Vissza a tartalomjegyzékhez


Továbbra sem egységes az ellenzék

A jelenlegi, széttagolt ellenzék a „egyesülési kényszer alatt áll”- jelentette ki lapunknak Boross Péter, az MDF alelnöke. Hasonló felfogást tükröz a Fidesz kétpólusú politikai rendszerre (kétpártrendszerre) irányuló törekvése is, ám az egyesülésre vonatkozóan a két párt között alapvető koncepcionális különbségek vannak.


Boros Péter és Orbán Viktor. Mégsem nő össze?

Orbán Viktor híres mondása, miszerint ”összenő az, ami összetartozik”, a fórum politikusai körében nem ugyanazt jelenti, mint a Fideszben. Boross Péter úgy véli, az „egyesülési kényszernek” nem egy párt (a Fidesz) hegemóniáját kell eredményeznie. Mint mondta: „Korábban az MDF-nek is volt ilyen szándéka, de a tapasztalatok arra intenek, hogy ez nem sikerült. Ezért úgy hiszem, hogy egy ilyen egyesülési folyamat nem egy pártba való beolvadás útján jöhet létre.” Az alelnök szerint először öszszefogásra van szükség, majd második lépcsőben jöhet számításba az egyesülés, valamikor a távolabbi jövőben. Csapody Miklós (MDF) úgy látja, az egyes pártoknak egy új pártba kellene tömörülniük. Kövér László, a Fidesz alelnöke azonban úgy gondolja, hogy a legerősebb politikai erőnek kell „integrálnia” a többieket. Torgyán József, az FKGP elnöke ezzel egyetért: szerinte ennek alapján a Fidesznek kellene a kisgazdapártba olvadnia, de az elnök szerint a kisgazdák nem kívánják „felhígítani” pártjukat.
Sepsey Tamás, az MDF országos választmányának elnöke a Fidesz ambícióira reagálva kijelentette: a fiataldemokraták a választások előtt azt akarják sugallni a választópolgároknak, hogy egyedül nekik van jövőjük. Pedig - Sepsey szerint - „a szakértelmet és tapasztalatot tekintve, jelenleg az MSZP-nek egyetlen ellenfele van: az MDF”. Ezért aztán Sepsey nem osztja az egyesülési kényszerre vonatkozó álláspontot. Annál is inkább, mert szerinte az MDF nyeri a májusi választásokat. Ezért szerinte egy laza pártszövetség jelentené a megoldást, amelyben a résztvevők megőriznék szervezeti-működési önállóságukat. Sepsey a Fideszbe való beolvadást elképzelhetetlennek tartja, mert ezzel a párt „feladná azt a keresztény gondolatot, amelynek jelenleg a magyar politikai palettán egyedül az MDF a hiteles megtestesítője”. Sepsey képviselő álláspontja már-már a KDNP és a kisgazdapárt véleményéhez közelít: szerinte ugyanis a Fidesz bármennyire is polgári pártként hirdeti magát, alapvető világnézeti eltérések vannak a két párt között, amely jelentkezik abban is, hogy a Fidesz továbbra is a Liberális Internacionálé tagja.