Vissza a tartalomjegyzékhez


Folytatódik a globalizáció

A globalizációs folyamat egyre gyorsabban terjed a biztosítói szektorban is. Mára a cégösszeolvadások és bekebelezések száma hatalmasra nőtt: a világban ez idő szerint minden napra legalább egy ilyen fúzió jut. Európa sem marad ki ebből: az elmúlt évben 119 fúziós lépésre került sor, emellett persze csaknem száz biztosító tovább növekedett. Az Európai Biztosítók Szövetsége most közzétett felmérése szerint eme szolgáltatói ágazat ígéretesen fejlődik, hiszen tavalyelőtt az intézetek díjbevételeinek összege 534 milliárd ecu volt, az előző évhez képest pedig 7,5 százalékkal nőtt. Az életbiztosításokkal kapcsolatos díjbevételek növekedése viszont 13 százalékot ért el. A leggyorsabban így az életbiztosítások piaca fejlődött 1996-ban, minek eredményeképpen számos országban a teljes biztosítási bevételeknek legalább 20 százalékát adják, Nagy-Britanniában pedig - a legmagasabb arányt elérve - 25,5 százalékát. (MTI)