Vissza a tartalomjegyzékhez

VARGA-TÓTH JÓZSEF
Mindig akad egy-két sztár

A héten a magyar index áttörte eddigi valaha látott legnagyobb értékét és elérte a 8500-as régiót. Múlt szerda óta, ha kis lépésekben is, de szinte mindennap erősödött a BUX-index. A magyar befektetők már régóta várták ezt a pillanatot, és ez azért lehetett így, mert a közel két hónapja tartó gazdasági nyugalom a hazai vásárlási kedvet is növelte. (A külföldi befektetők - talán mert a közelgő választások eredményét várják - ugyanakkor még csak kismértékben jelentek meg.) Az amerikai tőzsdén kialakult hossz (tartós növekedés) jó alapot adott a budapesti börze felfelé ívelésének. Érdekes módon mindig akad egy-két papír, amelyik fantasztikus eredményeket produkál. A sort az OTP kezdte naponként felülszárnyalva eddigi maximumait. Mikor kicsit kifulladt, átadta a stafétabotot a Molnak, amely száguldó paripaként ugrott fel a 6300-as régióba. Aki részt vett az olajipari cég papírjainak jegyzésében, már most komoly haszonra tett szert.
Az emelkedők közé beállt a Matáv is - hasonlóan jó teljesítményekkel. Ehhez hozzájárul az is, hogy a távközlési papír április 1-jétől bekerül a BUX-ot alkotó papírok közé. Ez a héten meg is látszott az árán, hiszen erőteljes emelkedésbe kezdett. Valószínű, hogy továbbra is a keresett részvények közé fog tartozni.
A hét pozitív fejleménye, hogy az eddigi sztárpapírok után mások is kezdenek magukra találni. A hetekig csak gyengélkedő TVK és Borsodchem részvényei is éledezni látszanak. Az egyre alacsonyabb világpiaci olajár a vegyipari papíroknak nagyon kedvez, ami nyilván a cégek eredményeiben is mutatkozni fog.

 

 

Záróár

Változás (III. 11.-18.)
  III.11. szerda III.16. hétfő III. 18. szerda Érték %
BUX 8 448 8 450 8 507 53 0,70
MATÁV 1 099 1 128 1 165 66 6,01
MOL 5 990 6 390 6 350 360 6,01
OTP 9 960 9 800 9 935 -25 -0,25
Richter 23 560 23 090 22 950 -610 -2,59
TVK 3 555 3 525 3 695 140 3,94