2002/3.

Nők a tudományban

"Egy-testvér lesz minden ember!"1
- A nemek viszonya a globalizálódó világban -

Hell Judit

PhD., tszkv. egy. doc.
(Miskolci Egyetem)
boltodi@gold.unimiskolc.hu

Hamis univerzalizmus és a feminizmus nézőpontja

"Férfi, képes vagy rá, hogy igazságos legyél? Nő teszi fel a kérdést... Ki adta neked ahhoz az önkényuralom hatalmát, hogy nemem fölött elnyomást gyakorolj?" Ezekkel, az igazságosság és a legitimás kérdéseit feszegető mondatokkal indul Olympe de Gouge forradalmi hangú, gyújtó hatású "Deklaráció"-ja, mely a korban szinte egyedülállóan radikális válaszlépés volt arra, hogy 1789-ben az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata az emberi jogok alanyainak köréből a nőket gyakorlatilag kizárta. Ez "a harmadik rend »harmadik nemének«" (Condorcet) képviseletében fellépő bátor asszony az 1791-ben a hazafiak (férfiak) által megfogalmazott és elfogadott alkotmány ellen tiltakozott, amikor ugyanezen év szeptemberében a "Női és Állampolgárnői Jogok Nyilatkozatát" ratifikálás céljából a Nemzetgyűlésnek megküldte: "A nő szabadnak születik, és jogai megegyeznek a férfiakéval ... a törvény a közakarat kifejeződése kell legyen; nők, férfiak egyaránt részt kell vegyenek a törvényhozásban ... Minden állampolgár, legyen férfi vagy nő, a törvény szemében egyenlő; minden közhivatal, állás és tisztség ugyanúgy nyíljon meg előtte képessége szerint, s ne legyen más feltétel, mint az érdem és a tehetség..."

A "Deklaráció" létének puszta ténye önmagában is elégséges bizonyíték volna rá, hogy az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának valójában csupán a férfiak voltak a kedvezményezettjei. Azt, hogy "emberen" még ekkor is voltaképpen a férfit kell érteni, emberi jogokon a férfiak jogait, közakaraton a férfiak akaratát, köztársaságon a férfiak köztársaságát, demokrácián a férfiak egyenlőségét, szabadságát, testvériségét - több irányú vizsgálódások is igazolják: (a) A modern feminista nyelvkritikai elemzések általában is alátámasztják, hogy a nyelv a patriarchális (alá- és fölérendeltségi) társadalmi viszonyokat számos elemében évezredeken át őrzi: a francia nyelvben például a l' homme egyszerre ember és férfi; a fraternité (testvériség) a fiútestvér szóból származik - ami miatt napjainkban francia nyelvterületen inkább a "szolidaritás" nemek szempontjából neutrális jelentésárnyalatú megfelelőjét használják. (b) A "társadalmi szerződés" klasszikus elméleteinek leírásában - Hobbestól és Locke-tól Rousseau-ig és Kantig - a szerződő egyén gyakorlatilag és lényegileg férfi: a gazdaságilag önálló családfő. (c) A filozófiatörténet klasszikus szövegeinek nőszempontú újraolvasása (az androcentrikus filozófiai gondolkodás kritikája) a francia felvilágosodás kiválóságainak negatívan elfogult ember-/nőképére hívja fel a figyelmet. Amikor a kritikusok, mondjuk a Rousseau filozófiai-szépirodalmi írásaiból (főleg az Emilből) rekonstruálható, patriarchális-ideologikus nőábrázolásra/nőképre, vagy a Diderot szerkesztette Enciklopédia szócikkeiben az ember és a nő fogalmi definíciójára utalnak, nem egyébre, mint arra emlékeztetnek, hogy a rációt trónra ültető és úgymond humanisztikus célokat megfogalmazó, a jogok egyetemességének igényével a történelem színpadára lépő felvilágosítók a nőtől éppen az észt, az ember általuk is lényeginek tekintett sajátosságát (attribútumát), s ezzel valójában nem kevesebbet, mint ember mivoltát vitatják el.2

A "Nők és Állampolgárnők Jogainak Nyilatkozata" címében és szövegének teljes terjedelmében éppúgy megfogalmazza a nő emancipálásának követelményét a közélet - polisz - vonatkozásában, mint teszi ezt a privát szférát - oikosz - illetően is. Figyelemreméltó módon, konkrét példák alkalmazásával, kitér a jogok és kötelezettségek korrelációs viszonyának taglalására: mint állítja, kötelességek csak garantált jogok ellenében támaszthatók és ismerhetők el. Ma is

gyakran vetik a feministák szemére: csak jogokról akarnak hallani, kötelességekről nem. E kötelességek egy része azonban úgy áll elő, hogy valójában alapvető emberi jogokat - pl. az önrendelkezés jogát - tagadnak meg a nőktől (így a házasság intézményében, állítólag annak természete miatt, mindig kötelességük a férj "rendelkezésére állni"); a kötelességek másik részével szemben pedig nem korrelálnak bizonyos alapvető jogok (például Svájcban csak 1971-ben vezették be szövetségi szinten a női választójogot, ám ennek ellenére minden önálló keresettel rendelkező nő ezt megelőzően is adót fizetett). Végül a "Deklaráció" szerzője hangsúlyozza a nemek szerinti hátrányos megkülönböztetés gyakorlatának elfogadhatatlanságát: férfi/nő mivoltunk önmagában véve egyik fél számára se jelentsen hátrányt (és persze előnyt se)! Döntsön tehát "tehetség és érdem".

Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának elfogadásával a férfi valójában kettős státust birtokolt: egyszerre maradt patriarcha és lett polgár. A forradalomból a nőknek semmilyen java nem származott. Ugyanabban az évben, amikor Franciaországban bevezették az általános választójogot (és a nőket, csakúgy, mint kezdetben Angliában, kifejezetten kizárták belőle), amikor Robespierre minden politikai nőklubot becsukatott, Olympe de Gouge életével - más liberális-republikánus nőtársaival együtt - a jakobinus terror guillotine-ja végzett.3

Maga a "Nők és Állampolgárnők Jogainak Nyilatkozata", mely a férfiakat nem kívánta kirekeszteni, s amely épp ezáltal az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatát az egész emberiség számára kiterjesztendőnek, azaz univerzálisnak tekinti, hosszú időre eltűnt az archívumokban, s férfitudósok generációi hagyták figyelmen kívül, akik "serényen csak forradalmukkal és politikai filozófiájukkal

foglalatoskodtak".4 A jelentős dokumentum így a feledés homályába merült, s csak az I. világháború körüli években kezdik ritkán említeni, többnyire a tevékenységük miatt egykor csak ironikusan megmosolygott, XX. század eleji feministák. A "Deklaráció" persze nem előzmények nélküli esemény a nők világ/európai történetében.5 Benne összegződnek és jutnak radikális formában kifejezésre mind korábbi évszázadok protofeminisztikus, mind saját korának emancipatórikus eszméi és politikai küzdelmei, s egyben - mint radikális politikai utópia - szinte rejtett forrásvidéke a kétszáz év múltával is bántóan aktuális nőjogi törekvéseknek. Elgondolkodtató: egy polgári-patriarchális, nőellenes felvilágosodás eszmei-politikai kontextusában Schiller ujjongó, szép szavainak - "Alle Menschen werden Brüder" - vajon hányféle olvasata (volt) lehetséges...

A patriarchális viszonyok több évezredes fennállása alatt a társadalmilag intézményesített és ideológiailag is megerősített alárendelt helyzetből több nő (előkelő származású és/vagy értelmiségi nő) számára is megnyílt az egyéni fölemelkedés lehetősége, ezek az esetek azonban az újkor hajnaláig csak szórványos jelenségeknek tekinthetők. Az ipari és politikai forradalmak korával, a hagyományos társadalomszerkezet radikális átalakulásával hárul azonban a nők tömegeire az a kettős teher, amely egyszerre kívánja meg tőlük az új és régi világ követelményeihez való alkalmazkodást. Miközben a férfiakkal vállvetve dolgoztak (ipari üzemekben, bányákban, műhelyekben: nem ritkán áldott állapotuk 6-8 hónapos terhével), vagy küzdöttek az új gazdasági és politikai rend kialakításáért - az otthon, a család összes terheit kényszerűen továbbra is magukra vállalták. A nők jogi és társadalmi egyenlőségének kollektív és politikai formában megjelenő követelései ezért természetszerűleg a modern polgári társadalmak születésének termékei. A korai feministák, éppúgy, mint későbbi "leányaik", nem követeltek maguknak más (tehát valamiféle plusz) jogokat; csupán szó szerint értették, következetesen végiggondolták az egyenlőség elvét mint a polgárság nagy gondolati vívmányát.

A nőkérdés több évszázadra visszanyúló folyamatos napirenden tartása, a legkülönbözőbb arculatú feminista elméletek és mozgalmak világszerte meg-megújuló hulláma, nemzetközi szervezetek és intézmények kitartó erőfeszítései a nőket érintő hátrányok fokozatos enyhítésére és felszámolására - mindezek egyértelműen arra utaló jelek, hogy a közvélekedéssel ellentétben nem valamiféle föl-fölkapott, majd elejtett divatjelenségről van mindössze szó, és hogy - dacára ama felfogásnak, mely mostanra már úgymond egy posztfeminista éra beköszöntét konstatálja - a nemek viszonyában mindmáig a nők fölötti férfiuralom a meghatározó. Az uralmi viszonyok megkérdőjelezése, a status quo folyamatos bolygatása nyilván

valóan érdekeket sért - annak ellenére, hogy ezzel nem kisebb csoportnak, mint az emberiség kirekesztett felének kívánja a javát szolgálni, akár tudatosul ez bármelyik fél képviselőiben, akár nem. Feminizmuson a továbbiakban egyszerűen azt az elméleti és gyakorlati álláspontot értem, amely szerint a nők és a férfiak nem egyformák ugyan, de az élet minden vonatkozásában egyenjogúak (illetőleg azzá kell lenniük). Kétségtelen, hogy ma már túljutottunk a "harcos" feminizmus korábbi, primitívebb formáin, ám "posztfeminista éráról" - ahogyan Nancy Fraser mondja - csak akkor lehetne szó, ha már beszélhetnénk egy ténylegesen "posztpatriarchális éráról" is.

Nők a fejlett és a "felejtett" világban

Társadalomtudományi-statisztikai vizsgálatok alapján többnyire az a felfogás tartja magát, hogy minél kisebb egy adott társadalom gazdasági teljesítőképessége (életszínvonala), és/vagy minél nagyobb mértékű a nők politikai hatalomból való kizárása, annak arányában növekszik/nagyobb a hatalom birtokosainak képessége az alávetettek, a "hangnélküliek", a némán szenvedők (nők, gyerekek, fiatalok, idősek stb.) represszióval társult gazdasági, szexuális stb. kizsákmányolására/megkárosítására általában. A feminizmus a modern - helyenként csak modernizálódó - világ olyan jelensége, amely a gyakran egymásra rétegződő (látható vagy rejtett) társadalmi egyenlőtlenségek egyik vagy egyszerre több fajtájának felszámolását tűzte ki célul maga elé. Mivel a patriarchális viszonyok vagy azok maradványai minden jelenleg ismert társadalomban kisebb vagy nagyobb mértékben fennállnak, a feminista célkitűzésekre és mozgalmakra a világ különböző kultúráiban, régióiban, országaiban különféleképpen - elfogadva/támogatva, ódzkodva, elutasítóan, becsmérlően vagy gúnyosan, gyűlölettel és megvetéssel - reagálnak. A nők, a nőmozgalmak és a feminizmus helyzete természetesen nagymértékben különbözik a - mint mondani szokás - fejlett illetve felejtett világban (the West and the Rest). A "feminista/feminizmus" szó, minél keletebbre vagy délebbre nézünk, annál nehezebben letörölhető stigma: így kontinensünk keleti felén is, mind a mozgalmat, mind az elméleti kutatásokat sokan - számos okból - csak idegen, gyökértelen amerikai hóbortnak tekintik. Kétségkívül igaz, hogy a nőmozgalmak bölcsőjeként Észak-Amerikát tartják számon; igaz az is, hogy e kontinensen a nők szabadságfoka történelmi okokból (ti. különös szerepük az amerikai pionír-társadalomban6 ) mindig sokkal nagyobb, ennek következtében föllépésük is lényegesen radikálisabb volt, mint más földrészeken, így azután világszerte nagyobb visszhangot is vert; s igaz az is, hogy azok a globalizációs folyamatok, amelyek oldalszárnyán a feminista eszmék egyre távolabbi tájakon is elterjednek, közvetlenül a világ amerikanizálódási processzusaként is megjelennek. Mindezek ellenére, ami Európát, legalábbis Nyugat-Európát érinti, éppen a korábban idézett történelmi-eszmetörténeti összefüggések mutatják, hogy az emancipációs/antidiszkriminációs küzdelmek egyáltalán nem idegen, hanem nagyon is szerves alkotóelemei Európa haladó, szabadságelvű, humanisztikus tradícióinak. Kelet (vagy Közép-Kelet-) -Európából nézve persze az amerikai vagy általánosabban a nyugati nő szabadsága olykor már szabadosságnak, szinte abnormitásnak látszik: a kelet-európai perspektíva azonban sajnos ez esetben is béka-perspektívát jelent.

Napjainkban, a gazdaságilag egypólusúvá váló világban, ahol lényegileg minden a gazdaság érdekeinek rendelődik alá, s ahol egyre nagyobb a szakadék gazdag és szegény országok/régiók között (de az egyes országok összlakosságának vonatkozásában is); ma, amikor a világ népessége egyre nagyobb fenyegetettségben szembesül a Föld elhatalmasodó globális problémáival - megkerülhetetlen a társadalmi (esély)egyenlőtlenség és társadalmi igazságosság kérdéseivel való számotvetés.

A társadalmi egyenlőtlenségek egyik megnyilvánulási formája a nemek egymáshoz viszonyított egyenlőtlensége. Ez az egyenlőtlenség a két nem között történetileg különféle okokból kialakult és máig fennálló uralmi viszony. Amennyiben a nő fölötti férfiuralom a társadalmi fejlődés során kialakult összes uralmi viszonyokat átmetsző uralom, annyiban a vallási-szellemi, a politikai, a gazdasági-vállalkozói, vagy a katonai hatalommal bíró csoportosulások mellett elkülönülten is szólhatunk a férfiak hatalmáról. A nemek közötti egyenlőtlenség tehát áthatja a nyilvánosság (gazdaság, politika, kultúra, oktatás) és a magánélet minden szféráját. Mivel azonban az említett alrendszerekben egyéb típusú (nem a nemek szerinti) hierarchia-rendszerek is kialakulnak, ezek a nemek közötti hierarchiára rétegződve sokszoros (halmozott) alá-fölérendeltségi viszonyokat (szubaltern helyzeteket) hoznak létre. Mindehhez hozzá kell vennünk azt a tényt is, hogy a nőtársadalom maga is erősen heterogén jellegű; s ez érvényes az egy országon belüli, illetve regionális és kultúránkénti stb. relációban is (például alacsonyan iskolázott, 40 év fölötti, gyermekeit egyedül nevelő, vidéken élő nők). Életfeltételeiknek azonban vannak közös meghatározói is.

A társadalom hatalmi elitje többnyire az erős nem reprezentánsaiból áll. A modern társadalmak differenciálódásával a primer hatalmi faktorokhoz kapcsolódóan újabb, úgynevezett szekunder hatalmi tényezők alakultak ki, amelyek saját hatalmi eszközökkel nem rendelkeznek, hanem hatalmukat azon, ténylegesen saját hatalommal bíró csoportoktól kölcsönzik, amelyeknek jóindulatától függenek (ilyenek a bírák, ügyészek, belügyi szervek vezetői, tanárok és akadémikusok, menedzserek, orvosok és a médiaarisztokrácia tagjai: ezek a maguk eszközeivel fenntartják, illetve reprezentálják a férfiuralmat). A hatalom első- és másodrangú birtokosai a represszió és diszkrimináció legkülönfélébb fajtáit alkalmazva (szellemi-ideológiai, információvisszatartó, manipulatív, jogalkotási stb. eljárások) különböző mértékben kirekesztik a hatalomból az érdekérvényesítő képességgel nem vagy csak mérsékelten rendelkező "második nemet".

A társadalmi, ezen belül a nemek közötti egyenlőtlenség mérésére különféle módszereket kínálnak a modern társadalomtudományok. A nők társadalmi helyzetének összehasonlító bemutatása globális viszonylatban számos nehézségbe ütközik. Országonként, régiónként például az életszínvonal/életminőség mérésében igen eltérő faktorokat alkalmaznak. Egyes kutatások szerint a nők társadalmi státusát többnyire az adott ország gazdasági színvonalának fejlettsége, más álláspont szerint a politikai hatalomban való részesedésük mértéke határozza meg alapvetően. Statisztikai adatok alapján megállapítható, hogy általánosságban valamely ország gazdagságával fordítottan arányos a női diszkrimináció mértéke (kivételt képez például az arab világ néhány gazdag tradicionális társadalma: Kuvait, Szaúd-Arábia stb.). Ez többek között arra utal, hogy a férfiuralom esetében is döntően a "második nem" munkaerejének kizsákmányolásáról, illetve bizonyos kulcspozíciók, státusok kisajátításáról van szó. A nőknek a számukra átengedett, rosszul jövedelmező foglalkozási területekről nincs hová kihátrálniuk. A nemek közötti egyenlőtlenség mérésének egyik lehetséges módja az, amely valamely ország összlakosságát illetően az életszínvonalbeli/életminőségbeli egyenlőséget mutató index kétszeresének, plusz a női jogegyenlőségi index értékének összevonásából képezett, úgynevezett össztársadalmi egyenlőségi indexszel dolgozik.7 A nők egyenjogúságának mérésére alkalmas mérce - amely tehát valamely társadalomban a férfiuralom fennállásának illetőleg felszámolásának a fokát hivatott jelezni - csak a lakosság egyik felének életfeltételeit veszi tekintetbe, szemben az összlakosságra vonatkoztatott életszínvonalbeli indexszel, amely egyébként az összes hátrányos helyzetű csoport, így a nők életszínvonalát is nézi az elitcsoportokéhoz képest. Az egyenjogúsági index mégis az egyik legfontosabb, az életfeltételeket lényegesen meghatározó hatalmi egyenlőtlenséget mérő mérce a nemek viszonylatában, amely egyenlőtlenség másodlagosan életszínvonalbeli egyenlőtlenségként fejeződik ki (amennyiben a férfiak többé vagy kevésbé kihasznált túlhatalmuk alapján a javakat, szolgáltatásokat, szabadidőt, státusokat stb. inkább eltulajdonítják vagy megszerzik maguknak). Statisztikai elemzők ezen túlmenően azt is figyelembe veszik, hogy a női diszkrimináció mértéke párhuzamot mutat - korrelál - más "gyenge helyzetű csoportokéval" (gyerekek, öregek, fogyatékosok, bevándorlók és egyéb marginalizáltak stb.), így a nőkre ezek kvázi-képviselőiként is tekintenek. Mivel a tényleges uralomgyakorlás nagyobb részt minden társadalomban a férfiak kezében van (apák, oktatók, tudósok, lelkészek, törvényhozók, rendőrök, bírák, hadvezetők), elsősorban ők azok, akiknek uralmát (dresszúra, háborúk stb.) a felnőtt társadalom részéről a gyerekek/fiatalok is elszenvedik. Az ő helyzetük javulását is pozitívan befolyásolná, ha a nőknek, az anyáknak (akik számára a gyermekek/ifjak jól-léte erősebben szívügyük), valóban "szavuk lenne".

A nemi diszkrimináció vizsgálatának klasszikus vagy fontosabb témacsoportjai: (a) Az oktatás/képzés területe: e tényezőnek korunkban fundamentális szerepe van a nők életfeltételei alakulásának minden vonatkozásában. (b) A nő politikai jogegyenlősége az országos/regionális politikában: a törvényhozói-végrehajtói hatalom nemek közötti megosztása függvényében alakul a nők szinte minden területre kiható érdekérvényesítő képessége. (c) A nők családban/házasságban, egyáltalán a privát életben elfoglalt státusa: a köz- és a magánszféra elkülönítése persze csak metodológiai elkülönítést jelent, hiszen minden, a magánéletben megjelenő tényező, probléma, jogsértés stb. egyben a közszférára is kihatással bír, és megfordítva: a politikai hatalomból való kirekesztésnek a magánélet területein is megjelenő következményei vannak. (d) Végül a nők helyzete a gazdaságban: munkaerőpiacon, munkahelyen, a munkabérek és az előmenetel, karrier stb. tekintetében. Ezek a témakörök - amelyek valójában az egymástól elválaszthatatlan, egymást kölcsönösen és bonyolultan átható kérdések komplexumait foglalják magukban, s csak didaktikailag választhatók el egymástól a kifejtés során - egyenként további nagyobb, statisztikailag szignifikáns alkotóelemek és azok variánsainak halmazaiból épülnek fel.

A nemek közötti egyenjogúságnak a nők hátrányára megvalósuló sérelmét egyéb területeken is számba vehetjük. Ezek vonatkozásában szintén a polgári jogok és/vagy az emberi jogok által biztosított különféle szabadságokhoz fűződő jogok sérülnek. Így például: számos országban még ma is a birtoklási jog, a válás kezdeményezéséhez való jog, a mozgásszabadság, a párválasztási szabadság, a szexuális életben megnyilvánuló szabadságok (így a házasságon belüli szexuális aktus visszautasításának joga is, vagy a fogamzásgátláshoz és abortuszhoz való jog) korlátozása vagy megvonása. További sajátos problémát jelent például a nők kettős terhelése a kereső- és házimunka által, a

nem-kereső (háztartási, gyermeknevelő, betegápoló-gondozó) tevékenység értékének el nem ismerése, a házasfelek nem arányos otthoni munkamegosztása és ennek következtében a nők szabadidejének drasztikus megkurtítása, a családon belüli erőszak (testi-lelki bántalmazás, szexuális erőszak)8, sőt egyes kultúrákban a genitáliák csonkításának barbár szokása, valamint a megfogant leánymagzatok életjogának sérülése a hátrányukra elkövetett abortuszok következtében, illetve a leánygyermekek táplálásának és nevelésének elhanyagolása különösen az ún. harmadik világban; a prostitúció és szex-kereskedelem mint emberkereskedelem problémája.9 A jelzett kérdésköröket nyilvánvalóan még tovább bővíthetnénk. Mint föntebb már utalás történt rá, ezeket a jogsértéseket is a modernitás olyan fundamentális értékei alapján tehetjük kritika tárgyává, mint az egyéni szabadság, önrendelkezés, autonómia, egyenlő emberi méltóság, esélyegyenlőség stb. Ezen - kétségtelenül a nyugati világban született - értékeket megtestesítő emberi/erkölcsi jogokat valóban univerzálisaknak, minden emberrel veleszületettnek és tőle elidegeníthetetlennek tekintjük. Számos, patriarchális tradícióit szilárdan őrző kultúrkörben azonban ezek az értékek/jogok idegennek, külsőnek, más szóval heteronóm értékeknek számítanak, s így különösen a női lakosság vonatkozásában nem érvényesülnek. Hogy azonban ezek mégsem a Nyugat által világviszonylatban ki/ráerőltetett értékek, azt például a mára szinte az egész világot átfogó, női jogokat tudatosítani, érvényre juttatni kívánó civil nőmozgalmi hálózatok, projektumok, alapítványok, fórumok, szervezetek is bizonyíthatják.

Új típusú univerzalizmus felé

A nemi diszkrimináció megnyilvánulási területeihez, típusaihoz és eszközeihez illeszkedően formálódnak (differenciálódnak és együttműködnek) a nemek viszonyát kutató és azt kritika tárgyává tevő elméleti szakterületek (lásd például gender-szempontú gazdaságtudomány, szociológia, jogelmélet és jogtudomány, filozófia és etika, politikai filozófia, irodalomtudomány, agykutatás, pszichoanalízis/pszichológia, nyelvészet és kommunikációelmélet, neveléstudomány, antropológia, történetírás stb.).10 A nőkkel szembeni diszkrimináció jelenlétét és mértékét értelemszerűen az élet minden olyan szférájában vizsgálják, ahol egyáltalán a férfi-nő kapcsolatok fennállása ezt indokolttá teszi (a magánélet területén is). A nemek szerinti (gender-specifikus) megkülönböztetés társadalmi gyakorlatának kiritikai-elvi alapját bizonyos morálfilozófiai alapértékek (egyenlőség, igazságosság), illetve az egyetemes emberi jogok/erkölcsi jogok érvényre juttatásának követelménye képezi.11 Ennek szellemében formálódik manapság egy új, emancipatórikus és egyben univerzalista humanizmus vonásait magán viselő gyakorlati filozófiai diszciplína, a feminista politikai filozófia.

Külön elemzést érdemelne itt két alkérdés részletesebb kifejtése. Az egyik a modernitás és a tradicionalizmus együttélésének és/vagy konfliktusának problémáját vizsgálhatná modern multikulturális társadalmakban, konkrétan a nemek viszonyában. Számos kisebbségi kollektív identitásnak ugyanis mindmáig része a represszív gyakorlat a nemek vonatkozásában: ezen kollektív identitás megőrzésének követelménye azonban a hagyományos hierarchikus férfi-nő kapcsolatok változatlanul hagyását implikálná, ami viszont a modernizálódott többségi társadalom illetve a hagyományos kisebbségi közösségek viszonya kezelésének elméleti-gyakorlati problémáját vonja maga után.12 Részben ezzel párhuzamos jelenségként áll elő az egyesült Európa kollektív identitásának formálódása, mely feladat egyik vetülete a különböző nemzeti identitások, ezen belül a lokális sajátosságokat felmutató nemi identitások, nemi szerepek, nemi viszonyok európai szintű egybefoglalása, összecsiszolása.

A nők nemrégiben megtartott "nagy menetelésének" (World March of Women in the Year 2000) két fő követelése a - részben a globális világrend következtében - feminizálódott szegénység, illetőleg a nők elleni erőszak minden formájának felszámolása volt.13 E területek nyilván azért kaptak kitüntetett figyelmet, mert világviszonylatban is e kettő a nők léthelyzetét leginkább megnehezítő, legégetőbb problémakör. Tekintsünk egyetlen jellemző adatsort a helyzet súlyosságának szemléltetésére a szegénység vonatkozásában, globális viszonylatban: a világ összes háztartásának egyharmad részében a háztartás élén nő áll - a szegény háztartások 80-90 százalékában nő a családfő. Halmozottan hátrányos anyagi helyzetben élnek a gyermekeiket egyedül nevelő nők, akik gyakran elégtelen anyagi támogatást kapnak az apától, s rosszabb elhelyezkedési, fizetésbeli és karrierlehetőségekkel rendelkeznek egy vagy több gyermek eltartása esetén; világszerte az egyedül élő idősek háromnegyede szintén nő. Minden országban ők élnek a legnehezebb gazdasági feltételek között. Általában is növekszik a különbség a gazdag és szegény országok között, s világméretekben a szegény népesség legnagyobb és leggyorsabban növekvő hányadát a nők teszik ki: ők a szegények legszegényebbjei. Náluk hiányoznak leginkább a feltételek ahhoz, hogy a szegénységet elhárítsák, megszökjenek, elmeneküljenek előle. Ahol a háztartások egyre szegényebbek lesznek (például a gazdasági szerkezetváltásra és a szociális támogatások leépítésére kényszerülő egykori szocialista országokban), ott a nők ezt többletmunkával vagy spórolással kompenzálják, s legelőször saját alapvető fogyasztási szükségleteiket korlátozzák. A világ számos térségében a nők banki hitelhez való hozzáférhetősége lényegesen rosszabb, mint a férfiaké. Ritkábban van tulajdonuk, sőt sok országban a pénzügyekben is kiskorúnak tekintik őket, azaz önállóan nem hajthatnak végre pénzügyi akciókat - helyzetükön próbálnak enyhíteni az úgynevezett kishitelesek bankjai.14

A nemek közötti teljes egyenlőség a messzi jövőbe vetített álom. A fejlett világban elért kisebb-nagyobb sikerekkel a szegény országokban a nők rosszabb életfeltételei állnak szemben, miközben a világ legtöbb kormánya - legalábbis papíron - elkötelezte magát a nők egyenjogúsága mellett. A "második nem" helyzetének folyamatos felmérésére és javítására számos nemzetközi politikai és gazdasági intézmény fordít figyelmet és tesz erőfeszítéseket (lásd például az ENSZ ötévente rendezett nő-világkonferenciáit, vagy az 1979-ben elfogadott Konvenciót "a női diszkrimináció minden formájának kiküszöböléséről"). Az aláíró és ratifikáló, illetve aláíró és nem-ratifikáló országok csoportjának megoszlása dokumentumokban ellenőrizhető. Ez a Konvenció hivatkozásul rámutat arra, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata többek között megerősíti a hátrányos megkülönböztetés megengedhetetlenségének elvét, értve ezt a nemek vonatkozásában is. A preambulum - miközben utal a férfiak és nők jogegyenlőségének előmozdítását célzó egyéb nemzetközi egyezményekre, határozatokra, nyilatkozatokra és ajánlásokra - részletezi a diszkrimináció elleni fellépés politikájának eszköztárát, a garanciákat, és szól azokról a férfi és női nemi szerepekről, sztereotípiákról, amelyeket meg kell változtatni. A női egyenjogúságért folytatott erőfeszítések jelentős fordulópontjai voltak az utóbbi tíz év nagy konferenciái: így a bécsi Emberi-jogi Világkongresszus, a kairói Népesedési Világkonferencia és a pekingi Világkonferencia a Nőkről. Az 1993-as bécsi kongresszus minden kétséget kizáróan elismerte a nők jogait mint emberi jogokat, ill. leszögezte, hogy "a nők és leánygyermekek emberi jogai elidegeníthetetlen, integráns és oszthatatlan részei az egyetemes emberi jogoknak". Ez a nyilatkozat megjeleníti regionális és nemzetközi feminista szervezetek azirányú erőfeszítéseit, hogy az emberi jogokat a női jogok széles palettájának tekintetbe vételével újradefiniálják.

A női jogok elismerése és biztosítása tehát egyrészt jelenti az emberi jogok maradéktalan és feltétel nélküli (gyakorlatban is érvényre jutó) kiterjesztését a nőkre, tekintettel ezen jogok egyetemességére; másrészt jelenti - az emberi jogokon belül - bizonyos különös jogok biztosítását is részükre. E jogok azonban nem privilégiumokat, nem valamiféle külön- vagy plusz-jogokat jelentenek. Bizonyos "partikuláris" jogok ugyanis csupán különös helyzetük, funkcióik, csak rájuk jellemző testi-biológiai adottságaik révén vonatkoznak a nőkre.15 E jogok egyben a társadalom részéről a különös védelem (a fokozott törődés) kötelezettségének felvállalását is jelentik. E "különös" jogok tehát valójában emberi jogok, hiszen a nőket mint az emberi nem tagjait illetik meg.

Hasonló a helyzet az úgynevezett feminista etikával. A feminista kutatások egyik nóvuma a gender, azaz a társadalmilag formált nem kategóriájának bevezetése, a szex, azaz a pusztán biológiai nem fogalmával szemben. Hangsúlyozzák, hogy a nemek között ugyan valóban differencia, azaz eltérés van - de nem csak, sőt nem döntően a testi-biológiai különbségük, hanem a mindenkori férfitársadalom által konstituált gender-beli (társadalmi-nem-beli) különbözőségük miatt. Mi társadalmi értelemben a nő? Az, amivé az ő identitását a férfi alakítja: olyanná, amilyennek őt a férfi látni és láttatni akarja. A nő olyanná lesz, amilyen szerepmintákat, erkölcsi erényeket és normákat a férfi előír neki. A normák, szerepmodellek, karaktervonások stb. az erkölcsi szocializáció folyamatában tradicionálisan átörökítődnek, s lassan-lassan mindkét nem esetében olyannyira bevésődnek, hogy már-már a természeti törvény, a biológiai szükségszerűség látszatát keltik. S ekkor már valóban úgy tűnik, hogy a biologikum: sors, és nincs lehetőség a (ránk osztott) kliséből, szerepkörből kilépni. A "tradicionálisan rétegzett társadalom" (Luhmann) tehát változatlanul reprodukálja a morál rétegződöttségében kifejeződő és megszilárdult uralmi viszonyokat.

A feminista etika nem valami új etikai teória, s nem is valamiféle elkülönült diszciplínaként meghatározható szak-etika. Voltaképpen azt a kísérletet jelöli, hogy a nemek közötti különbség perspektíváját (a gender-perspektívát) morálfilozófiai kérdésekre (mind az elméleti problémafeltárásra, mind a morális konfliktusokat rejtő szituációk filozófiai elemzésére) vetítse ki. Végső soron tehát egy specifikus nézőpontról, látásmódról van szó, amelyet angolszász nyelvterületen "feministaként filozofálni" megközelítésnek neveznek (Doing Philosophy as a Feminist). E látásmód mondhatni kopernikuszi fordulatot hozott a filozófiában és az etikában: ahogyan a kanti ismeretfilozófiában a külvilág a megismerő alany számára nem előre adott, hanem azt a szubjektum konstituálja, a női nézőpont is sajátosan konstituálja a világot - új perspektívából mást és másként láttat a világról. A feminista kutatásoknak az a kérdés adta a fő impulzust, hogy miért vannak a nők ősidők óta hátrányos helyzetben a magán- és a közélet csaknem minden területén, továbbá mennyiben részesedett vagy részes a filozófia "férfias áramlata" abban a diszkrimináló nemi politikában, mely az élet csaknem minden területét meghatározza. Kérdés az is, milyen eszköztárat kínál a filozófia, hogy a nemek közötti aszimmetrikus viszony felszámolásához hozzájáruljon. E megfontolások alapján a feminista filozófia és etika a nők ügye iránt elkötelezett; kritikailag viszonyul az eddigi androcentrikus filozófiai-logikai-etikai képzetekhez; a nemek közötti differencia tézisére támaszkodva az általános emberi kategóriája mellett a társadalmilag/nemileg szituált individuumra is figyel (ily módon az egzisztencialisztikus filozófiai áramlatokkal van rokonságban). A feminista filozófia ténylegesen a gender-kategória bevezetésével és alkalmazásával gyakorolja társadalom- és kultúrkritikai funkcióját.

A feminista etika alapgondolata, hogy minden eddigi erkölcsi gondolkodó a férfiról és nőről, illetve a férfi- és női erkölcsről mint hierarchikus viszonyról beszélt. Ennek a "férfiközpontú" felfogásnak egy sajátos kritikáját adja Carol Gilligan elmélete. A nemek közötti különbségek ugyanis a hagyományos androcentrikus etikai felfogás szerint kétféle, a nemekre sajátosan jellemző morált alapoznak meg, ezek fundamentuma azonban két nem-egyenértékű etikai elv: az igazságosság férfihoz rendelt és magasabbrendűnek nyilvánított, illetőleg a gondoskodás nőiként aposztrofált, alacsonyabb rendűnek tekintett elve. Carol Gilligan amerikai pszichológusnő úgy alakítja át ezt a teóriát, hogy a differenciát meghagyja, de az értékhierarchiát tagadja16. Kohlberg és Piaget erkölcsszocializációs vizsgálati modelljének kritikájaként (akik ti. férfiak és nők erkölcsisége között egy közvetlenül biológiai meghatározottságú értékrangsor alapján tettek különbséget) Gilligan egyszerűen más jellegű, egyenrangú és egymást kiegészítő - korrelatív párt alkotó - női és férfi morál mellett érvel. Bizonyítani kívánja: a két nem egyedei csak a más-más típusú erkölcsi szocializáció miatt, azaz a másként definiált társadalmi szerep miatt ítélnek meg különböző módon azonos erkölcsi tartalmakat. Gilligan a nő és a férfi erkölcsi személyisége között nem fokozati, hanem minőségbeli-jellegbeli különbséget mutat ki. Világosan látja és leleplezi, hogy a férfiközpontú morál egy olyan nemspecifikus norma- és értékhierarchia sémájában gondolkodik, amely valójában nem más, mint a tagolt társadalmi valóság megszervezésének és sajátos (nemre jellemző) megélésének a vetülete.

Gertrud Nunner-Winkler szerint azonban - Gilligan tézisével szemben - egyáltalán nincs is két, férfira és nőre jellemző erkölcs. Empirikus vizsgálatai szerint mindkét nem egyformán képes morális helyzetekben helyesen ítélni, s alkalomtól függ csupán, hogy férfiak és nők hol az egyik (az igazságosság), hol a másik (a gondoskodás) erkölcsi elvét alkalmazzák az adott szituációban. A két pszichológusnő tehát a tapasztalati-kísérleti adatokra támaszkodva egymáshoz, de a férfi pszichológusokhoz képest is homlokegyenest ellenkező eredményekre jutott. Ebből legalábbis azt a következtetést tudjuk levonni, hogy nem vagyunk képesek előzetes beállítódások nélkül a tapasztalati eredményeket megítélni - az erkölcsi ítélőképességet vizsgáló pszichológiai tesztek is prekoncepcionáltak. Tudatában kell tehát lennünk a tapasztalati adatok pillanatnyiságának, nem pedig egy tiszta, teljesen "objektív" tudomány létezésébe kellene kapaszkodnunk.17

Gilligan "két morál" teóriája számos gondolatkísérletben folytatódott. A jövőre nézve egyesek azt tartanák kívánatosnak, hogy mindkét nem fokozott jelentőséget tulajdonítson magatartásában a női gondoskodás-elvnek (lásd ökofeminizmus: újfajta viszony a természethez; a politikai hatalomgyakorlásban: uralom helyett kooperáció). Mások egy nemektől független, nem-dichotomizáló, egységes erkölcs mellett törnek lándzsát, vagyis a nemi sztereotípiákon való túllépést tartanák kívánatosnak. Ismét mások a hagyományos "gondoskodás-morál" legyőzéséért szállnak síkra, mert abból még mindig az androcentrikus felfogás alaphangját hallják ki, mint állítják: a gondoskodás-elv az igazságosság bevonásának aspektusa nélkül a nőket szolgáltatókká teszi - valójában továbbra is a nők kizsákmányolásához vezet.

A jövő tehát nyitott az új erkölcsi viszonyok, magatartásminták, identitások kialakítására. A modern funkcionális társadalomszerkezet kialakulásával lassan, mégis drámaian átrendeződik a morál tradicionális struktúrája is: ez a strukturális változás az egyetemessé-válás, de egyben a pluralizálódás és az individualizáció mentén kristályosodik ki. Az egyetemesség elve és a differenciáltság elve, akárcsak a feminista politikai filozófiában, úgy a feminista etikában sem kell, hogy szembekerüljön egymással. A társadalom funkcionális szférák szerinti tagolódása a nyugati típusú modern világ legfőbb jellegzetessége, s egyben az erkölcs funkcionális-szférikus tagolódásának legfőbb forrása. Miféle változásokat hozhat ez az elkezdődött folyamat? A demokratikus társadalmak - hogy visszatérjünk kiindulópontunkhoz - az individuumok szabadságának, egyenlőségének és egymás közötti testvériségének/szolidaritásának eszméje köré szerveződnek. Ez mindenképpen a nemek - az egyenlő emberi méltóság eszméjében megjelenő - egyenrangúságának, az individuum szabad identitásválasztásának , és a két nem egymáshoz viszonyított mássága (sokfélesége) kölcsönös elismerésének követelményéhez vezet.

1Friedrich Schiller: Az örömhöz (Rónay György ford.)

2Rousseau és a legtöbb felvilágosító kettős antropológiával dolgozik. Megkülönböztetnek ugyanis specifikusan "férfi-" és sajátosan "női természetet", amely biológiai determináltságánál fogva eleve adott, örök, így megváltoztathatatlan. A nő testi-szellemi-lelki képességei szerintük eleve másak, mint a férfié, ezért a nő csak bizonyos specifikus, úgymond a "női természettel" harmonizáló feladatok ellátására jogosult, mert ezekre "képes". E duális antropológia hamisságának, ideologikus (represszív) jellegének leplezésére bizonyos női adottságokat és szerepeket - pl. anyai érzés és ösztön, illetve anyaság - hamisan felmagasztalnak. Az Enciklopédiában a nő, biológiai-szervi alkatánál fogva nem ész-vezérelte, hanem irracionális, extrém módon emocionális, hisztérikus stb. lény. A "női természettel", így pl. az anya-szereppel kapcsolatban alapvető elemzések olvashatók Nancy J. Chodorow művében: A feminizmus és a pszichoanalitikus elmélet (eredeti amerikai 1989, magyarul: Új Mandátum, Budapest 2000), továbbá a következő munkában: Elisabeth Badinter: A szerető anya. Az anyai érzés története a 17-20. században (eredeti francia 1980, magyarul: Csokonai, Debrecen 1999).

3Rosalind Miles: Az idő leányai. A nők világtörténelme, Balassi, Budapest 2000 (eredeti amerikai: 1993).

4Hannelore Schröder: "Olympe de Gouges' »Erklärung der Rechte der Frau und Bürgerin« (1791)", in Feministische Philosophie, hrsg. v. Herta Nagl-Docekal, Oldenbourg, München 1990, 218. o.

5A feminista indíttatású történeti, irodalomtörténeti, filozófiatörténeti vizsgálódások egybehangzóan bizonyítják, hogy a férfiközpontú, érett felvilágosodás reakció volt az azt időben félévszázaddal megelőző feminista és egyenlősítő korai felvilágosodásnak. Az idevonatkozó kutatások korrektívumai az úgynevezett androcentrikus politika-, filozófia-, irodalomtörténetírásnak. Jelentősebb férfi- és nőírók az említett vonatkozásban: Marie de Jars de Gournay (Montaigne nevelt lánya), ld. írását a "Férfiak és nők egyenlőségé"-ről (1622), melyben a nemek egyenlőségének antropológiai és jogfilozófiai fogalmával dolgozik; továbbá a karteziánus F. Poulain de La Barre ("A két nem egyenlősége" 1673), vagy Madelaine de Scudéry (Mlle Scudéry; "Le grand Cyrus" 1649-53, "Clélia" 1654-60, mindkettő 10 kötetben!). Az angol nők 1649. május 5-én a Parlament alsóházának szintén benyújtottak egy petíciót, mely a jog és a természetes igazság alapján érvel a nők jogai mellett, amelyek úgymond megegyeznek a társadalom minden tagját megillető jogokkal. Angliában Mary Wollstonecraft nagyjából a "Deklaráció"-val párhuzamosan 1792-ben fogalmazza meg A nők jogainak követelése c. nagyhatású munkáját (A Vindication of the Rights of Women), részben kapcsolódva a francia forradalomhoz és Edmund Burke kritikájára is reagálva.

6A jelenségre már Tocqueville felfigyelt Az amerikai demokrácia III/3. rész 12. fejezetében

7Ernst F. Fürntratt-Kloep: Soziale Gleichheit und Frauenrechte im weltweiten Vergleich, Papyrossa, Köln 1998

8Lásd Morvai Krisztina: Terror a családban. A feleségbántalmazás és a jog, Kossuth, Budapest 1999; Morvai Krisztina: Magánügy-e a feleségbántalmazás? Belügyi Szemle 1998/3, 55-72. o. A szerző figyelemreméltó statisztikai összefüggésekre mutat rá: pl.: a bűncselekmények következtében meghalt nők több mint fele (volt) házas- vagy (volt) élettársa áldozata lett. Az 1995-ös számadatok szerint egy nőnek nyolcszor annyi esélye volt arra, hogy házas- vagy élettársa oltsa ki életét, mint egy számára ismeretlen elkövető; s míg száz megölt férfi közül átlagosan hetet öl meg házas- vagy élettársa, addig száz megölt nő közül hatvanhármat. Egy nőnek tehát kilencszeres az esélye arra, hogy otthoni erőszak áldozata legyen.

9Fehér Lenke: Prostitúcióra kényszerítés, emberkereskedelem, Belügyi Szemle, 1998/3, 32-39. o.

10Lásd mindehhez Herta Nagl-Docekal: Feministische Philosophie. Ergebnisse, Probleme, Perspektiven, Fischer Taschenbuch V., Frankfurt/Main 2000; Mai angol-amerikai jogelméleti törekvések, szerk. Szabadfalvi József, Bíbor, Miskolc 1996; Critical Legal Studies, ed. by James Boyle, Dartmouth-Aldershot 1996; Elaine Showalter: "A feminista irodalomtudomány a vadonban. A pluralizmus és a feminista irodalomtudomány", Helikon. Irodalomtudományi Szemle 1994/4, 417-442. o

11Az erkölcsi jogokról mint sajátos erkölcsi értékeket képviselő "feltételes emberi jogokról" (például identitáshoz illetve különbözéshez való jog, a saját, és nők esetében a tőlünk függő másik élet fölötti rendelkezési jog, a test fölötti rendelkezés joga stb.) lásd Földesi Tamás: Valamit valamiért? A jogok és kötelezettségek harmóniája és diszharmóniája, Korona, Budapest 1997.

12Erről részletesebben írtam: Frauenfrage und Multikulturalismus, in Multikulturalismus - Multiculturalism. Studien - Studies c. tanulmányomban, hrsg.v. Judit Hell, Miskolci Egyetemi Kiadó 1998, 55-73. o.

13Lásd ennek konkrét formáiról és genetikai/kulturális-szocializációs okairól Hell Judit: "Erőszak a férfi-nő kapcsolatokban, filozófiai-etikai megközelítésben", Belügyi Szemle 2000/7-8, 29-46. o.

14Például az indiai SEWA vagy a Grameen Bank, és a Women's World Banking világhálózat. Ezeknek főként nők a kliensei, átlagosan 300 dolláros igényelt hitelekkel. (Az eddig fölvett legkisebb hitel 1,5 dollár volt! - valakinek ennyire volt szüksége az életben maradáshoz.) További, részletező adatok a: Der Fischer Frauen-Atlas,Fischer, Frankfurt/Main 1998 (angol eredeti: The State of Women in the World Atlas, Penguin Books, London - New York 1997).

15Lásd például az úgynevezett reprodukciós jogokat, vagy különös veszélyeztetettségük miatt a lánygyermekek specifikus jogát az egészségneveléshez, ezen belül a HIV-AIDS területét érintő felvilágosításhoz-neveléshez. A női jogok, mint "külön-jogok" logikailag egyébként párhuzamot mutatnak a gyermekek, fogyatékosok stb. emberi jogaival.

16In a Different Voice c. művében: 1. kiad. Cambridge/Mass. - London 1982.

17Gertrud Nunner-Winkler tanulmánya a Jenseits der Geschlechtsmoral c. kötetben (hrsg. v. Herta Nagl-Docekal, Fischer, Frankfurt/Main 1993) jelent meg. Lásd még Annemarie Pieper: Gibt es eine feministische Ethik? c. könyvét (Wilhelm Fink V., München 1998).


<-- Vissza az 2002/3. szám tartalomjegyzékére