Vissza a tartalomjegyzékhez


Változik a BUX-kosár

A BUX április 1-jétől érvényes új összetételű kosarában a négy legnagyobb súllyal szereplő részvény mindegyikének limitálták a mennyiségét - adta közre a Budapesti Értéktőzsde. Ez utóbbit a keddi záróárak alapján határozta meg a tőzsde. A kosárba újonnan bekerülő Matáv- és Rába-papírok bázisárát március 31-én állapítják meg.

A részvényindex kosarában egy-egy részvény maximum 15 százalékos súllyal szerepelhet. Az új kosárban a Matáv, a Mol, az OTP, valamint a Richter éri el ezt az arányt. Mivel az indexben képviselt súlyt a részvények kapitalizációja alapján számítják, a legnagyobb vállalatoknál az indexben szereplő részvényszám kisebb a papír tőzsdére bevezetett teljes mennyiségénél. A négy legnagyobb súlyú részvény után a sorban ötödikként következő papír, a TVK 6 százalékos arányt képvisel a BUX-ban, az Egis pedig 5,6 százalékot. A többi részvénysorozat aránya nem éri el az 5 százalékot. A legkisebb, 0,54 százalékos súllyal a Skála-részvények szerepelnek az index-kosárban.
A tőzsde már korábban közzétette az új index-kosara szerint a BUX április 1-jétől a következő 20 papírt tartalmazza: BorsodChem, Danubius, Egis, Fotex, Graboplast, Humán, Inter-Európa Bank, Matáv, Mol, Mezőgép, NABI, OTP, Pannonplast, Pick, Prímagáz, Rába, Richter, Skála-Coop, TVK, Zalakerámia. A kosárból kikerül a Globus és a Zwack. (MTI)