2001/1.

Viták - vélemények

Válasz Tihanyi Katalinnak

Örömömre szolgál, hogy Tihanyi Katalin észrevételeket fűz a Bay Zoltánról szóló írásomhoz. Amikor elolvastam A televíziózás nagy magyar úttörője c. tanulmányt, kellemetlenül éreztem magam, mert az elektronikus televízió felfedezéséről én mást állítottam, mint ő. 1993-ban négy hónapon át a Smithson Intézet Amerikatörténeti Múzeumában dolgoztam Washington D.C.-ben: a magyar természettudósok amerikai tevékenységét kutattam. Bay Zoltánról írt cikkemben az elektronsokszorozóról, a televízióról az akkori legfrissebb álláspontot ismertettem. Amerikai kollégáimtól tudtam arról is, hogy Tihanyi Kálmán leánya Amerika-szerte dolgozik azért, hogy édesapja érdemeit elismertesse. Később nem volt alkalmam figyelemmel kísérni e küzdelem sorsát, így nem olvastam arról, hogy a nagy munka sikerrel járt: ma már elismerik Tihanyi Kálmán érdemeit. Ezt most örömmel veszem tudomásul.

Tihanyi Katalin másik két állításához a következőket fűzöm.


A Tihanyi-féle töltéstárolási elv nem az elektronsokszorozó működésével, hanem a jelösszegezési és tárolási zseniális Bay-gondolattal, a coulométerek alkalmazásával mutat szellemi rokonságot. Zworykint Aschner Lipót hívta meg Budapestre. Az 1937. évi látogatás tényéről az Egyesült Izzó történetében, a Selényi Pálról szóló írásokban és Bay Zoltán visszaemlékezésében is olvashatunk: nem lehet szó tévedésről. A. Abramson azt állítja, hogy Zworykin 1934 után körülbelül tizenöt évig nem utazhatott külföldre. Zworykin ennek ellenére 1937-ben Budapesten járt.

Kovács László


<-- Vissza az 2001/1. szám tartalomjegyzékére