Vissza a tartalomjegyzékhez

SZAKONYI DÁVID
Filmből vett ötlet

Nyíradonyban kiraboltak egy ABC áruházat, ahonnan mindössze huszonnyolcezer forintot vittek el. A három álarcos fiú nem sokkal zárás előtt érkezett az ABC-be. A tulajdonossal közölték, hogy rablás folyik és felszólították: feküdjön a földre. Kérésüknek a tulajdonos nem tett eleget, hanem beszaladt a bolt raktárába. A rablók feltalálták magukat a váratlan helyzetben, és rázárták az ajtót. A boltos felismerve mi történt, kétségbeesetten kezdte el rugdosni a raktár ajtaját, de mire kirugdalta, addigra a tettesek a kassza tartalmával, huszonnyolcezer forinttal, gyors iramban távoztak a helyiségből.
A rendőrség másnap reggel átvizsgálta a menekülés útvonalát, ahol megtalálták az elkövetők álarcait, gumikesztyűit és ruhadarabjait. A ruhák annyira jellegzetesek voltak, hogy a környékbeliek azonnal felismerték az elkövetőket. Mint kiderült: az ötleteket egy videofilmből merítették, melyben - pechükre - a rablók a tetthelyről távozva ruháikat eldobálták, és így tűntek el a nyomozók szemei elől. A hajdúhadházi rendőrségen azonban nem lehetett ilyen egyszerűen kifogni. Mindenesetre a tett a BTK alapján 5-12 évig terjedő szabadságvesztéssel „díjazható”. „Nem a pénzért mentünk - mondta az egyik elkövető -, hanem ki akartuk próbálni, hogy milyen érzés rabolni. Olyan volt ez, mint Évának a tiltott gyümölcs.”