeztek. Hölgyek jöttek-mentek még a hajnali órákban is.
1993 márciusában a fivérek házához egy londoni futárt hívtak. A küldemény, amit
Middlesexbe kellett elvinnie, egy száznyolcvan centiméter hosszú kartondoboz volt. A
csomagból furcsa szag szivárgott ki. A futár, miután kézbesítette a küldeményt,
értesítette a rendőrséget, akik kiderítették, hogy a küldemény tartalma Ruslan
Utsijev polietilénbe zárt holtteste volt, amit szőnyegbe csavartak, majd madzaggal is
átkötöttek. A harminckilenc éves csecsen férfit háromszor lőtték fejbe. Néhány
órával később a rendőrség emberei behatoltak a Baker Street-i apartmanba, és az
ágyban megtalálták Nazarbek Utsijev holttestét: az ő koponyájába is három golyót
röpített valaki. A mellette levő bezárt szobában egy német prostituált kucorgott.
A gyilkosság izgalmat keltett a sajtóban, ám a történtek megértése hosszabb időt
vett igénybe. A nyugati országok rendőrségeinek aktáiban egy új, baljóslatú
szereplő jelent meg - a posztkommunista éra gengsztere.
1991 után nem volt könnyű olyan európai országot találni, amelyik nem érzékelte az
oroszországi közállapotok és igazságszolgáltatás válságának hatását. Az
1992-ben Lengyelországban elkövetett súlyos bűncselekmények egyharmadát az „orosz
maffiának” tulajdonították, és ugyanebben az évben a lengyel börtönökbe zárt
250 külföldiből 153 a Független Államok Közösségének állampolgára volt. Több
mint ezer FÁK-állampolgárt tartóztattak le Magyarországon, Budapest pedig 1992-ben az
országban tartózkodó orosz bűnözők erőszakos viselkedése miatt elnyerte „a
Duna-parti Bejrút” címet. Prágában az orosz és az ukrán csoportok közötti harcok
gyakran torkolltak erőszakba. Bulgáriában, Szófiában a rendőrség jelentése szerint
gyakorlatilag lehetetlen volt új üzletbe kezdeni anélkül, hogy az orosz gengszterek ne
kértek volna védelmi díjat a tulajdonosoktól. Az 1991 és 1993 közötti mintegy
tizennyolc hónapos időszakban Berlinben legalább egy tucat gyilkosságért az orosz
maffiát terhelte a felelősség. „Rendkívüli kegyetlensége miatt szinte teljesen
biztosan meg tudjuk állapítani, hogy miben van benne az orosz maffia keze” - mondta
1993 májusában a Moscow News című lapnak Hartmut Koschny, a berlini rendőrség orosz
szervezett bűnözéssel foglalkozó egységének vezetője.
Az eurázsiai gengszterek kezdetben olcsón bérelhető bandákként tevékenykedtek. „A
külföldi bűnözőcsoportok számára rendkívül értékesek a korábbi szovjet
állampolgárok”- mondta Mihail Jegorov, az orosz belügyminisztérium szervezett
bűnözéssel foglalkozó osztályának vezetője. „Sokkal olcsóbban dolgoznak,
hatékonyak, és tudják, hogyan kell gyorsan elhagyni a tett színhelyét.” Orosz ajkú
banditák kevesebb mint kétszáz dollárért és a repülőjegy áráért követtek el
gyilkosságot New Yorkban. Nyikolaj Sirokovot, az Ural Region nevű orosz cég ügyvezető
igazgatóját 1993 decemberében egy moszkvai profi bérgyilkos lőtte le Magyarországon.
(Forditotta: Csereklyei Márta)
Egy régi-új jelenség
1992 júniusában egy sajtótájékoztatón Andrej Dunajev orosz
belügyminiszter-helyettes a maffiát okolta a bűnözés robbanásszerű
növekedéséért. Nem ez volt az első alkalom, hogy valaki ezt a fogalmat használta
Oroszországban. A maffia szó már több mint húsz éve szerepelt az orosz politikai
szótárban, s a szovjet élet vétségeinek olyan széles skáláját fedte le, ami
szinte már megmagyarázhatatlan volt. A szovjet ügyészek és újságírók a korrupt
kommunista bürokratákra használták, a más véleményen levők pedig a KGB-re. Az
1980-as évek végére ezzel a szóval illették a csalókat, csempészeket és a
szövetkezetek tulajdonosait is - bárkit, aki elkövette azt a hibát, hogy
meggazdagodott és ezt nem rejtette véka alá.
A posztkommunista éra alatt mindehhez hozzájárult egy negyedik, az előbbieknél sokkal
baljóslatúbb jelentés, ami azt a tehetetlenséget tükrözte, amit a legtöbb orosz az
életét leuraló új erőkkel szemben érzett. Ez az „új” maffia a bűnözőréteg
Oroszországban korábban soha nem látott rafinált politikai és gazdasági erejét
tükrözte. 1991 augusztusa után a rendőrség egyértelműen bizonyítani tudta, hogy a
szervezett bűnözés az új orosz gazdaság szinte minden területére kiterjedt. Az a
hír járta, hogy a legtöbb orosz városban a bankokat, a tőzsdét, a szállodákat és
a szórakoztatóipart gyanús alakok irányítják a háttérből. Úgy tűnt, Moszkva
gengsztereinek minden gátlása eltűnt a kormánnyal szemben. Állig felfegyverzett
maffiózók peckesen sétáltak a városközpontban. Divatos autókban száguldoztak a
legújabb szállodákba, diszkókba és kaszinókba. És nyíltan mentek ebédelni a
kormány embereivel.