Vissza a tartalomjegyzékhez


Miénk a győzelem

A C-csoportos jégkorong-világbajnokság első helye volt a tét a Magyarország-Románia mérkőzésen. A vb-győztes még nem kerül fel automatikusan a B-csoportba. A nemzetközi szövetség (IIHF) nyári kongresszusán határoznak arról, hogy a jövőben milyen rendszerben bonyolítják majd le a vb-ket.
Telt ház, vagyis 8000 néző előtt zajlott a találkozó. A magyar csapat már az első öt percben kétszer veszélyesen kapura ütött. A 17. percben váratlanul vezetést szerzett a román együttes. Egy ellentámadás végén Viorel Niculescu talált Szuper Levente kapujának bal alsó sarkába (0-1). Ez megzavarhatta a magyarokat, mert másfél perc múlva újabb gólt kaptak. Csata és Csiki, a két Csaba csiki-csukizott, és utóbbi a bal felső sarokba emelt (0-2).
A második harmad elején gyorsan szépített a magyar csapat. Dobos Tamás Erdősi Péter elé passzolt, aki közelről nem hibázott (1-2). A játékrész közepén, Ancsin János révén hét másodpercnyi létszámfölény után Radu kapujába került a korong (2-2), a 37. percben pedig már a magyar csapat vezetett. Négy-négy mezőnyjátékos volt a pályán, amikor Szélig Viktor a kék vonalról lőtt a román kapus lába között a kapuba (3-2).
A záró húsz percben a játék mellett az indulatok is szerepet kaptak. Több alattomos szabálytalanság mellett nyílt ökölcsata is volt a jégen. A játékvezető kiállításokkal próbálta elejét venni a pankrációnak. A hálóőrök, Szuper és Radu átjátszhatatlannak bizonyultak ebben a harmadban.
A magyar válogatott végül sikerrel megnyerte a C-csoportos világbajnokságot. Kercsó Árpád szövetségi kapitány tanítványai bebizonyították, hogy nemcsak akkor képesek hatékony játékra, amikor gyengébb ellenfelekkel mérkőznek, hanem akkor is, ha vesztett állásból kell fordítaniuk. A szövetségi kapitány is elégedetten értékelt:
- A tét alapvetően meghatározta a játékot. A román csapat nagyon jól játszott, és az első harmad végén két gyors góllal elhúzott. Az ezt követő szünet után jobb összpontosítást kértem játékosaimtól. A kétgólos hátrány ellenére sem féltek a mieink. A csapat erejét jellemzi, hogy a második harmadban három kidolgozott akcióval a saját javukra fordították a mérkőzést. Bár a végeredmény szoros volt, úgy érzem, megérdemelten nyertük meg a világbajnokságot!
Sárközy Tamás, az MJSZ elnöke reméli, hogy ezzel elindul egy előretörés a magyar jégkorongban, és derűlátó a jövőt illletően.
- Nagyon boldog vagyok, hogy a csapat saját közönsége előtt sikerrel zárta a világbajnokságot. Bízom benne, hogy a C-csoportos vb-elsőség elősegíti a sportág fejlődését. Szerintem ez a fiatal csapat nagyobb tudású ellenfelekkel szemben is megállná a helyét.