Vissza a tartalomjegyzékhez

RAMOR FRIGYES
Fizess és vidd

Moszkvában orosz-szíriai kormányközi megállapodást készítettek elő, amelynek nyomán orosz segítséggel nukleáris kutatóközpont épül a közel-keleti országban. Oroszország számos más, a világ politikailag legingatagabb régióiba tartozó országokkal is kiterjedt együttműködést folytat a nukleáris energia hasznosításában, így atomtechnológiát szállít Iránba is. Moszkva jól tudja, Irán minden erejét latba vetve próbál nagy hatótávolságú rakétatechnológiához jutni. Ezzel más országokban is tisztában vannak, ezért mind több és több ellenzője akad az orosz szállításoknak.
Az Egyesült Államok szenátusa szankciókat szavazott meg arra az esetre, ha az orosz rakétatechnológia iráni kézbe kerülne. Moszkva azonban tagadja, hogy a nukleáris létesítmények szállításának bármilyen köze lenne az atomenergia katonai célú felhasználásához, hiszen az erőművek a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrzése alatt működnek.
A másik oldalon Oroszország a világ egyik legnagyobb hadiipari exportőre: szállít rakétatechnológiát Indiába, Irakba, légvédelmi rakétaelhárító rendszert a görög cipriótáknak, harci repülőket Kínának. Egy katonai szakértő, Pavel Felgenhauer így foglalta össze az orosz hadászati filozófiát: a fegyverek dollármilliókat hoznak, és „ha Amerika bárkinek eladhat fegyvereket, akkor mi miért ne tehetnénk?”.