Vissza a tartalomjegyzékhez


Költséges Mekka

A mekkai zarándoklat nemcsak az arab vallási naptárban piros betűs ünnep, hanem a szaúdi üzletemberek számára is fontos esemény. A napokban lezárult ünnep során a Mekkai Kereskedelmi és Iparkamara becslései szerint több mint 6 milliárd rialt (1,625 milliárd dollárt) költöttek el a hívek.

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS

A látogatók legtöbbje számára a zarándoklat költsége felér egy évi bérével (1500-2100 dollár). Ezért sokan - főként az afrikai országokból, Iránból, vagy a volt szovjet tagköztársaságokból érkezettek - hazai termékeik eladásából próbálnak egy kis pénzre szert tenni. Gyakori látvány a mangót vagy ananászt kínálgató benini, az imaszőnyeget áruló iráni, illetve a fényképezőgéppel csencselő csecsen.
Az Arab News szaúdi lap értesülése szerint az idén mintegy 1,2 millió zarándok érkezett a mohamedánok szent városába, akik juhokat, szarvasmarhákat, tevéket vásároltak, hogy tűzáldozatot mutassanak be Ábrahám áldozatának emlékére. A zarándokok a lap szerint 1,5 milliárd rialt fizettek ki szállásért. A mecsethez legközelebb található bútorozott luxuslakosztályokban egy éjszaka 1500 rialt (400 dollárt) is elérhet. Mekkában több mint 500 ilyen rezidencia, valamint 22 szálloda - közöttük öt luxushotel - várja a zarándokokat.