Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Milosevic molyrágta ígéretei

Nem hozott áttörést a koszovói válság megoldásában Milosevic jugoszláv elnök moszkvai villámlátogatása. Borisz Jelcin ugyan még teljes sikerről számolt be telefonon Clinton amerikai elnöknek a tárgyalásokat követően, ám az Európai Parlamentben elmondott beszédében Tony Blair brit miniszterelnök megerősítette: teljes erővel folynak az előkészületek a NATO katonai beavatkozására.


Szerb rendőrök Koszovóban. Otthon érzik magukat Fotó: MTI

A moszkvai egyezségről a brit külügyminisztérium szóvivője szkeptikusan csak annyit mondott: „Jelcin egy félfülű nyulat húzott elő a molyrágta kalapból. Bosznia egyik leckéje számunkra az, hogy nem bízhatunk Milosevic szavaiban.”
Belgrád - miközben szavakban hangsúlyozza tárgyalási szándékát a koszovói albánokkal - a hét eleji NATO-hadgyakorlat ellenére ragaszkodik ahhoz, hogy csapatai szabadon állomásozzanak az ország bármely pontján, beleértve természetesen Koszovót is. A katonaság és a különleges katonai egységek Koszovóból történő kivonását sürgető nyugati véleményekre válaszolva Zivadin Jovanovic jugoszláv külügyminiszter Brüsszelben kijelentette: „Ez nem külföldi terület. Szükség van itt a csapatainkra”.
A függetlenséget követelő albánok és a szerb biztonsági erők konfliktusa február óta több mint 300 halálos áldozatot követelt, és a becslések szerint 60 ezer embernek kellett elmenekülnie otthonából. Robert Gelbard amerikai diplomata szerint a szeparatista albán katonai alakulatokat iráni fegyveresek is támogatják.


A NATO megnyerhet bármennyi csatát Szerbiával szemben, de a háborút soha - állítja a koszovói válságról szóló terjedelmes elemzésében az Adevarul című bukaresti lap, amely szerint Koszovó nemcsak szerb-albán vagy szerb-NATO, hanem a Nyugat és Oroszország konfrontációjának színterévé is válhat. Megeshet, akárcsak Irak esetében, hogy Moszkva ismét felvállalja a békéltető szerepét és így még inkább megerősíthetné pozícióját a Balkánon. A dél-európai események felértékelik Románia szerepét is mind a NATO, mind Moszkva irányában - véli az Adevarul.