Vissza a tartalomjegyzékhez


Hazaszállították az usztasa táborparancsnokot

Helyi idő szerint szerda délután Buenos Aires nemzetközi repülőterén az argentínai hatóságok átadták a horvát rendőrségnek Dinko Sakic volt usztasa táborparancsnokot, akit Zágrábban háborús bűnök elkövetésével vádolnak. A jasenovaci haláltábor parancsnokát többek között azzal vádolják, hogy személyesen is részt vett foglyok kivégzésében, s ő válogatta ki az internáltak közül a megsemmisítésre ítélt betegeket és öregeket, valamint a fogolyszökések miatti kivégzésekre is ő adott parancsokat.
Sakic a háborút követően Argentínába menekült, és több mint ötven éven át háborítatlanul élt a Buenos Airestől 300 kilométerre délkeletre lévő Santa Teresita turistaparadicsomban. A jelenleg 76 éves férfi azt állítja, hogy ő nem parancsnoka, hanem csak igazgatója volt a jasenovaci lágernek, és amíg a táborban volt, az őrök és az adminisztratív személyzet egyetlen tagja sem nyúlt a foglyokhoz. Sakic, akit egy argentin tévétársaság leplezett le, csütörtök délután érkezett meg Zágrábba, ahol öttől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik. (MTI)