Vissza a tartalomjegyzékhez


Orbán New York-i szemmel

A New York Times hasábjain elemző cikk jelent meg, amelyben az 1998-as választások tanulságait boncolgatja a tekintélyes amerikai napilap újságírója. Mint írásából kiderül, 1992-ben már adódott alkalma beszélgetni Orbán Viktor kijelölt miniszterelnökkel. A június 27-én megjelent cikk a fordulatokban nem szűkölködő politikai pályafutás elemzése, melyet a szerző a „Túl öreg lenne Orbán Viktor a kormányzáshoz?” drámai címmel vezet be.
Mint írja, a volt keleti blokk viszonylag fiatal vezetői a gazdaságot illetően rendszerint szabadpiacpárti republikánus elképzeléseket követnek, míg társadalmi kérdésekben liberális demokratáknak számítanak, az amerikai fogalmak szerint. „Orbán, akinek a politikája ennek éppen fordítottja, egykor hasonló volt hozzájuk - hajdanán, ifjúkorában” - állapítja meg az amerikai újságíró. Mint írja: „Magyarország fiatalsága kommunista mérce szerint egy szabad, nyugatias országban nőtt fel, a keményebb rendszer alatt élők fásultsága nélkül”, ezért a szavazók számára a fiatalság az erő és a hatékonyság szinonímájává lett, ők jelentették Európát. 1992-ben a New York Times-nak így nyilatkozott Orbán, az akkor legnépszerűbb párt vezetője: „A (hagyományos) ellenzék politikája éveken át az erkölcsre alapult, nem pedig a politikai játszmákra - ami inkább a földalatti lét sajátja. Ők azonban nem tudtak váltani.” A Fidesz ezzel szemben hidegvérű cápákból áll, a hetyke és arrogáns Orbán vezetésével - fogalmaz a New York Times újságírója. Az 1994-es gyenge szereplést mindazonáltal a választók gazdasági válságtól való félelmének tulajdonítja: „A magyaroknak tetszett ugyan a Fidesz-image (akik 1990-es kampányukat rockkoncertekkel párosították), de egy gazdasági válság idején nem akarták kockáztatni a szociális rendszerük megnyirbálását.” Ezután azonban Orbán felülvizsgálta elképzeléseit, amit nem minden munkatársa helyeselt. Néhányan kiváltak, de akik maradtak, „híven követték Orbán színeváltozásait”. Megszűnt a felső korhatár a fiataldemokraták soraiban, és mostanra „maga Orbán (koalíciós partnerükhöz, a kisgazdákhoz hasonlóan) is tett aggasztóan nacionalista kijelentéseket”. Politikáját mára nem annyira a kezdeti fiatalos lendület, mint inkább a politikai célszerűség jellemzi - zárja elemzését az amerikai lap. (P. K.)