A 90-es évek végén jól körvonalazódó tendenciát láthatunk a világ vezető
gazdasági nagyhatalmaiban: a nők politikai-gazdasági szerepe a „Nyolcak”
országaiban (USA, Kanada, Németország, Franciaország, Olaszország, Japán, az
Egyesült Királyság és Oroszország) jelentősebb, mint valaha! Számos jel azt
bizonyítja: a következő évszázad a nőké lesz…
Manapság jó néhány üzletember (férfiak…) meglepetten döbben rá, hogy nem
egyszerűen gazdaságról, hanem női gazdaságról, tehát nem ‘economics’-ról,
hanem ‘womenomics’-ról kell beszélnie. Egyre több ugyanis a sikeres női
vállalkozó, politikus és tudós. A fejlett országokban a nehéz fizikai munka
kivételével a nők már mindent meg tudnak csinálni, amit a férfiak. Egy kanadai
bankár véleménye szerint a kanadai új vállalkozásoknak körülbelül felét női
vállalkozók indítják. Németországban az elmúlt két évben megerősödő
magánvállalkozóknak majdnem 30 százaléka nő. S ez többé már nem a butikok és
virágüzletek számának megnövekedtét jelenti, hanem software-termékekkel és
technológiával foglalkozó cégek létrejöttét. A Newsweek májusi számában közölt
adatok szerint Kanadában például 100 férfira 68, Amerikában pedig 67 vezető
pozícióban dolgozó nő jut, azaz akik vezérigazgatóként vagy igazgatóhelyettesként
dolgoznak (aligha véletlen, hogy pontosan ez a két ország tekinthető a feminizmus
fellegvárának). Nagy-Britanniában 49, Franciaországban pedig már csak 10 ez az
arányszám. Ma a nők adják a legfejlettebb nyolc ország munkaerejének több mint 40
százalékát. S ez a számarány már nemcsak a hagyományosan női pályákból - mint
például az egészségügyből vagy az oktatásból - adódik össze!
Meg kell jegyeznünk, hogy nagyon jól képzett hölgyekről van szó: a fent említett
fejlett országok egyetemein a nők aránya messze felülhaladja a férfiak számát.
Humán szakterületeken 100 férfira 221 nő jut, a jogi egyetemeken 100 férfira 103, a
természettudományi és mérnöki szakokon pedig 69. Ezzel összefüggő jelenség, hogy
drasztikusan megemelkedett az az életkor, amikor a nők házasságot kötnek - a
legtöbb vezető országban ez 26-27 éves korra tolódott ki -, ha kötnek
egyáltalán… Egyre többen választják ugyanis „szabadabb” együttélési
formákat.
Ezekből az adatokból is jól látszik, hogy egy új női generáció van
felnövekvőben: a magasan kvalifikált, dolgozó nőké, akik fényes karriert futnak be
és egzisztenciát teremtenek, s minden bizonynyal hozzájárulnak ahhoz, hogy a jelenleg
még érzékelhető - fizetésekben és státuszokban megnyilvánuló - ‘gender
gap’, azaz a nemek közötti szakadék mihamarabb áthidalódjék.
Sokat változik a világ! Hajdanában - a 19. század elején - a nyugati világ
nőmozgalmaiban harcoló hölgyek még arra törekedtek, hogy elgördítsék a társadalmi
egyenlőség útjában álló akadályokat: egyenlő jogokat és lehetőségeket
követeltek. Erőfeszítéseik eredményeképpen a húszas években a nők
választójoghoz jutottak Kanadában, Németországban, az Egyesült Államokban és a
volt Szovjetunióban. A második világháború idején tömegesen álltak munkába nők,
majd később - bár egyelőre még csak a nyugati országokban - elérték, hogy
független egyénként lehessenek részesei a polgári társadalomnak. Megnyíltak
előttük az egyetemek kapui s csaknem minden foglalkozási ág is: elvileg bárkiből
lehetett pilóta, asztronauta vagy gépészmérnök.
Nincs is ebben semmi kivetnivaló. Ám ahogyan ez már
a legtöbb forradalmi-lázadó motívumból induló mozgalommal lenni szokott, ez a
mozgalom is egyre ambivalensebbé vált. A háború után alig néhány évvel (1949-ben)
egy igen érdekes könyv jelent meg, amely egy új, „női” nézőpont kialakítására
biztatta a gyengébbik nemet: a hagyományos „férfi” nézőpont helyett kezdjék
végre saját szemszögükből látni a világot s önmagukat is. Simone de Beauvoir A
második nem című könyve a feminizmus bibliája lett. Jobban mondva
‘feminizmusoké’, hiszen - a köztudatban talán ez nem mindig nyilvánvaló -
csak nagyon rövid ideig lehetett egységes feminizmusról beszélni: a különböző
feminista irányzatok között jelentős különbségek alakultak ki. Így létrejött
például konzervatív, szocialista, liberális, környezetvédő, békeharcos, fekete
avagy afroamerikai feminizmus is. Egy részük radikális, más részük mérsékeltebb
mértékű reformokat tűzött maga elé. A „női nézőponton” túl ma már semmi sem
közös ezekben a mozgalmakban. Eltérő eszközökkel, eltérő vehemenciával, eltérő
célokért küzdenek.
A radikális feministák kezdettől fogva új társadalmi rendszerért harcolnak, mely nem
merül ki a „felszíni” egyenlőségben. Az elnyomás ugyanis, hangoztatják, mélyebb
rétegekben van jelen. Véleményük szerint a nők elnyomása adta az alapot az összes
elnyomórendszerhez. A történelem legfőbb áldozata a női nem - legyen az
gazdasági, politikai vagy családi terület - a minden szférában jelenlévő
hím-fennhatóság miatt, háborognak. Minden férfit ellenségnek tekintenek, hiszen
mindannyian élvezik a nők elnyomásából származó előnyöket. A kultúra minden
terméke fallocentrikus, állítják, s a férfi agresszióját fejezi ki a női nem
ellen. Ezért a hagyományos nemi szerepek felrúgását tűzték zászlajukra.
Többségük programszerű leszbianizmust hirdet: ha valaki következetesen feminista,
hangoztatják, igenis elveti a kötelező érvényű heteroszexualitást, amely a
férfi-fennhatóság sarokköve. A radikális feministák szívesen látnák, ha az
üzleti és tudományos életben is egyre több nő bizonyíthatná talpraesettségét:
több lenne a bankár, étteremtulajdonos vagy tudós. Élesen bírálják a
mérsékeltebb irányzat képviselőit, akik - mivel nem hirdetik a nemi szerepek
felborításának szükségességét - szerintük mégiscsak elfogadják a
férfi-értékrendet, és csupán a szexuális sztereotípiák ellen lépnek fel, melyek
alapján a társadalmi életben a nőket csak nőként, nem pedig individuumként, míg a
férfiakat egyénenként, saját érdemeik alapján értékelik az emberek.
Mindkét irányzat, de különösen a radikálisok képviselőivel elsősorban egyetemeken
futhatunk össze, a „nőtudományi” (women’s studies) tanszékek folyosóin. Ezeken
a tanszékeken feminista irodalomkritikát, feminista történettudományt, feminista
szociológiát vagy éppen feminista filozófiát lehet tanulni. No persze nem kell félni
e komplex stúdiumoktól, itt is lehet diplomát szerezni… Heller Ágnesnek, hazánk
egyik legnevesebb filozófusasszonyának véleménye szerint a nőtudományi tanszék nem
más, mint egy gigászi konyha: ahhoz, hogy egy nő ide bejusson, nem kell máshoz
értenie, mint a nőkhöz, illetve a nők és férfiak viszonyához. Itt elsajátíthatja,
hogyan lehet tanult nyelvezettel szidni a férfiakat - ahogyan nagyanyáink is tették,
noha még tanulatlanul, ám nem kevesebb szenvedéllyel. Ha egy nő radikális
feministának vallja magát, egy ilyen tanszéken álláshoz is juthat - hiszen a
radikális feminizmus szorosra zárt lobby -, még ha egyéb tudományágakhoz nincs is
meg a kellő tehetsége vagy szorgalma.
Nem állíthatjuk, hogy ezek a jelenségek a feminizmus direkt megjelenési formái
lennének. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ezekben a társadalmi-gazdasági változásokban
a feminista mozgalmak által generált eszmék erőteljes szellemi-intellektuális
kisugárzásáról mindenképpen szó van. Ha megkérdeznénk a jelenlegi nyugati
világban küzdő hölgyeket, feministának vallják-e magukat, sokuk minden bizonnyal
nemmel felelne.
Mégis sokan figyelnek fel arra a jelenségre, hogy az üzleti élet egyre inkább
‘elfeminizálódik’: egy új gazdaság formálódik, amely nemcsak a hagyományos
üzleti gyakorlat, hanem egyben a hagyományos családi élet átalakulását is jelenti.