Vissza a tartalomjegyzékhez


Népharag Indonéziában

Az ázsiai kontinensen végigsöprő gazdasági válság Indonéziában is tömeges demonstrációkhoz és felkelésekhez vezetett. A radikális áremelések következtében feldühödött muszlim tömegek az ország több pontján számos - többségében kínai tulajdonú - üzletet kifosztottak és tíz keresztény és két buddhista templomot is felégettek.

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS

Az erőszak kitörése nem volt teljesen váratlan. Indonéziát az elmúlt évben súlyos szárazság sújtotta, a válság azonban akkor mélyült el, amikor nemzeti valutájukat, az indiai rúpiát drámai módon leértékelték. Azóta a rúpia 70 százalékos értékcsökkenésen ment át, több millió ember vált munkanélkülivé, miközben az alapvető élelmiszerek és az üzemanyagok ára négyszeresére nőtt.
Indonézia 202 millió lakosával a világ negyedik legnépesebb országa, ahol a lakosság 90 százaléka muzulmánnak vallja magát. A kínai közösség a népesség töredékét, mindössze 4 százalékot tesz ki. A népharag azonban most mégis ellenük irányul, mivel a kereskedelemben vezető szerepet töltenek be, sok közöttük a bolttulajdonos, és jó néhányan Indonézia leggazdagabb társadalmi rétegéhez tartoznak. A helyi lakosság őket hibáztatja az áremelésekért. Mások Suharto államfő lemondását követelik. Az egyik legnagyobb muszlim közösség vezetője egy gyűlésen arra szólította fel követőit, hogy haragjukat ne a kínai kisebbség ellen, hanem a kormány felé irányítsák. A 76 éves államfő legutóbbi megbízatása ugyanis márciusban lejár, ám a jelenlegi választási rendszer keretében Suhartónak nagy esélye van arra, hogy a jövő hónapban immár hetedszerre is megnyerje az elnökválasztást.