Vissza a tartalomjegyzékhez

KISS V. KATALIN
Személyiügyek

Az utóbbi időben a személyi igazolvánnyal való visszaélés bizonyos körökben megélhetési forrássá vált. Ezt mutatja az a tény, hogy Tatabányán több mint száz ilyen ügyet tárt fel a rendőrség. Mennyit ér a személyi igazolvány? Ezt valójában azok tudják, akik az okmány megszerzésére specializálódtak, ráadásul többnyire szervezetten.

Bálint Gabriella, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a Heteknek elmondta: több esetben szórakozóhelyeken őrizetlenül maradt kabátokból, táskákból lopták ki az okmányt. Máskor biztosítási üzletkötőként vállalkozókat kerestek fel, hogy az általa alkalmazott munkásokra jutányos áron biztosítást kössenek. Ezzel a trükkel beszedték az érintettek személyi igazolványát, és a papírmunka elvégzésére hivatkozva egy órára elvitték azokat. Ez az idő elegendő mobiltelefonok vásárlására. Emellett a zsebesek is egyre többször csak a személyi igazolványra specializálódnak. Ilyenkor önmegtartóztató módon a pénztárcát otthagyják a zsebben vagy a vásárolni igyekvő háziasszony kosarában. A visszaélések legembertelenebb módszere pedig a kiszolgáltatott helyzetben lévők kifosztása. Bevett módszer a hajléktalanok „mosdatása” és „beöltöztetése”, ilyenkor az irgalmas tett következtében lába kél a személyinek. A menedékhelyeken éjszakázók vagy a hajléktalanszállón élők is céltáblái ezeknek a lopásoknak. Van, akivel ez havonta megtörténik. További módszer a félig ittas, kocsmában üldögélő emberektől némi ellenszolgáltatás fejében kölcsönkérni az igazolványát. Mire a páciens kikerül az ital hatása alól, már el is felejti, hogy a személyijét kölcsönadta egy időre. Meglepetés akkor éri, amikor a nevére nagy öszszegű számla érkezik valamelyik telefontársaságtól. Bizonyíték hiányában fizethet.
A telefontársaságok emiatt szigorították az üzletkötési feltételeket, így ma már nem lehet meghatalmazással vásárolni. A saját személyi igazolvány bemutatásán túl még legalább kétféle dokumentumot kérnek: útlevelet, vezetői engedélyt, bankkártyát. Ettől függetlenül még működik e sajátos üzletág. Emellett lopott személyiket más bűncselekményeknél is felhasználnak: az álvállalkozásoktól a bűnözők hamis okmányokkal való ellátásáig.


Egy másik hasonló mobiltelefonos módszer: az Expressz újságban ingyenkártyát ajánlanak plusz 11 ezer forintot. Megbízzák a jelentkezőt, hogy az általuk adott pénzből vásároljon akciós mobiltelefon-készüléket. Miután ezt megtette, a stróman az ígért pénzmennyiségen kívül természetesen megkapja a Pannon- vagy Westel-kártyát. A telefon marad a hirdetés feladójánál. Átkódolják a készüléket és külföl-
dön, elsősorban Ukrajnában értékesítik, ahol igen drága mostanában.