Vissza a tartalomjegyzékhez

BOHÁCS KRISZTINA
Ha nem használsz rúzst, nincs üzlet

A 90-es évek végén jól körvonalazódó tendenciát láthatunk a világ vezető gazdasági nagyhatalmaiban: a nők politikai-gazdasági szerepe a „Nyolcak” országaiban (USA, Kanada, Németország, Franciaország, Olaszország, Japán, az Egyesült Királyság és Oroszország) jelentősebb, mint valaha! Számos jel azt bizonyítja: a következő évszázad a nőké lesz…

Manapság jó néhány üzletember (férfiak…) meglepetten döbben rá, hogy nem egyszerűen gazdaságról, hanem női gazdaságról, tehát nem ‘economics’-ról, hanem ‘womenomics’-ról kell beszélnie. Egyre több ugyanis a sikeres női vállalkozó, politikus és tudós. A fejlett országokban a nehéz fizikai munka kivételével a nők már mindent meg tudnak csinálni, amit a férfiak. Egy kanadai bankár véleménye szerint a kanadai új vállalkozásoknak körülbelül felét női vállalkozók indítják. Németországban az elmúlt két évben megerősödő magánvállalkozóknak majdnem 30 százaléka nő. S ez többé már nem a butikok és virágüzletek számának megnövekedtét jelenti, hanem software-termékekkel és technológiával foglalkozó cégek létrejöttét. A Newsweek májusi számában közölt adatok szerint Kanadában például 100 férfira 68, Amerikában pedig 67 vezető pozícióban dolgozó nő jut, azaz akik vezérigazgatóként vagy igazgatóhelyettesként dolgoznak (aligha véletlen, hogy pontosan ez a két ország tekinthető a feminizmus fellegvárának). Nagy-Britanniában 49, Franciaországban pedig már csak 10 ez az arányszám. Ma a nők adják a legfejlettebb nyolc ország munkaerejének több mint 40 százalékát. S ez a számarány már nemcsak a hagyományosan női pályákból - mint például az egészségügyből vagy az oktatásból - adódik össze!
Meg kell jegyeznünk, hogy nagyon jól képzett hölgyekről van szó: a fent említett fejlett országok egyetemein a nők aránya messze felülhaladja a férfiak számát. Humán szakterületeken 100 férfira 221 nő jut, a jogi egyetemeken 100 férfira 103, a természettudományi és mérnöki szakokon pedig 69. Ezzel összefüggő jelenség, hogy drasztikusan megemelkedett az az életkor, amikor a nők házasságot kötnek - a legtöbb vezető országban ez 26-27 éves korra tolódott ki -, ha kötnek egyáltalán… Egyre többen választják ugyanis „szabadabb” együttélési formákat.
Ezekből az adatokból is jól látszik, hogy egy új női generáció van felnövekvőben: a magasan kvalifikált, dolgozó nőké, akik fényes karriert futnak be és egzisztenciát teremtenek, s minden bizonynyal hozzájárulnak ahhoz, hogy a jelenleg még érzékelhető - fizetésekben és státuszokban megnyilvánuló - ‘gender gap’, azaz a nemek közötti szakadék mihamarabb áthidalódjék.
Sokat változik a világ! Hajdanában - a 19. század elején - a nyugati világ nőmozgalmaiban harcoló hölgyek még arra törekedtek, hogy elgördítsék a társadalmi egyenlőség útjában álló akadályokat: egyenlő jogokat és lehetőségeket követeltek. Erőfeszítéseik eredményeképpen a húszas években a nők választójoghoz jutottak Kanadában, Németországban, az Egyesült Államokban és a volt Szovjetunióban. A második világháború idején tömegesen álltak munkába nők, majd később - bár egyelőre még csak a nyugati országokban - elérték, hogy független egyénként lehessenek részesei a polgári társadalomnak. Megnyíltak előttük az egyetemek kapui s csaknem minden foglalkozási ág is: elvileg bárkiből lehetett pilóta, asztronauta vagy gépészmérnök.
Nincs is ebben semmi kivetnivaló. Ám ahogyan ez már
a legtöbb forradalmi-lázadó motívumból induló mozgalommal lenni szokott, ez a mozgalom is egyre ambivalensebbé vált. A háború után alig néhány évvel (1949-ben) egy igen érdekes könyv jelent meg, amely egy új, „női” nézőpont kialakítására biztatta a gyengébbik nemet: a hagyományos „férfi” nézőpont helyett kezdjék végre saját szemszögükből látni a világot s önmagukat is. Simone de Beauvoir A második nem című könyve a feminizmus bibliája lett. Jobban mondva ‘feminizmusoké’, hiszen - a köztudatban talán ez nem mindig nyilvánvaló - csak nagyon rövid ideig lehetett egységes feminizmusról beszélni: a különböző feminista irányzatok között jelentős különbségek alakultak ki. Így létrejött például konzervatív, szocialista, liberális, környezetvédő, békeharcos, fekete avagy afroamerikai feminizmus is. Egy részük radikális, más részük mérsékeltebb mértékű reformokat tűzött maga elé. A „női nézőponton” túl ma már semmi sem közös ezekben a mozgalmakban. Eltérő eszközökkel, eltérő vehemenciával, eltérő célokért küzdenek.
A radikális feministák kezdettől fogva új társadalmi rendszerért harcolnak, mely nem merül ki a „felszíni” egyenlőségben. Az elnyomás ugyanis, hangoztatják, mélyebb rétegekben van jelen. Véleményük szerint a nők elnyomása adta az alapot az összes elnyomórendszerhez. A történelem legfőbb áldozata a női nem - legyen az gazdasági, politikai vagy családi terület - a minden szférában jelenlévő hím-fennhatóság miatt, háborognak. Minden férfit ellenségnek tekintenek, hiszen mindannyian élvezik a nők elnyomásából származó előnyöket. A kultúra minden terméke fallocentrikus, állítják, s a férfi agresszióját fejezi ki a női nem ellen. Ezért a hagyományos nemi szerepek felrúgását tűzték zászlajukra. Többségük programszerű leszbianizmust hirdet: ha valaki következetesen feminista, hangoztatják, igenis elveti a kötelező érvényű heteroszexualitást, amely a férfi-fennhatóság sarokköve. A radikális feministák szívesen látnák, ha az üzleti és tudományos életben is egyre több nő bizonyíthatná talpraesettségét: több lenne a bankár, étteremtulajdonos vagy tudós. Élesen bírálják a mérsékeltebb irányzat képviselőit, akik - mivel nem hirdetik a nemi szerepek felborításának szükségességét - szerintük mégiscsak elfogadják a férfi-értékrendet, és csupán a szexuális sztereotípiák ellen lépnek fel, melyek alapján a társadalmi életben a nőket csak nőként, nem pedig individuumként, míg a férfiakat egyénenként, saját érdemeik alapján értékelik az emberek.
Mindkét irányzat, de különösen a radikálisok képviselőivel elsősorban egyetemeken futhatunk össze, a „nőtudományi” (women’s studies) tanszékek folyosóin. Ezeken a tanszékeken feminista irodalomkritikát, feminista történettudományt, feminista szociológiát vagy éppen feminista filozófiát lehet tanulni. No persze nem kell félni e komplex stúdiumoktól, itt is lehet diplomát szerezni… Heller Ágnesnek, hazánk egyik legnevesebb filozófusasszonyának véleménye szerint a nőtudományi tanszék nem más, mint egy gigászi konyha: ahhoz, hogy egy nő ide bejusson, nem kell máshoz értenie, mint a nőkhöz, illetve a nők és férfiak viszonyához. Itt elsajátíthatja, hogyan lehet tanult nyelvezettel szidni a férfiakat - ahogyan nagyanyáink is tették, noha még tanulatlanul, ám nem kevesebb szenvedéllyel. Ha egy nő radikális feministának vallja magát, egy ilyen tanszéken álláshoz is juthat - hiszen a radikális feminizmus szorosra zárt lobby -, még ha egyéb tudományágakhoz nincs is meg a kellő tehetsége vagy szorgalma.
Nem állíthatjuk, hogy ezek a jelenségek a feminizmus direkt megjelenési formái lennének. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ezekben a társadalmi-gazdasági változásokban a feminista mozgalmak által generált eszmék erőteljes szellemi-intellektuális kisugárzásáról mindenképpen szó van. Ha megkérdeznénk a jelenlegi nyugati világban küzdő hölgyeket, feministának vallják-e magukat, sokuk minden bizonnyal nemmel felelne.
Mégis sokan figyelnek fel arra a jelenségre, hogy az üzleti élet egyre inkább ‘elfeminizálódik’: egy új gazdaság formálódik, amely nemcsak a hagyományos üzleti gyakorlat, hanem egyben a hagyományos családi élet átalakulását is jelenti.