Vissza a tartalomjegyzékhez


Elkészültek a kopogtatócédulák

Mintegy harminc tonna kopogtatócédulát kell postázni március 9-13 között a választópolgárokhoz. A választópolgár elviheti az adott párthoz vagy jelölthöz is, de a legkényelmesebb megoldás, ha otthon marad. Az aktivisták úgyis hamarosan kopogtatnak vagy csengetnek az ajtaján.

MUNKATÁRSUNKTÓL

A pártok nem csak találomra zörgetnek az ajtókon és kapukon, hiszen mint Puskás Imre, az Országos Választási Iroda (OVI) helyettes vezetője lapunknak elmondta: a jelöltek az adatvédelmi törvény értelmében tájékoztatást kaphatnak a szavazók nyilvános választási adatairól. Az így kiadott névjegyzékek lakcím- és személyi adatokat tartalmaznak, melyekből a lakosság korösszetételére és családi állapotára lehet következtetni. Szakmai titok ugyan, hogy mely pártok, illetve jelöltek éltek már a törvényadta lehetőséggel, de az OVI szakembere elmondta, hogy leggyakrabban az első szavazók és a nyugdíjas korúak adataira kíváncsiak az érdeklődők. Az adatok nem ingyenesek, a kíváncsiaknak fizetniük kell érte.
Puskás Imre a választási csalások lehetséges változataira is felhívta a figyelmet: nem érvényesek a jelölések, ha a választópolgár egynél több jelöltet ajánl, illetve ha több jelöltre ad le kopogtatócédulát. A jelöléseket - ellenőrzési és nem nyilvántartási célból - összesítik, hogy az esetleges csalásokat kiszűrjék. Joghézag miatt törvényes ”csalásnak” minősülő eset is elképzelhető: például ha egy rendkívüli népszerűségnek örvendő jelölt egy adott szavazókerületben szinte az összes kopogtatócédulát begyűjti, s ezzel kizárja a többi jelöltet a választási versenyből. A törvény ugyanis csak azt mondja ki, hogy minimum 750 ajánlási szelvény begyűjtése esetén érvényes a jelöltállítás. Maximumot nem állapítottak meg a törvényalkotók, de fő az óvatosság: az aktivistáknak célszerű a minimumnál legalább húsz százalékkal több kopogtatócédulát gyűjteniük a jelölt számára.