Vissza a tartalomjegyzékhez


Tehenek bevonulása

Zürich kereskedőnegyedének házai és a bankok épületei előtt „teheneket” helyeztek el, hogy „eleven és dinamikus képet” adjanak a városnak - közölte a városi kereskedelmi kamara. A poliészterből készült 815 „tehenet” négyszáz művész dekorálta, többségükben amatőrök.
Az életnagyságú „tehenek” darabját kétezer svájci frankért vásárolták a kereskedők, majd a festők képzeletére bízták, hogy azokat „folklór stílusban” dekorálják. A nyár folyamán megrendezik a turisták számára a „tehenek sétáját” a svájci városban.
Egyúttal felkérték Zürich lakosságát, hogy jelezzen minden gyanús mozgást a 70 kiló súlyú és másfél méter magas „tehenek” körül. Az „állatokat” ugyan a kövezethez erősítették, de egyet máris rendőrök halásztak ki a Limmat folyóból. Egy másikat pedig, amelyik a villamosokat bámulva éppen „bitument legelt”, éjnek évadján elloptak. Egy újság szerdán ezer frank jutalmat ajánlott fel a becsületes megtalálónak.
Szeptemberben különben elárverezik a „teheneket”, ami lehetővé teszi majd, hogy bárki tetszése szerinti „tehenet” állítson házának bejárata elé, s nem utolsósorban azt is, hogy a kereskedők költségei legalább részben megtérüljenek. (MTI)