Vissza a tartalomjegyzékhez

PÁLFY GYULA
A fasizmus vallása

Ezekben a napokban a pártpolitikába bújtatott szélsőség megint csak témája a magyar és az európai közéletnek. S mivel „ők” egyszer csak bejöttek az ajtón, és jelenlétük a polgári politizálásban már egyáltalán nem tűnik pillanatnyi elmezavarnak: beszélni kell róluk, s eszmei elődeikről.
Maga a „szélsőséges” kifejezés mára jócskán egyneműsödött. Ha ma egy pártot ilyen jelzővel illetnek, akkor ezen Európa-szerte csaknem mindig szélsőjobboldali politikai alakulatot értenek. Miközben a baloldali radikalizmusnak - vagyis a szélsőbaloldalnak - úgy tűnik, egy időre befellegzett, a szélsőjobboldal jelen van, és szemlátomást kezdi otthon érezni magát a vén kontinens politikai alakulataiban.

A nácizmus felépítménye

Sokan állítják: Hitler pusztító ideológiája, a nácizmus, nem tudott volna ilyen hatásra szert tenni Európa egyik legkulturáltabb nemzetének „megigézése” nélkül.
A kérdés esetünkben az: indokolt-e az idézőjel, vagy valóban ilyetén szellemi erőhatásokkal támogatták meg az antiszemitizmus, a fajelmélet és az általános embergyűlölet húrjaira hangszerelt igen primitív ideológiát?
Több forrás is világosan arra utal: a nácizmus igazi ható- és hajtóerői között a valós gazdasági bajok és a kisebbségek, elsősorban a zsidóság elleni bűnbakképzés igen régi mechanizmusát is bevető érzelmi-indulati eszközök pusztán a felületet jelentették, s igazi energiáját valójában okkult tényezők adták. Ha ez áll, s ehhez hozzávesszük, hogy a Harmadik Birodalom hatékonyra csiszolt hatalmi monstrumként, és nem valami gyér tagságú magánegyletként tudta kifejteni lényegét, akkor szükségszerűen valamiféle szervezett felépítményről kell beszélnünk. Nem túlzás tehát egyfajta tételes vallásról beszélni - ha ebben az esetben mindez negatív tükörképe is a hagyományos vallásos kultuszoknak. E szakrális rendszernek pedig a Führer - mint hamis messiás - imádása állt a középpontjában. A rendszer felkent működtetője az SS zárt és rettegett csapata volt, amelyet vezetője, Himmler tudatosan a középkori templomos lovagok és a jezsuita szerzetesrend mintájára szervezett meg. A SS legényeit a szigorú faji szempontok vezérelte kiválogatásuktól egész a felavatási szertartásig a választottság, az elitizmus légkörében nevelték, Himmler pedig tizenkét kerekasztal-lovaggal vette körül magát, akikkel rendszeresen hosszas meditációkra gyűlt össze. Az SS „főpap” valódi funkciója annyira ismert volt, hogy beosztottai „fekete jezsuitaként” emlegették, Hitler pedig egyenesen „Loyolai Ignácomnak” szólította...

Vezér vagy marionettbábu?

A fiatal Hitler egy olyan bencés iskolába járt, amelynek rendfőnöke okkult beállítottságú ember hírében állt, s ez nagy hatást tett a későbbi Führerre. Érdekes módon egy másik szerzetestől is merített sötét eszmerendszerének alakításakor. A cisztercita Lanz von Liebenfels jelentette meg a trafikokban kapható „Ostrara” füzeteket, melyekből a nácizmus feje alapművébe, a Mein Kampfba egész fejezeteket emelt át elsősorban a fajelméletről, a fajok - úgymond - felismerésének és osztályozásának módjáról. (Lanzról egy osztrák kutató Az ember, akitől Hitler az ötletet kapta címmel jelentetett meg kötetet.)
Hitler igen nagy figyelmet fordított ezoterikus olvasnivalók felkutatására és begyűjtésére: a háború után évtizedekkel amerikai történészek rengeteg misztikus és kimondottan mágiával foglalkozó, szorgalmasan kijegyzetelt kötetet találtak magánkönyvtárában.
A náci vezér szellemi elmélyülésében meghatározó élményként tartják számon a Wagner-operák iránti lobogó lelkesedését is. A hisztériára hajlamos, társai és tanárai szerint gyakran érthetetlen hangulatváltozásokon áteső ifjú Adolfot a visszaemlékezések szerint energikus lendület szállta meg a pogány mondavilágot felidéző zeneművek hallgatásakor. Egyik barátja könyvében (Gustl Kubizek: A fiatal Hitler) is megemlít egy Wagner-opera utáni éjszakai beszélgetést, mikor is „mintha egy másik lény beszélt volna a testéből... úgy éreztem, ő maga is döbbenten hallgatja azt a szóáradatot, ami elementáris erővel tört ki belőle”.
A Wagner-művek sugallta szellemiségre később is támaszkodott, olyannyira, hogy hatalomra jutása után is Wagner maradt a nácizmus első számú „udvari” kultuszzenésze. Része volt e tiszteletnek a zeneszerző személyét és műveit körüllengő Grál-kehely misztikája és az egyéb, elsősorban ősgermán mitológiai hősöket (köztük istenségeket és félisteneket) felidézgető „mesebirodalom” is.
Wagner (vagy a köréje gyűlő szellemi erők) világa azonban korántsem ártatlan, romantikus képzelgés. Például a nácizmus egyik alapítójaként ismert H. Stewart Chamberlain is többek között Wagner zenéjének hatására nevelte át magát született angolból mintagermánná, és „fogadott árjaként” fajgyűlöletre komponálta filozófiáját.
A médiumitás valószínűsége egyébként később több alkalommal is felmerül Hitlernél. Joseph J. Carr Megtört kereszt című könyvében kiemeli, hogy amikor Hitler - a német hadsereg őrvezetője - az első világháborúban megsebesült, látomásos élményben volt része: egy hang - állítása szerint - felszólította: neki kell megmentenie Németországot a nemzetközi zsidóság karmaiból. Mindenesetre megtörtént a döntő fordulat: elkezdett politikával foglalkozni...
A háború utáni, weimari Németországban elburjánzottak az elrejtett tudásra szomjazó titkos és féltitkos okkult társaságok. Egy részük bevallottan vagy közvetve Rudolf Steiner (a New Age egyik előfutára) követőjeként az okkultizmus „fehér” - vagyis segítő szándékú - ágát gyakorolta. A velük szembenálló, a náci párthoz már korán odacsapódó, antiszemita Thule-társaság legbelső körének tagjai viszont a legsötétebb, rituális fekete mágiát művelték.

Eszköztár hatalmi célokra

Amint Hitler és más náci vezetők felfelé ívelő karrierjét nyomon követjük, egyre-másra bukkannak fel olyan sötét erőket felgerjesztő, s innét információkat nyerő emberek, akik keresték a kapcsolatot a feltörekvő pártvezetővel, titkos tanácsokkal látták el, és feltehetően néhány beavatási szertartásba is bevonták. Csak valószínűsíteni lehet, hogy egyfajta kölcsönös árucseréről volt szó: a jövendő vezérben egyes vezető okkultisták saját jövőképük beteljesítőjét látták; az pedig mágikus fogásokhoz, módszerekhez juthatott az emberek feletti uralkodás és az erős akarat minél hatékonyabb összpontosítására. Később ugyanis kimutathatóan e két „munkaeszközzel” tudta a Führer leginkább összetartani birodalmát.
A nácizmus tudatosan alkalmazta az egyes ősi jelek, szimbólumok közvetítette mágiát is. Így a horogkeresztet - amit már a Thule-társaság is szimbólumává választott, s amely évezredek óta fellelhető a legkülönfélébb kultúrkörökben is - Hitler módosító javaslatára ellentétes, jobbra nyíló irányba, fordítva építették be pártjelvényükbe, hogy az így az univerzális gonoszságot jelképezze. Teljesen világos, hogy e jel „erőhatásával” aztán tudatosan éltek: a horogkeresztet a harcoló katonák összes - még a legkisebb! - használati tárgyaiba is belevésték. Nyilvánvalóan azért, hogy a hadsereg szellemi szempontból egységes odaszánást tudjon tanúsítani, s tudjon megnyílni az „erőforrás” irányában. (E tárgyakról fotókkal is tanúskodik a nemrég megjelent D-day című képes album.)
Azt, hogy mennyire komolyan vették a rituális erőátadást, -átvételt, az SS-katonák emblémája is jelzi. A két betű írásmódja ugyanis a nordikus rovásírás kígyóhoz hasonló jeleit formázta, ez pedig a pogány kori Észak-Európa rituáléiban volt használatos. Tény, hogy a Wehrmachttól teljesen függetlenített, személyesen Himmler alá rendelt Waffen-SS majd egymilliós serege minden fronton a legszívósabb ellenfélnek bizonyult, s leginkább ők voltak készek életüket is feláldozni Vezérük és a testület iránti fanatizmusból.
A sátáni erőkkel szövetségre lépett Hitler kétségkívül rendelkezett olyan képességekkel, amelyeket sem a szövetségesek, sem későbbi történészek nem tudtak hitelt érdemlően megmagyarázni. Megérzéseire hivatkozva például teljesen egyéni, sokszor minden racionális és szakmai szempontot elhagyó hadvezetési megoldásokat és időzítéseket erőltetett tábornokaira, amelyek hihetetlen és átütő sikereket hoztak - egészen 1942-ig: akkortól azonban egyik hibát a másik után követte el.
Többször is merényletet terveztek ellene, de ezeket mindig megúszta, mintha valamilyen láthatatlan védelem oltalmazta volna... Végül önmaga vetett véget életének, mégpedig 1944. április 30-án, a boszorkányság legfőbb ünnepnapján. Az újkor legnagyobb, birodalmi formát öltött őspogány valláskísérlete ezzel összeomlott. Médiumának sorsa és pusztító életműve - felemelkedésétől pusztulásáig - a világtörténelem nem felejthető, intő jelekkel zsúfolt példatára kell hogy legyen minden politikusnak, aki valaha is antiszemitizmusra és okkult vallásosságra alapozva próbál magának híveket és hatalmat szerezni.
Hitler meghalt, az okkult eszmekör és praktikák azonban tovább élnek kontinensünkön. A neonáci pártvezérek Európa-szerte ma is ugyanazokat a sötét szellemi erőket igyekeznek hatalmuk és befolyásuk növelésére mozgósítani. Az „európai ház” kapuján dörömbölő szélsőjobboldali „erős emberektől” a hivatalos politika egyelőre mereven elhatárolja magát. Az unió Izraellel kapcsolatos diplomáciai ridegsége és a lelkiismereti szabadság ügyében tanúsított jogi gyakorlata azonban sajnos arra utal: Európa nem zárta be egyértelműen ajtaját az újpogányság eszméi előtt.