Vissza a tartalomjegyzékhez


Harcol a NOB

Nem túl jó a viszony a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és az Európai Unió között. A NOB Lausanne-ban rendezett ülése után ezen a héten bejelentették, hogy munkacsoportot állítanak fel az Európai Unió sportra vonatkozó szabályainak áttekintésére. A bizottság elnöke Juan Antonio Samaranch, a NOB vezetője lett. A munkacsoport tagjai közé került számos nemzetközi szövetség elnöke, a sport „nagyurai”, többek között Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), a Primo Nebiolo, a Nemzteközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) és Marc Hodler, a Nemzetközi Síszövetség (FIS) első számú vezetője.
Az AFP beszámolója szerint a NOB és más nemzetközi sportszövetségek, valamint az Európai Rádió- és Televíziószövetség (UER) vezetői elmondták: közös erővel próbálják elérni, hogy az eddiginél nagyobb befolyásuk legyen az EU sportot érintő döntéseire.
Az érintettek azt követően szánták el magukat erre a lépésre, miután az unió brüsszeli hivatalnokai és a sportszövetségek között az utóbbi időben számos konfliktus alakult ki, a focisták átigazolásától kezdve az egészségügyi kérdéseken át egészen az adózási témákig. Az EU néhány éve például az európai labdarúgás arculatát is átrajzolta, amikor törvénytelennek nyil-
vánította a klubcsapa-
toknál alkalmazható külföldi játékosok számának
korlátozását.