Vissza a tartalomjegyzékhez

SZIKORA MÁRTON
Kelet-Európa nem titokzatos régió többé
Hetek-interjú Adnan El-Hindivel, az Arab Bankok Uniójának főtitkárával

Az Arab Bankok Uniója és az Euromoney című pénzügyi folyóirat szervezésében most először Közép-Kelet-Európában rendezték meg az arab bankárok éves világtalálkozóját. A budapesti konferencia négyszáz meghívott vendége között az arab világ bankárai mellett neves európai pénzügyi szakemberek is szerepeltek. A felszólalók egyetértettek abban, hogy az Európai Unió mintájára szükséges lenne egy arab szabadkereskedelmi térség felállítása legkésőbb 2007-ig. Mah-moud Abdel Aziz, a konferencia libanoni elnöke szerint természetes, hogy egyre inkább globalizálódó világunkban az arab világ is egyesíteni kívánja gazdasági befolyását. Tudósítónk Adnan El-Hindit, az Arab Bankok Uniójának főtitkárát kérdezte a konferencia célkitűzéseiről.

- Miért éppen Magyarországot választották az arab világ vezető bankárai tanácskozásuk színhelyéül?
- Az Arab Bankok Uniója 1985 óta minden évben tart egy konferenciát különböző európai országok fővárosaiban. A legtöbb európai fővárosban már rendeztünk konferenciát, de ezen kívül is számos oka volt annak, hogy ezúttal Budapestre esett a választásunk. Mindenekelőtt, az Arab Bankok Uniója úgy látja, hogy Magyarország - a legtöbb arab országhoz hasonlóan - feljövőben levő ország és jelenleg ígéretes gazdasági felemelkedés előtt áll. Emiatt Magyarországon kiváló befektetési lehetőségek vannak, amelyek szélesedni látszanak. Bizonyos arab bankoknak már eddig is voltak magyar érdekeltségeik, de szeretnénk ezeket a pénzügyi szálakat még szorosabbra fűzni.
- Honnan indult a kezdeményezés?
- Néhány évvel ezelőtt találkoztam először a külügyminiszter úrral és a Magyar Bankszövetség elnökével, és már akkor is azt tapasztaltam, hogy itt kedvező lehetőségek nyílhatnak arab bankok és üzletemberek számára. Szá-munkra Kelet-Európa még néhány évvel ezelőtt is titokzatos régió volt, melyet nem sokan ismertek. Most szeretnénk, ha az arab világ új arcáról ismerhetné meg ezt a térséget. Szeretnénk, ha látnák: ez az ország nagyon gyorsan fejlődik, és a befektetési környezet is igen kedvező. Az Európai Unió törekszik arra, hogy az arab bankok is észrevegyék: London és Párizs mellett megjelentek kelet-európai országok is, melyek stabilak és jó befektetési piacot jelentenek. Mindemellett Budapest szép város Európa szívében, ezért lehetőség van az idegenforgalmi kapcsolatok erősítésére is. Az arab bankárok több mint kilencven százaléka ezelőtt még egyszer sem járt Magyarországon. Úgy látom, az arab turizmusnak van jövője Magyarországon. Magyarország az első kelet-európai ország, melyben az Arab Bankárok Uniója konferenciát tart. Én személyesen is köszönöm a magyar hatóságoknak, hogy lehetővé tették ennek a konferenciának a megrendezését.
- Van az arab tőkének valamiféle stratégiája a magyar pénzügyi piacon?
- Több arab befektetőt ismerek, akiknek érdekeltségeik vannak a magyar pénzügyi piacon, és szeretnénk, ha ezek a kapcsolatok erősödnének a jövőben. Ezenkívül a Magyar Bankszövetséggel is bővíteni szeretnénk az együttműködést. Több arab ország már befektetett Magyarországon, ilyen például Marokkó és Libanon is. Az Arab Bankárok Uniója elnökének, Mahmoud Abdel Aziznak például bankja is működik Magyarországon. Most azért hoztunk ide ilyen sok arab üzletembert, hogy ők is ösztönzést kapjanak a befektetésre.