Vissza a tartalomjegyzékhez

GYŐRI ZSOLT
Nem írják alá a keretmegállapodást

A kormány csütörtöki ülésén úgy döntött, egyelőre nem hoz döntést Bős ügyében. Ehelyett elkészítteti azokat a hatástanulmányokat, amelyek alapján majd megállapodást lehet kötni. Ezzel a kormány lényegében elfogadta az SZDSZ és részben az ellenzék álláspontját.

A csütörtöki kormányülést követően Kovács László külügyminiszter kijelentette azzal, hogy a magyar fél december 31-éig hatástanulmányok elkészítését írta elő, előidézheti, hogy a szlovák fél újra Hágához forduljon. Meciar szlovák miniszterelnök már szerdán jelezte, ha március 24-éig nem születik valamilyen megállapodás, Szlovákia valószínűleg újból a nemzetközi bírósághoz fordul.
Ezzel gyakorlatilag az SZDSZ álláspontja érvényesült az utóbbi héten a kormányon belül is komoly feszültségeket okozó vízlépcső vitában. Nem meglepő a kormány döntése, hiszen a múlt hét pénteki szakértői szintű megállapodást szinte az egész magyar politikai élet elutasította. Szombaton a Duna Kör és a Duna Charta tartott tiltakozó demonstrációt, vasárnapra pedig az SZDSZ küldöttgyűlése adott egyértelmű felhatalmazást az SZDSZ-es minisztereknek: vétózzák meg a kormányülésen a tervezett megállapodást.
Mayer István, a magyar tárgyalóküldöttség helyettes vezetője a Hetek kérdésére elmondta nem csalódott, hogy a kormány végül nem írta alá az általuk előkészített szövegtervezetet, ,,a delegáció arra kapott felhatalmazást, hogy tárgyaljon, és egy kompromisszumos megállapodást tárjon a kormányok elé. Ezt megtettük, a többi a kormányok dolga”.
Az ellenzék részéről a FIDESZ nyíltan a választási kampány részévé kívánja tenni a bősi kérdést. Illés Zoltán, fiataldemokrata alelnök szerint a választások népszavazás jelleggel bírnak: ha a szocialisták nyernek, úgy gátakat fognak építeni 600 milliárdért, ha az ellenzék, akkor nem lesznek gátak.
Baráth Etele, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának MSZP-s elnöke ezzel kapcsolatban rámutatott: váratlan az ellenzék megnövekedett vehemenciája a vízlépcső ügyében, hiszen korábban, amikor a bizottságban foglalkoztak a kérdéssel, az ellenzék képviselői alig-alig jelentek meg az üléseken, még a szakértői anyagok után sem érdeklődtek.
Hajósy Adrienne, a Duna Kör szóvivője a Heteknek azt nyilatkozta, hogy ha a kampányfogásként használt bősi ügyben az ellenzék kormányra kerülve nem valósítaná meg ígéreteit, ,,rajtuk is bevasalnák azokat”.
Megfigyelők úgy gondolják, a kormány csütörtöki visszalépése végül is annak köszönhető, hogy az MSZP felismerte, mennyire veszélyes lehet számára a probléma kiéleződése a választási kampány idején. Emellett - szakértők szerint - a kormány döntése mögött az is állhat, hogy a közelgő szlovák választások eredményeképpen egy rugalmasabb tárgyalófél is kerülhet a mostani szlovák delegáció helyére. Velük pedig egy előnyösebb megállapodás megkötése is lehetségessé válhat.