Vissza a tartalomjegyzékhez

BURIK GÉZA
Török ábrándok

Kisázsia, Bizánc, Sztambul… Törökország. Alig száz év alatt az omladozó török birodalom romjain egy erőtől duzzadó állam jött létre, mely „életteret” követel magának Európában és Ázsiában.


Eduard Sevardnadze grúz, Gejdar Alijev azerbajdzsán és Uleyman Demirel török elnök a Kaszpi-tengeri olajvezetékek tervének megvitatása miatt találkoztak. Egyezkednek Fotó: MTI

Törökországban a történelem gyakran ismétli önmagát. Miután 1923-ban Musztafa Kemal Atatürk vezetésével létrejött a világi török állam, 1960-ban Törökország egyszer már átélt egy katonai puccsot, majd idén tavasszal egy újabb katonai hatalomátvétel szélére sodródott. A Refah (Jólét Pártja) betiltása után Mesut Yilmaz török miniszterelnök kabinetje és a vezérkar tárgyalásain folyamatosan napirenden lévő téma a fundamentalista iszlám aktivitás elfojtása. A kabinet adminisztratív eszközökkel kívánja az iszlám szervezeteket a háttérbe szorítani, míg a vezérkar a radikális eszközökkel történő rendteremtés felé hajlik. Mi áll ennek a küzdelemnek a hátterében?

Kelet és Nyugat között

A külföldi felületes szemlélő számára is szembetűnő Törökország megosztottsága. Bár az utóbbi évtizedekben történt fejlődés lépten-nyomon tapasztalható, a török belpolitika és gazdaság évek óta húzódó egyensúlyi zavarai még a turisták számára is érzékelhetőek. Isztambul az egyetlen olyan város a világon, amely két kontinensen fekszik, és ennek megfelelően kettős az ország arculata is.
Musztafa Kemal Atatürk szellemi örökségére épül a világi török állam, ennek védelmezője a török hadsereg, mely minden egyes alkalommal fellép a hatalmát fenyegető politikai és társadalmi erőkkel szemben. Ezt támogatja a fiatal értelmiség és a török üzleti világ is. A szemben álló körök arra törekszenek, hogy az iszlám törvénykezés lépjen a világi berendezkedés helyére. A Refah (Jólét Pártja) ígéreteivel maga mellé állította a városi és vidéki szegény tömegeket, de nem volt képes kimozdítani a holtpontról a gazdasági folyamatokat. Intézkedései sok tekintetben az iszlám vallási bíráskodást hozták be a közéletbe.
A Refah vezette kormány bukása után lépett színre Mesut Yilmaz, aki a hadsereg árnyékában vaskézzel lép fel az illegalitásba kényszerült Kurd Munkapárt gerillái ellen. A hadsereg március 20-án közzétett kiáltványa hatására a kormány az eddiginél is szigorúbb lépéseket helyezett kilátásba az iszlám fundamentalista törekvésekkel szemben. A magas infláció, a tartósan magas munkanélküliség pedig tovább fokozza az indulatokat.

Frontvonalak

Törökország kapcsolatai szinte minden szomszédjával feszültek. Irakkal és Szíriával az Eufrátesz folyó időszakos elzárása és a vízkészletek megcsapolása miatt éleződött ki a viszony. A nagy török víztározók és erőműrendszerek növekvő vízigénye miatt Irak és Szíria vízutánpótlása veszélybe került. További feszültség forrása a tavaly óta fennálló katonai együttműködési megállapodás Izrael és Törökország között.
Görögországgal a konfliktus ősinek mondható, amelynek az 1974 óta húzódó ciprusi válság és a kisázsiai partok menti tengeri alapzat energiahordozó tartalékai miatt kirobbant vita ad aktualitást. A ciprusi török közösség napjainkban teljes mértékben rászorul a török támogatásra. A több mint két évtizedes aszály következtében az ivóvíz a legnagyobb kincs a szigeten, ezért a vízkészletek pótlására Ankara ivóvíz-szállítmányokat indított útnak.
Míg a Ciprusi Köztársaság a kelet-európai országokkal együtt meghívást kapott az Európai Unió bővítésre váró országainak csoportjába, Törökországot annak ellenére kihagyták, hogy elsőként adta be erre vonatkozó kérelmét. Athén eddig sikeresen gátolta Ankara csatlakozási törekvéseit. Törökország azzal fenyegetőzik, hogy amennyiben a Ciprusi Köztársaság felvételt nyer az EU-ba, akkor meggátolja a visegrádi hármak NATO-csatlakozását. Nemrég pedig a Ciprusi Török Köztársaság annektálásának lehetőségét jelentette be a török kormányszóvivő. A ciprusi görög fegyverkezés - az orosz légvédelmi rakéták telepítése - miatti esetleges török légi csapás felemlegetése pedig az egész térség biztonságát veszélyezteti.
A tavaly decemberi luxemburgi EU-csúcstalálkozó elutasítása nyomán a török gazdasági offenzíva fő csapásiránya így a Balkán, a Kaszpi-tenger térsége és Belső-Ázsia: Kazahsztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Kirgizisztán felé fordult.
A Kaszpi-tenger térségében élő népek nyelvei a türk nyelvcsaládba tartoznak, ezért az iszlám mellett a közös nyelv is hídként szolgál. Az energiahordozók (kőolaj, földgáz) iránti éhség és a befolyási övezet kiépítése kéz a kézben halad. Erős pozíciókat alakítottak ki török cégek révén a kazah energiakitermelő szektorban, és több mint kétszáz török vállalat van jelen az üzbég gazdasági életben. Kerimov üzbég elnök nyíltan kiáll Kemal Atatürk szellemi öröksége mellett, és további beruházásokra bátorítja a török befektetőket. A török energetikai minisztérium az amerikai Amoco olajipari céggel tárgyal, és tervbe vették már a Baku és a földközi-tengeri török kikötővárosok közötti kőolajvezeték-rendszerek megépítését is. Közös nyilatkozatuk szerint két-három év alatt elkészülhet ez a beruházás.
A Balkán-félszigeten Ankara részt vállal a daytoni megállapodás végrehajtását ellenőrző katonai kontingens munkájában. A bosznia-hercegovinai Zenica városában állomásozó 1500 fős török dandár meglátogatása után Ismail Cem külügyminiszter Alija Izetbegovic boszniai elnökkel találkozott, és egy háromoldalú elnöki találkozóra hívta meg Antalya városába a román és a bolgár elnököt.
Ezzel egy olyan együttműködés körvonalazódik napjainkban a Balkánon, amely az EU-bővítésből kimaradt országok majdani egységes fellépését segítheti elő az unióval történő tárgyalások során. Törökországnak térre van szüksége - amint azt Yilmaz elnök egy németországi interjúja során kifejtette: „élettérre” -, és ennek érdekében a konfliktusok kiélezésétől sem riad vissza szomszédaival.
A XXI. századba lépő Törökország előtt több forgatókönyv áll. A fentieket figyelembe véve valószínűsíthető, hogy Törökország folyamatosan fejlődve helyi nagyhatalommá válik, melynek befolyási övezete Bosznia-Hercegovinától Belső-Ázsiáig terjed annak ellenére, hogy az uniós tagságot nem sikerült elnyernie. Az unióba való integrálódás útjában jelenleg a kurd forrongásokon, a ciprusi viszályon túl még a görök-török konfliktus is akadályt jelent. Ha megegyezés születik Athénnal - amelyre jelenleg minimális az esély -, akkor Törökország előtt megnyílhat a csatlakozás útja az Európai Unióba. Az ezzel szemben álló fundamentalista iszlám erők hatalomra kerülése esetén viszont egy véres és hosszan tartó polgárháború veheti kezdetét.