Vissza a tartalomjegyzékhez

PAPP ISTVÁN
Erőszak a médiában

Újra a figyelem középpontjában a médiában megjelenő erőszak. A Magyarországi Gyermekbará-tok Mozgalmának „Gyilkosság nélküli képernyőt” kezdeményezéséhez eddig hét egyház és több mint hetven társadalmi szervezet csatlakozott. A héten három SZDSZ-es képviselő asszony is támogatásáról biztosította az indítványt. Kórodi Mária, Szolnoki Andrea és Büky Dorottya elmondták: érzékelik, milyen rosszat tesz a gyermekeknek, ha állandóan vér folyik a képernyőről. „Mi nem szeretnénk, ha a gyermekeink véres, szörnyű jeleneteket látnának a televízióban”- jelentette ki Szolnoki Andrea. A média képviselői, bár egyetértenek a célokkal, nem érzik magukat érintettnek.

A külföldi vizsgálatok eredményei alapján a 18 éven aluli korosztály naponta átlagosan három órát nézi a televíziót. Dr. Herczog Mária szociológus, az Országos Család- és Gyermekvédelmi Intézet Igazgatója szerint ennél is aggasztóbb azonban, hogy „vacakot” néznek. A szakember úgy véli, nemcsak az erőszakos filmek jelentenek problémát, „az erőszakkal legalább egyenértékű károsodást okoz az, hogy egyes reklámokban hazugságokkal ámítják a nézőt”. A legveszélyesebbeknek a szexualitással kapcsolatos filmeket tartja: a nemzetközi szociológiai szakirodalom és gyakorlat egyöntetűen azt is szexuális zaklatásnak tekinti, ha a szülő megengedi gyermekének, hogy szex- vagy pornófilmeket nézzen, ugyanúgy, mintha maga követné el ezt a cselekményt.
A televíziók egyetértenek a kezdeményezéssel, de véleményük szerint a kép sokkal árnyaltabb. Weyer Balázs, az RTL Klub híradószerkesztője úgy gondolja: nem bizonyított, hogy a televízió rosszabb hatást gyakorol a fiatalokra, mint a mozi vagy a képregények. „Nem értem pontosan, miért a televíziók azok, amelyeket erre kiszemeltek” - mondja. Ligeti Imre, a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának szóvivője szerint a tudomány eddig egymást kioltó eredményeket produkált, és nem tisztázott, hogy a képernyőn látott erőszak „agresszivitást vagy katarzisélményt okoz, és szánalmat vált ki a gyermekekből”. Nem egyértelmű továbbá az sem, hogy a rajzfilmekben játékos, vicces formában bemutatott, következmények nélküli erőszak rombolóbb hatású-e, mint a nyers brutalitás. „Nehéz pontosan meghatározni, hogy milyen erőszak káros”- jelentette ki a szóvivő.
A média képviselői vitatják azt is, hogy kizárólag őket terhelné felelősség. „A szülők felelősségének tartom minden esetben azt, hogy mit engednek megnézni a gyermeküknek és mit nem”- nyilatkozta lapunknak Weyer Miklós. Herczog Mária szociológus szerint azonban a szülők is kiszolgáltatott helyzetben vannak, hiszen az emberek többsége ma semmilyen más szórakozást nem engedhet meg magának. A tévé nélküli élet csak azok számára megoldás, akik másfajta kultúrát is tudnak nyújtani gyermekeiknek.
A szülők és a tévétársaságok csatáját az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) egyelőre passzívan szemléli. Turkovics Mónika, a testület szóvivője elmondta: a mozgalom céljával maximálisan egyetértenek, de jelenleg nem állnak rendelkezésükre megfelelő eszközök, hogy annak érvényt szerezzenek. Ehhez törvénymódosításra lenne szükség. Szolnoki Andrea (SZDSZ) szintén felvetette: szükség lenne egy figyelőrendszer kiépítésére és a szabályok megszegőit súlyos pénzbüntetéssel kellene sújtani, a bírság összegét pedig valamilyen humanitárius célra kellene fordítani. Az ORTT habozása egyébként érthetetlen, hiszen a médiatörvény szerint „a kiskorúak személyiségfejlődésére ártalmas, különösen az erőszak öncélú alkalmazását magatartási mintaként bemutató, illetőleg a szexualitást öncélúan ábrázoló műsorszámot csak 23.00 és 5.00 óra között lehet közzétenni”. A rendelkezés megszegőjének műsorszolgáltatási jogosultságát a testület akár harminc napra fel is függesztheti. Problémát csak a törvényben szereplő általános fogalmak jelentésének meghatározása jelent. Herczog Mária szerint idesorolható minden olyan műsor, ami a gyermekből ijedtséget, félelmet, szorongást vagy agresszivitást vált ki. A média képviselői szerint ez a megfogalmazás túl széles kört ölel fel.
Az SZDSZ-es képviselők levélben fordultak az ORTT-hez egy, a kérdést rendező médiakódex kidolgozása érdekében, de a testület tájékoztatása szerint az indítvány még nem érkezett el hozzájuk. Az RTL Klubnak egyébként van saját etikai kódexe, amely szerint: „Mindig figyelmeztetni kell a nézőt, ha valami sokkoló, különösen drámai vagy véres jelenetek következnek. Az RTL Klub szigorúan kerüli, hogy nézőit öncélú képi vagy hangos eszközökkel sokkolja olyan időszakban, amikor a műsort kis-, illetve fiatalkorúak is nézik vagy nézhetik.” Az MTV1-nek nincs saját szabályzata, de Ligeti Imre elmondta: mindig nagyfokú körültekintéssel járnak el.