Vissza a tartalomjegyzékhez


Leégett a Dinamo


Marc Wilmots, a Schalke 04 játékosa magasra ugorva próbálja elvinni a labdát Giuseppe Bergomi, az Internazionale játékosa elől a labdarúgó UEFA-kupa negyeddöntőjének viszszavágó mérkőzésén. A találkozó hosszabbítás után 1-1-re végződött, és így 2-1-es összesítéssel az Inter jutott tovább

E héten bonyolították le a három nagy európai labdarúgókupa visszavágóit, így az UEFA-kupában, a Bajnokok Ligájában, és a KEK-ben is már csak négy csapat van versenyben.
Kedden rendezték a labdarúgó UEFA-kupa negyeddöntőjének visszavágóit. A kupameccsek egyik legnagyobb meglepetése, hogy kiesett az Ajax Amsterdam. Az orosz Szpartak Moszkva 4-1-es összesítéssel jutott tovább a holland csapattal szemben, és ami igazán nem kis bravúr, odahaza tudtak nyerni. A moszkvaiak nyerő embere, Alekszandr Sirko volt, aki a két meccsen elért négy gólból hármat szerzett meg. A csatár az amszterdami első találkozón kétszer volt eredményes, majd a visszavágón a győztes találatot vitte be.
- Az idegenbeli góloknak köszönhetően lélektani előnyben voltunk. Korábban az Ajaxot tartották esélyesebbnek - mondta Oleg Romancev vezetőedző.
Nagy küzdelmet hozott a várva várt Schalke 04-Internazionale összecsapás, melyen a milánói gárda viszsza tudott vágni a tavalyi UEFA-kupadöntőben elszenvedett vereségért. Hazai pályán az olaszok 1-0-ra nyertek, ezért a német együttesnek jó esélye volt arra, hogy a visszavágón bejusson az elődöntőbe. Ez azonban nem sikerült. Michael Goossens a 90. percben lőtt találatának köszönhetően Gelsenkirchenben is 1-0-ra végződött a rendes játékidő - ekkor még élt a remény a német csapatban. Majd a hosszabbítás következett, amelyben a nigériai Taribo West egyenlítő góljával minden eldőlt: összesítéssel a jobbik csapat, az Internazionale lépett tovább.
- Ahogy vártuk, nehéz mérkőzés volt. A Schalke erős csapat, erősen kellett küzdeni ellene. Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült továbbjutnunk ebben a félelmetes légkörű stadionban - nyilatkozta Gigi Simone, a győztes csapat szakvezetője.
Hiába győzte le az angol Aston Villa a spanyol Atletico Madridot, mégis búcsúra kényszerült a birminghami gárda. A párharc már az elején eldőlt, mivel a spanyol válogatottban is szereplő Caminero már a 29. percben lehetetlen helyzet elé állította a hazai csapatot. Az angolok küzdőszellemére jellemző, hogy nem omlottak össze, sőt támadni kezdtek. Meg is lett a eredménye, két gólt belőttek, és kis híján továbbjutottak.
Bár az Auxerre kiesett az olasz Lazióval szemben, annak azért örülhettek a franciák, hogy csúcsformában játszott Stéphane Guivarch. A válogatott csatár szerezte csapata mindkét gólját.
- Személyes sikeremnek mindenesetre örülök, hiszen ezelőtt öt mérkőzésen nem szereztem gólt - mondta Guivarch, aki 20 találatával vezeti a francia élvonal góllövőlistáját.
Szerdán játszották le a Bajnokok Ligája negyeddöntő második mérkőzéseit. Az első mérkőzésen nem potyogtak a gólok, négy mérkőzésen csak négy gól született, most azonban ugyanennyin tizenegy.
A legtöbb gól a Kijevben lejátszott Dinamo-Juventus találkozón esett, melyen a vendégek alaposan visszavágtak a torinói leckéért, amikor is az ukrán gárda kevés híján legyőzte a Juvét, végül 1-1 lett a végeredmény. Most 4:1 arányban diadalmaskodtak a zebrák, Pippo Inzaghi egymaga három gólt szerzett, így ő lett a mérkőzés hőse.
- Jogosnak tartom a 4-1-et, ugyanis kevés esélyt adtunk az ellenfélnek. Szerintem már az első mérkőzésen is hasonló eredményt érhettünk volna el - értékelte a találkozót Marcello Lippi, a győztes csapat edzője. Valerij Lobanovszkij, az ukrán bajnok vezetőedzője szerint is a jobbik csapat jutott tovább.
- Nem tekintjük tragédiának a vereséget. Szerintem Európa legjobb csapata győzte le a Dinamót - nyilatkozta Lobanovszkij.
A találkozót a rendkívül hideg idő ellenére 110 ezer néző tekintette meg a helyszínen.
A kupahét legnagyobb meglepetését a francia bajnok, az AS Monaco szolgáltatta, amely az első összecsapáson csak 0-0-ra volt képes a csoportmérkőzések során legjobban teljesítő Manchester United ellen. A visszavágóra alaposan összeszedte magát a déli csapat, s habár nyerni nem tudott, az 1-1-es végeredmény a monacói gárda továbbjutását jelentette, idegenben rúgott gólja miatt.
- A vendégek korai gólja megzavarta a csapatot. Biztos vagyok benne, hogy ha néhány sérült kulcsember a rendelkezésemre állt volna, legyőzzük ellenfelünket - magyarázta a bizonyítványt Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere.
Nagyszerű formát mutatott a Real Madrid. A királyi gárda gyönyörű játékkal győzte le 3-0-ra a Leverkusent, amely képtelen volt megállítani a madridi rohamokat. Remek egyéni megoldásokat, nagyszerűen felépített támadásokat vezetett a hazai csapat. Remekül rúgták a szögleteket, amelyből Karembeu és Morientes hálóba tudott bólintani. Az i-re Hierro tizenegyesből szerzett gólja tette fel a pontot. A végeredmény reális, sőt még nagyobb arányú győzelem is lehetett volna, mivel a két gárda nem volt egy súlycsoportban.
A legkevesebb gól a Dortmund-Bayern München meccsen esett, ahol a két német gárda nem bírt egymással, és - akárcsak az első mérkőzésen - 0-0-ra végzett. Az esedékes hosszabbításban a svájci Stephané Chapuisat képes volt gólt szerezni, így a bajorok búcsút intettek a kupának. Könnyen előfordulhat, hogy a Bayern olasz edzőjének, Giovanne Trappatonninak ez volt a hattyúdala.