2003/6.

Könyvszemle

Niederhauser Emil - Szvák Gyula: A Romanovok

A szerzők a magyarországi és az európai ruszisztika kiemelkedő képviselői, akik az orosz történelemről már több jelentős szakkönyvet írtak. Jelen kötetük is hiánypótló. A jó háromszáz éven át uralkodó Romanov-dinasztia történetéről ez idáig még nem olvashattunk magyar nyelvű művet. A kötet azért is fontos, mert hetven éven át, a szovjet rendszer idején nem nagyon lehetett a cári család történetéről a maga valóságában írni. Pedig a Romanovok nem csupán saját országuk sorsát alakították, hanem az európai, sőt a világtörténelem folyásába is képesek voltak beleszólni.

A szerzők természetesen nem csupán a cárokról és családjukról alkottak színes portrékat, nem csupán cselekedeteiket és azok következményeit tárták fel. Megismerhetjük azt a miliőt is, amelyből a dinasztia származott, és amely keretet adott uralmának. A sajátos orosz fejlődés jó háromszáz éve tárul elénk a szolga jobbágyság, a szolgáló nemesség, a bojárság, a pravoszláv egyház történetétől a 19. században születő orosz polgárság és munkásság történetéig. Bepillanthatunk az orosz mentalitás és az orosz politikai gondolkodás múltjába is. Tanúi lehetünk az orosz hatalmi mechanizmus működésének, a társadalom felülről való irányításának, összeesküvéseknek, puccsoknak, palotaforradalmaknak, lázadásoknak, elbukott és győztes forradalmaknak. Mindezek nélkül nem értenénk meg, hogy a Romanovcárok mit miért tettek vagy éppen nem tettek.

Az 1613-ban trónra kerülő Romanovok a következő század végére a moszkvai orosz államból egy hatalmas birodalmat kovácsoltak, hogy majd az első világháború végén ezen birodalom összeomlása a dinasztiát is maga alá temesse.

A tizennyolc Romanov-cár közül természetesen nem mindegyik volt egyformán alakítója a történelemnek. Az első, Mihail számára a cári hatalom helyreállítása volt a siker. A dinasztia első, nagy formátumú uralkodója I. (Nagy) Péter (1682-1725) volt. Európai követjárásakor ismerte fel, hogy országa milyen elmaradott. "Azért ment Nyugatra, hogy megtanuljon jó hajókat építeni, s úgy jött haza, hogy belátta: egész Oroszország talapzatát kell újraácsolni" - írja Szvák Gyula. A szerző azt emeli ki, hogy Péterben nem egy koncepciózus, átfogó reformokra törekvő cárt kell látnunk. Változtatásait a pillanatnyi szükségletek vezérelték. Az erőfeszítésekhez képest az eredmények mérsékeltek voltak. Reformjai a katonai monarchiát erősítették, és részben európaizálták az államot. A társadalom azonban a szolgája maradt. Vitathatatlan érdeme, hogy az északi háború megnyerésével Oroszországot európai nagyhatalommá tette.

Péter halála után közel négy évtized telt el, amíg a dinasztia ismét egy kiemelkedő uralkodót adott a birodalomnak, II. Katalin (1762-1796) személyében. Niederhauser Emil sokszínűen és differenciáltan ábrázolja, s uralmát az orosz felvilágosult abszolutizmus korának tekinti. Reformjai közül valójában több is sikeresnek és tartósnak bizonyult. Volt azonban "ellenreformja" is (a szerző kifejezése): Ukrajnában bevezette az örökös jobbágyságot. Külpolitikájában egyértelműbb volt a siker: Lengyelország három felosztásából a legnagyobb részt kapta, délen pedig a törökök elleni háborúival Oroszország kijutott a Fekete-tengerre. A francia forradalmat elvetette, amiben nincs semmi különös, mivel az elmaradott birodalomban még nem volt időszerű a polgári átalakulás.

I. Sándor (1801-1825) alatt, Napóleon bukása után, Oroszország a kontinens legerősebb hatalma lett. Öccse, I. Miklós (1825-1855) ezt a hatalmat többek között az 1848-as forradalmak leverésére is felhasználta. A krimi háborúban elszenvedett vereség után II. Sándor (1855-1881) kénytelen volt polgári reformokat bevezetni. A szerző szerint ezek közül talán a jobbágyfelszabadítás volt a legfontosabb. Elmaradt viszont a cári önkényuralom lebontása. Erre az utolsó Romanov kényszerült az 1905-ös forradalom hatására. A parlament (a duma) felállítása azonban felemásan sikerült. II. Miklós (1894-1917) - Niederhauser Emil kifejezésével élve - "a Romanovok XVI. Lajosa" nem értette meg az idők szavát. Az első világháború olyan próbának tette ki a cári rendszert, amelyet nem tudott kiállni. Az 1917-es első forradalom után a trón, a bolsevik hatalomátvétel után a cári család élete is elveszett. A Romanovok mint uralkodók története ezzel véget ért.

A magas szakmai színvonalú kötet olvasmányos stílusban íródott. A szöveget bibliográfia, névmutató és fényképek egészítik ki. (Niederhauser Emil - Szvák Gyula: A Romanovok. Pannonica Kiadó, Budapest, 2002, 352 p.)

Papp Imre

egyetemi docens, Debreceni Egyetem


<-- Vissza az 2003/6. szám tartalomjegyzékére