Vissza a tartalomjegyzékhez

KOVÁCS KLÁRA
Túlszámláz az Elmka

Május 5-re várható a bíróság másodfokú ítélete az Első Magyar Koncessziós Autópálya Rt. (Elmka) perében, amely lezár egy precedens értékű tárgyalássorozatot. A bíróság meghallgatta az Elmka működésével kapcsolatban készült szakértői véleményt. Eszerint a közgazdaságilag indokolt összeg háromszorosát kéri el az Elmka az M1-es autópálya díjaként, de a társaság adósságszolgálatára való tekintettel a jelenlegi tarifát alkalmazhatja.
Mint ismeretes, Kovács Kázmér ügyvéd magánszemélyként indított bírósági eljárást 1996-ban az M1-es autópályát építő és üzemeltető társaság ellen, mert feltűnően aránytalannak tartotta az M1-es autópálya fizetőszakaszának szolgáltatását és a két évvel ezelőtti 1000 forintos kilométerenkénti árat. A Fővárosi Bíróság első fokon a felperesnek adott igazat. Miután az Elmka fellebbezett, a másodfokú bíróság felkérésére szakértői jelentés készült, és ennek ismertetésével folytatódott a héten a bírósági eljárás. Az Elmka a bírósági procedúra óta csődközelbe került, ami több okkal is magyarázható. Az egyik ok az elsőfokú bírósági döntés miatt létrejött árcsökkenéssel is összefüggésbe hozható: az 1000 forintos induló ár helyett a bírák döntése értelmében maximum 550 forintot kérhetnek el kilométerenként. Másrészt a társaság saját hibás számításainak is köszönheti szorult helyzetét, mert a tényleges forgalom jelentősen elmaradt a várttól: a társaság úgy kalkulált kezdetben, hogy naponta kilencezer autó halad majd át a 42 kilométeres szakaszon, ehelyett viszont csupán 6300 gépkocsit számláltak átlagosan. A legsúlyosabb érvágás pedig az volt, hogy az elsőfokú ítélet után a bankok nem folyósították tovább a hiteleket, miközben az Elmka nagy részben hitelből finanszírozta a munkáit. A bajok egymást gerjesztették, mert az elmaradt bevételek és a hitelfolyósítás elapadása miatt nehézzé vált a már felvett hitelek visszafizetése. A csőd szélén álló társaság segítséget kért a magyar államtól mint szerződéses partnerétől, mind ez ideig azonban nem kapott pozitív választ.