Vissza a tartalomjegyzékhez


Interjú Kositzky Attila altábornaggyal, a Magyar Honvédség Légvédelmi vezérkari főnökével

Az altábornagy a honi légierők főparancsnoka, jelenleg is aktív pilóta. Erről a komoly és veszélyes foglalkozásról, a hozzá fűződő „személyes mozzanatairól”, valamint a hobbijáról vall vele készült interjúnkban.


Fotók: Kositzky AttilaHajdú Sándor

- Tábornok úr, hogyan lesz valakiből pilóta?
- Ma már, mint oly sok mindenhez Magyarországon, ehhez is egyre nehezebb követelményeknek kell megfelelni. Az elhatározás mellett jó egészség is szükséges hozzá. Ezenkívül nem árt, ha matematikából és más reál tantárgyakból is jó eredményei vannak a jelentkezőnek. Feltétlenül ajánlom még, hogy angol nyelvismerettel is rendelkezzen az illető, mivel ez pluszpontot jelent a felvételinél. Ezt követően a tisztiiskolai jelentkezésnél meg kell jelölnie, hogy Szolnokra kíván menni. Mielőtt azonban elgaloppírozná magát bárki, el kell mondanom, hogy a pilótaképzést most egy kicsit „visszavettük”, úgymond „csökkentettük a fordulatot”, mivel a repülőgépek száma egyre kevesebb, új gépek beszerzéséről pedig egyelőre nincs szó. A jelenlegi pilótaállományban benne van a váltás lehetősége és a jövő is.

- És hogyan lett önből pilóta?
- Valamikor 1956-1957-ben egy miskolci repülőnapon kezdődött a történet. Már korábban - mint sok más gyerek - én is kijártam a reptérre. Malév-gépek meg vitorlázó és motoros gépek repültek onnan. Azon a bizonyos repülőnapon apám összeszedte a kis pénzét, és befizetett egy tízperces sétarepülésre egy AN-2 típusú repülőgéppel. Teljesen megindultam azon, hogy milyen csodálatos, pazar dolog fölülről látni mindent, madártávlatból. Ezt követően a gimnáziumban egy ismerősöm megkérdezte, hogy nincs-e kedvem a repülőklubba jelentkezni. Mondtam, hogy van. Az orvosi vizsgálaton megfeleltem. Alig 16 évesen már vitorlázógéppel repültem. Később feltett szándékom lett, hogy vadászpilóta leszek. A szüleim egy kissé nehezen, de végül áldásukat adták erre a döntésemre. Repülök még most is.
- Meddig lehet folytatni a repülést, meddig lehet vadászpilóta valaki?
- Ameddig az orvos el nem tilt. Szerencsémre az orvosi vizsgálataim eredményei kedvezőek, tehát megvan a jogosítványom. Egyébként jövő év szeptember 4-én leszek ötvenhat éves. A születésnapom szombatra esik, ezért 3-án, pénteken szeretnék elmenni nyugdíjba. Aznap még szeretnék repülni. Utána egy vacsorával elbúcsúzom a kollégáimtól.
- Gondolom, a tisztiiskola elvégzése után hadnagyként kezdte pályafutását, ma pedig a légierők főparancsnoka, altábornagy. Nagy utat tett meg, említene néhányat az állomásai közül?
- Ha valaki a pályám kezdetén előre megmondta volna, hogy mi lesz belőlem, azt mondtam volna neki: megőrült. A mostani fiataloknak azt tudom mondani, ha valaki komolyan hisz abban, amit csinál, és szereti is azt, emellett lemondani is tud annak érdekében, akkor sokra viheti. Van esélye előre jutni. Természetesen ehhez a felmerülő nehézségeket el kell viselni, el kell tűrni, és egy sereg dolgot a magánéletben alá kell rendelni a munkának.
- A rendszerváltás idején már tisztként dolgozott. Hogyan éli meg a rendszerváltást egy katonatiszt, egy olyan katona, aki 63-64-ben kezdte el pályafutását. Sokat változott azóta a világ a hadseregen belül?
- Természetesen sokat változott. Azt szoktam mondani a fiúknak, hogy először a fejekben kell rendet csinálni. Ha ezt sikerült megoldania valakinek, akkor a Magyar Honvédségben különösebb problémája nem adódott a rendszerváltásból. Ez az egész hadseregre igaz, szerintem mindenki átgondolta a helyzetet, és változtatott. Sok kínlódást okozott viszont az, hogy egy koalíciós, szövetségi rendszerből, a Varsói Szerződésből kilépve, rá kellett döbbennünk arra, hogy egymagunk vagyunk. Hirtelen „magányosakká” váltunk, körülnéztünk, és nem találtuk a partnereinket. Az oroszok elrepültek, és az ország védelmében magunkra maradtunk. Az új helyzet szerkezeti, szervezeti átalakításokat követelt, ezzel párhuzamosan - Magyarország teherbíró képességét figyelembe véve - csökkenteni kellett a hadsereg létszámát. Alakulatok szűntek meg, laktanyák zártak be, embereket kellett elküldeni. Nagyon sok jó képességű fiatal tisztünk hagyott el bennünket, egy részük már jönne viszsza, de nehezen tudjuk őket visszafogadni. Ettől függetlenül szerintem nagyobb zökkenők nélkül vettük az akadályokat.
- Merre tart a hadsereg személyzeti filozófiája? Sorállományúak helyett csak szerződéses hivatásosok lesznek?
- Ma még vannak sorállományúak, de a cél az, hogy valamikor kizárólag profikból álló, szerződéses hadserege legyen az országnak. El kell azonban mondanom, hogy azok az országok, amelyek ezt az átalakítást már előttünk végrehajtották - például Anglia -, néha nagyon kellemetlen helyzetbe kerültek emiatt. A britek, amikor a falklandi háború kitört köztük és Argentína között, s egy komoly kontingenst át kellett dobniuk a Falkland-szigetek körzetébe, körülnéztek, és rádöbbentek, hogy Angliában nincs elég hadra fogható ember. Kiderült, hogy nincs otthoni tartalékos állomány, és ez komoly bonyodalmat okozott. Azt hiszem, hogy abban a nagy szövetségi rendszerben, amelybe most igyekszünk, ez a kérdés majd kivédhető lesz. A fejlődés útja tehát mégiscsak az, hogy profi hadsereggé váljunk.
- Hogyan éli meg a NATO-hoz való csatlakozást a Magyar Légierő?
A légierőnél a folyamat kezdete óta, tehát körülbelül nyolc éve, tudatos előkészítő tevékenységet folytattunk a csatlakozással kapcsolatban. Ez azzal indult, hogy az angol nyelvismeret fontosságát sulykoltuk. Áttértünk az angol nyelvű repülésirányításra, most az a soron következő feladat, hogy a technikusi állományt és a műszaki állományt is elindítsuk ebbe az irányba. A jövő évtől ugyanis kölcsönösen számítani lehet arra, hogy a hadgyakorlatok keretében a katonáinknak át kell menniük valamelyik NATO-támaszpontra, de az is lehetséges, hogy az ottani egységek jönnek át hozzánk. Van egy másik érdekessége is a csatlakozásnak, mégpedig az, hogy mi az orosz katonai doktrína alapján konstruált technikai rendszerrel megyünk be a NATO-ba. Ez önmagában nem baj, hiszen a fegyver az fegyver marad, de a nyugati katonai filozófia szerinti tevékenységet még adaptálnunk kell ezekhez az eszközökhöz.
- Engedje meg, hogy feltegyek egy olyan kérdést is, amely a hobbijával, a fotózással kapcsolatos. Repülés közben hogyan lehet fényképezni?
- Egyszerűen. Valamikor évekkel ezelőtt vásároltam egy pici kis japán automata fényképezőgépet, ami a pilótazsebemben elfér, és amikor repülök, egyszerűen elkattintom a készüléket. Erre egyrészt külföldi utaim alkalmával, amikor ottani vadászgépekre hívnak repülni, másrészt itthoni repüléseimen van lehetőségem. Ezeknél a felvételeknél a számomra érdekes mozzanatokat igyekszem megörökíteni. Ilyenkor csak úgy „csípőből” exponálok.
- Elengedi a kormányt ilyenkor?
- Van amikor igen, ilyenkor a robotpilóta irányítja a vadászgépet. Ez nem jelent különösebb problémát, de azért oda kell figyelni.