Vissza a tartalomjegyzékhez

MÉSZÁROS MÁRIA
Park a város közepén

A nyolcadik kerületről sokaknak elhanyagolt épületek, leromlott lakások, rossz közbiztonság jut eszébe, holott a Józsefvárosban számtalan kulturális érték is rejtőzik. A fővárosnak ebben az ősi negyedében található a Magyar Nemzeti Múzeum és a hatalmas fákkal tarkított kert, a legendás Füvészkert. Itt működik a főváros első művésztelepe, a század elején épült Százados úti Művésztelep, ahol jelenleg is több mint negyven neves szobrász, festő és grafikus alkot.
Ebben a kerületben nyílik lehetőségünk arra is, hogy barangoljunk az Orczy-kertben. A XVIII. század második felében megkezdett munkálatok eredményeképpen az akkori Pest legnagyobb és legszebb angolkertje terült el a mai Nagyvárad tér, Ludovika tér és a Diószegi Sámuel utca által határolt területen. A múlt század elején a legdivatosabb kirándulóhelyek közé tartozott. Nevét Orczy Lőrinc báró-poétáról kapta, aki 1783-ban vásárolta meg ezt a földet. Nyilvános jellege 1829-től szűnt meg, ekkortól a magyar katonatisztképzésnek adott helyet; a Ludovika Akadémia az 1930-as években Pollack Mihály tervei alapján épült itt fel. Ma a Magyar Természettudományi Múzeum található a helyén. A hatvanas évektől a parkot újból bárki látogathatta, bár területe ekkorra jelentősen lecsökkent, és állapota is romlott.
Az ősi fák, cserjék, dísznövények jó része azonban megmaradt. A kert közepén elterülő természetes forrásból táplálkozó kis tó sokféle halnak nyújt otthont. 1200 forintos napijegy ellenében horgászhatunk itt pontyra, amurra, kárászra, keszegre, busára, de ha szerencsénk van, még márnát is foghatunk. Akinek mégis üres marad a hálója, a tóparti büfében ő sem marad éhen. Találunk a parkban még futópályát, kosárlabada pályát, testépítő szalont, játszóteret, ugráló asztalt, bérelhető teniszpályát, labdarúgó pályát. Az itt működő művelődési ház számos tanfolyammal, klubbal, érdekes programmal várja egész évben a látogatókat. A nyár folyamán sokféle napközis tábort kínálnak a gyerekeknek.
Váczi András, a Józsefvárosi Kulturális Központ igazgatója az Orczy-kerti nyárról tartott sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy az idén is gazdag programokat rendeznek a kikapcsolódni vágyók részére. A kínálatban koncertek, gyerekműsorok, rendszeres tóparti twistpartik, színházi előadások szerepelnek minden szerdától vasárnap estig.
Aki azonban csak egy nyugalmas sétára vágyik, az sem csalódik a józsefvárosi zöld oázisban. Érdeklődni a 313-0298, illetve a 333-9501-es telefonszámokon lehet.