HAJDÚ SÁNDOR
A föld, az egy fogalom

Aratásidő van. Nem szívesen zavarja az ember ilyenkor a gazdákat, de Oravecz Tamást csak most, munka közben tudjuk interjúra bírni. A 47 éves gazda szakmájára nézve eredetileg cipőipari technikus volt. Ezt cserélte fel a rendszerváltáskor az ettől igencsak messze eső mezőgazdasággal.

- Faluhelyen a pártállami időszakban, vagy a téeszben dolgozott az ember vagy az iparban. A régi időkben aki nem postamester, tanár vagy orvos volt - aki nem tanult -, az paraszt volt. A nagyszüleim is parasztok voltak - kezdi a kezdetekől a „farmer”.
- Mindig is bíztam egy rendszerváltásban. Aztán amikor az megérkezett és összeomlott a könnyűipar, választani kellett, hogy vagy a szakmámban alkalmazottként dolgozom tovább, vagy valami másba fogok bele. Ebben az időben jött a kárpótlás. Csak azt vettem észre, hogy a kulák szülők után ölembe hullt egy bizonyos nagyságú földterület. Már akkor tudtam, hogy ez egy történelmi helyzet, és azt is tudtam, hogy ez a földmennyiség kevés lesz, ezért tudatosan elkezdtem földet vásárolni.
- Tehát tudatosan készült arra, hogy gazda lesz?
- Igen, történelmi lehetőségnek tartottam. A megyei kisgazdapárt megalakulásánál is bábáskodtam. Abban láttam a megoldást, hogy a tulajdont vissza kell adni. A dinnyekertészek szövetkezetének tagja vagyok, amely az értékesítésben és a beszerzésben segíti tagjait.
- Most is aktívan politizál?
- Egy életen át nem lehet politikával foglalkozni. Véleményem szerint „ha a mór megtette kötelességét, a mór mehet”. Tulajdonképpen Magyarországon az összes párt demokratikus. A szocialisták esetében egy kicsit visszalépés volt tapasztalható az elmúlt időszakban. A kisgazdapárt újra benne van a hatalomban, így más lesz a szemlélet a mezőgazdasági termelőkkel kapcsolatban.
Abban nem vagyok biztos, hogy mindent meg tudnak valósítani. Bár én olyanban, hogy csodavárás: egy Torgyán-messiásban, Horn-messiásban, Orbán-messiásban nem hiszek. Tudnak bizonyos hangulatjavító intézkedéseket tenni, de tulajdonképpen saját magunknak kell kialakítani az életünket.
- Hogyan tovább? A föld megvolt, ezen kívül mivel rendelkezett?
- Semmiféle eszközöm nem volt. Pánikba is estem, hogy mennyi föld lett. Rögtön bele is vetettem magam a mezőgazdasági pályázatok készítésébe. Akkoriban, ha valaki alanyi jogon beadta, szinte mindenki megkapta az óhajtott támogatást. Lehet, hogy sokan úgy vették fel a hiteleket, hogy tudták, hogy soha nem fogják visszafizetni. Én az első két-három pályázatból kapott pénzt már visszafizettem. A mezőgazdaság nagyon hiteligényes szektor. Ezért körültekintően kell felvenni a hitelt, és azt visszafizetni.
- Ma hány hektáron gazdálkodik?
- Háromszáz hektárnál többön, több gazdával összefogva. Mindenki saját magának vet, kultivátorozik, de a permetezésnél, a betakarításnál már segítséget hívok, ezen túlmenően az információ továbbadásával is támogatjuk egymást. A nagyapai tanyán gazdálkodom, ami már régen is rendelkezett az infrastruktúra csíráival: villany, víz volt benne.
- Nevezhetem farmernak?
- Gazdának. A farmer nem őshonos magyar szó, szerintem a gazda szó sokkal jobb. A paraszt szót, ha nem pejoratív felhangokkal használjuk, akkor azt is el tudom fogadni. Jártam Amerikában, de nem estem tőle hasra. Viszont rögtön megragadott a folyamatosság, ami miatt Amerika nagy, és ezt próbáltam lefordítani a mi nyelvünkre.
Az ottani amerikai ismerősök tanyáin 200 éves fák voltak. Nálunk először ezeknek a fáknak meg kell nőni, és amikor ennek a fának lesz árnyéka, akkor érünk el oda, ahol Amerika van. A gazdasági megnyomorodás helyett sokkal súlyosabbnak látom azt az agymosást, amit az emberek kaptak Magyarországon.
- Ön szerint az emberek nem mernek, vagy nem akarnak dolgozni?
- Én talán egy kicsit vakmerőbb voltam, úgy, mint az amerikaiak a felfedezések idején. Nekem szerencsém volt, most már úgy látom, hogy megvannak azok a főbb elemek, amelyek a legtöbb magyar mezőgazdásznál nincsenek meg, de Amerikában mindenkinek megvan alapként. Gondolok a gépesítésre, telephelyi infrastruktúrával, tárolókra.
- A magyar mezőgazdaság képes lesz-e felzárkózni, és megfelelni az EU által megkívánt feltételeknek?
- Biztos vagyok benne, hogy képes lesz. A magyar mentalitásból látom, hogy inkább a nyugati gazdáknak kell egy kicsit félni. Belénk van nevelve a saját magunkat felemésztő munkastílus, és ez nincs meg egyetlen nyugat-európai országban sem. Negyven-ötven éves korára egy mezőgazdasági vállalkozó szétdolgozza magát. A magyar ember többet akart, mint amit megengedtek neki, és belekerült egy olyan ördögi körbe, mókuskerékbe, amely önpusztító tud lenni. Aki el akart érni valamit, az a főállása mellett ugyanannyit eltöltött kőkemény munkával. Ezekből az emberekből termelődött ki ez az újhullámos vállalkozói kör is. Aki akkor megelégedett azzal a nyolcórás munkával, és utána elment sörözni és főtt kukoricát enni, az a mai napig sem vállalta fel ezt a kamikáze dolgot.
- Szereti a földet?
- Szeretem. A földnek szaga, íze, illata van. Csak az érzi, aki sokszor megfordul rajta. A föld, az egy fogalom.
- A gyerekek folytatni fogják ezt?
- A gyerekek ezt még nem érezték meg, de meg fogják érezni, mert más esélyük nincsen. A mezőgazdaságban apáról fiúra szállt a tőke. Már tudatosan arra nevelték a gyermekeket, hogy fiam, neked ebből kell megélned. Sajnálom azokat az embereket, akiket a rendszerváltás, kárpótlás 70-80 évesen ért, ők megérdemelték volna, hogy folytathassák azt a munkát, amit valaha csináltak. Nagyon sajnálom azokat a fiatalokat, akik nem eshettek ebbe bele. Ehhez egy bizonyos életkor is kellett. Én apáinkat sajnálom, hogy ők már csak drukkolni tudnak, hogy sikerüljön a talpra állás. Tragédia, hogy a spanyol kamion lassítás nélkül behajt a nagybani piacra, ahová mi úgy tudunk bejutni, hogy 6 órát sorba állunk a sorompónál. Lepakol a kamion, és mi még mindig ott állunk. A saját maga vérével nem kacsint össze a hatalom. Nyugat-Európában a hatalom nem tudja magát fenntartani, ha a vidék népével nem tud kommunikálni.
- Ezek szerint nem elég a föld, az infrastruktúra, az eszközberuházás, a termelés, piacot nem talál. Ez egy nagyon előrehaladott gondolkodás.
- Nekem az a véleményem, hogy egy feldolgozott 270 hektárnyi termény ér anyit, mint egy nem feldolgozott 400 hektárnyi termény.
- Talált rá módot, hogy felépítsen egy ilyen pattogatottkukorica-üzemet?
- Találtam. Tudom, hogy hogy kell csinálni. Óriási hullámzás van a világpiacon, de hosszú távon biztos, hogy megéri. Ezért mentem Amerikába, hogy ezt meglássam, ezt a mentalitást. Igazából nem a technika érdekelt, hanem arról faggattam az amerikait, hogy mióta csinálja, hogy kezdte el, hogy tartja meg a piacot, mi van a konkurenciával, hogy tud piacot építeni, milyen elképzelése van, miben látja a jövőt. Amerikában ugyanolyan riporter voltam, mint most ön. Tulajdonképpen ezeken a kérdéseken keresztül láttam, hogy csillogott a szeme a tulajdonosnak.
- Hogyan néztek Amerikában egy magyar gazdára?
- Aki járt Magyarországon, az tudja, hogy viszonylag fejlett a mezőgazdaság és az amerikai azt is tudja, hogy nem a nagyüzemi termelés hozta fel erre a szintre, hanem az idő. Az az időtényező, hogy a világ is halad. Tudja jól az amerikai, hogy ha töretlen maradt volna a mezőgazdaság fejlődése a háborútól... Mert ők tulajdonképpen csak egy lépéssel voltak előttünk, a nagy fejlődés 1960-tól kezdődött az ottani mezőgazdaságban. Igaz, hogy félretéve, de büszkén mutogatták a lovasekét, a régi Ford traktort, a lóvontatású gabonavágó gépeket.
- Ön bízik a magyar mezőgazdaság felemelkedésében?
- Ígéretesnek látom a jövőt. Sokkal többet tudnék panaszkodni, mint pozitív dolgokat elmondani, de ez a panaszkodás nem vezet sehova. Bizakodó kell, hogy legyen az ember, mert ha nem bízik a jövőben, nem jut semmire.