2000/12.

Könyvszemle

ZSENIÁLIS FÉRFIAK ARCKÉPCSARNOKA

Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.

(Ady Endre: A Hortobágy poétája)

Lenyűgöző olvasmány ez a könyv. Nagy ívű sikersztori, tudományos, technikai irányokat, sőt társadalmi változásokat is megszabó, kiugró eredményekkel, fényes világhírrel, elismertséggel, nemzetközi nagy díjakkal, olyik esetben hatalmas gazdagsággal - a háttérben pedig a komoran sötétlő, fekete-lángvörös huszadik század beli közép-európai tragédia-láncolatokkal. A sorra feltűnő zsenik (vagy legalábbis nagyon okos emberek) közül húsznak részletes élet- és szakmai portréját is megfesti nekünk Marx György. Izgalmas, hogy legtöbbjük egymástól alig másfél emberöltőnyi időközben született - legtöbbjük ráadásul térben egymás szomszédságában is. A legidősebb közülük (Kármán Tódor) 1881-ben, a "legifjabb" (Andy Grove) 1936-ban látta meg a világot. A könyv alcímét idézve közös vonásuk, hogy olyan "magyar tudósok, akik Nyugaton alakították a 20. század történelmét". (Egyébként e sorok írásakor, már a könyv megjelenése után tudtuk meg a hírt, hogy Andy Grove, a Magyarországon született, azt húszéves korában elhagyó Gróf András kapta meg az IEEE (az elektronikus és villamosmérnökök nemzetközi szövetségének) 2000. évi nagydíját. (A hírt közreadó IEEE Spectrum tanúsága szerint Grove 1936-ban született

nem pedig 1938-ban, ahogyan A marslakók... könyvben szerepel. A 36-os születési dátumra utl az is, hogy másodéves egyetemi hallgató volt 1956-ban, amikor elment.) Itt jegyzem meg, hogy a könyvben több évszámmal kapcsolatos hiba is előfordul (például 13., 91., 202., 241. oldal). Egy következő kiadás érdekében célszerű ezekre felfigyelni.

Magyar tudósok... A húszak meg a könyv első részében sorra felbukkanó többi kiválóság valóban a történelmi Magyarországon született, itt is végezte középiskoláit, esetleg egyetemi tanulmányai egy részét, de aztán már legtöbbje alkotó munkáját külföldön fejtette ki. Legtöbbje, de nem valamennyien, hiszen köztük találjuk Bay Zoltánt, Szent-Györgyi Albertet, Békésy Györgyöt, Hevesy Györgyöt, akik munkásságukat itthon alapozták meg. Másrészt mennyire tekinthetjük magyarnak a náci uralom alatt magát németnek valló, a tébolyult "német fizikát" hirdető Philipp Lenardot, a nevét mindig is németesen használó Hermann Oberthet, az igen ifjan Amerikába kivándorolt szülőktől származó és már az USA-ban született Milton Friedmant, vagy akár visszamenve másfél századot, Ignaz Bornt? Az amerikaiak mindenesetre úgy vélekednek, mindenki, aki az Egyesült Államok erejét, hatalmát, gazdaságát és gazdagságát erősíti, amerikainak számít. Ezt mutatja, hogy például a Microsoft által kiadott Encarta enciklopédiában John von Neumann "magyar születésű amerikai matematikus"-ként szerepel.

De kár ezt a fájó kérdést mélyebben elemezni, mert a "marslakók" többsége maga adja meg a választ, amikor a magyarországi neveltetést, kulturális környezetet, az indítást meghatározó jelentőségűnek tartják gondolkodásukban, magatartásukban, a problémák és azok megoldásának közelítésében. Maga a szerző, különösen könyvének első részében, felülemelkedik ezen az amúgy is parttalan vitán. Egy azonban kétségtelenül kiviláglik ebből a sors-történet freskóból: szerencséje az emberiségnek is, és természetesen a szereplőknek is nagy szerencséje, hogy elmentek, ráadásul napnyugatnak és nem napkeletnek indultak útra. Mert ha itthon maradnak, többségük vajon nem jut-e Bródy Imre, Frank Gábor (a tomográfia megalapozója, számos találmány birtokosa, akinek munkásságát és tragikus sorsát Jeszenszky Sándor ismertette a Magyar Tudományban) és társai sorsára, nem végzi-e gázkamrában vagy tarkón lövéssel egy erőltetett menetben? Ki tudja, a megsemmisítő táborokban elgázosított-elégetett kicsinyek és gyermekek között hány Jancsi, Tódor, Leó, Imre, Rózsi, Mari pusztult el, akik tudásukkal, szellemi erejükkel gazdagíthatták volna Magyarországot vagy talán egész világot is? De ha túlélik, ha itthon maradnak, mennyire tudják kibontakoztatni képességeiket? Megcsonkítva Trianonnal, lealacsonyítva, majd halálra ítélve a zsidótörvényekkel meg a szörnyű háborúval, fenyegetve a felszabadulás utáni repressziókkal, kitelepítéssel (a marslakók legtöbbje jómódú, sőt gazdag családból származott), majd gúzsba kötve a szegényes kutatási körülményekkel, elzárva a legfejlettebb technikától és szellemi környezettől - mi lett volna belőlük? Képességeikkel lehetnének persze akadémikusok, kutatóintézeti igazgatók, de Nobel-díjasok aligha, világelső óriáscég első embere, dollármilliomos, nagyhatalom vezetőjének tanácsadója nyilvánvalóan soha. Marx György nagyon finoman, érzékenyen, saját óriási tudásával - és talán sorsával is - felvértezve mutatja meg az olvasónak ezeket a keserű tanulságokat.

Rendkívül érdekes a második részben közölt húsz életrajz, amelyek legtöbbjét a szerző személyes találkozásai, az egyenrangú intellektusok közötti beszélgetések tesznek még hitelesebbé (például Teller Ede, Soros György, Bay Zoltán, Wigner Jenő, Kürti Miklós, Harsányi János). A marslakók titkát megfejteni persze nem lehet. Mitől csomósodik térben is és időben egyszerre egy sereg zseni? Az ókori görög filozófusoktól kezdve a Római Birodalom nagy mérnökein át (nevüket ugyan Vitruvius kivételével nemigen tudjuk, de mai napig bámuljuk csodálatos teljesítményüket: építményeiket, szabványosított akusztikai megoldásaikat, vízvezetékeiket, útjaikat, melyek többsége ma is útjaink alapját képezi, pontos alagútfúrási technikájukat), az észak- és közép-itáliai városállamok térben kis körzetében alig egy-másfél századon keresztül együtt élő-alkotó festő-szobrász-építész-költő zsenijein, Németalföld képzőművész óriásain keresztül Odessza és környékének utolérhetetlen muzsikus előadóművészeiig, és persze a Magyarországról származó marslakókig, izgató és egyelőre megválaszolatlan a kérdés.

Talán a neveltetés, a környezet, a hasonló szellemű kortársak egymást erősítő hatásai idézik elő? Marx György könyvének első részében nagyon hitelesen, az érintetteket sorra megidézve, az ő vallomásaikkal alátámasztva bizonyítja, mekkora kisugárzásuk, milyen hatalmas szerepük van a szellem szabadságát bátorító iskoláknak, nem kevésbé a kimagasló tanároknak. A budapesti iskolák, az Evangélikus, a Református, a Berzsenyi, a Mintagimnázium sorra megjelennek előttünk, újból és újból felbukkan Kármán Mór, Rátz László, Mikola Sándor és a nemcsak kutatóként, hanem tanárként, tudomány- és oktatáspolitikusként egyaránt meghatározó jelentőségű Eötvös Loránd arca is, nemkülönben a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok, no meg a legjobbak megismerését és erejük összemérését szolgáló matematikai, fizikai versenyek és olimpiák szerepe. "A 20. század elején kétség kívül a magyar oktatási rendszer volt a legsikeresebb a világon, egészen addig, amíg a 2. világháború után színre nem lépett szoros utánzója, a japán iskola" - idézi a szerző a tekintélyes The Economist amerikai szerkesztőjét, Neumann János életrajzíróját (187. o.). Tegyük hozzá, ennek a "magyar iskolának" méltó és nagy folytatója maga a kiváló kutató Marx György is, sok évtizedes kimagasló oktató, tudományos versenyeket szervező, egyesületi vezető és tudományt népszerűsítő munkásságával.

A könyv első része a most leköszönt század három meghatározó teljesítménye: az atomenergia (Láncreakció), a számítástechnika-informatika (Információ) és az űrkutatás (Felszállás) köré csoportosítva tárja elénk a magyar földről elszármazott szellem-nagyságok világalakító szerepét. A napjainkban zajló diszciplínaviták közepette meggyőző érvelés lehet az éles határvonalak életképtelenségével szemben azoknak az élete és munkássága, akik akár főszereplőként, akár csak epizodistaként felbukkannak ebben az isteni színjátékban. Neumann is, Wigner is családjuk kívánságára vegyésznek tanultak, de alapvető a hozzájárulásuk a matematikában, fizikában, mérnöki tudományokban. Szilárd egyformán nagy fizikusi és mérnöki ötletekkel erősítette az atomenergetikát, de élete második részében hasonló erővel járult hozzá a biológiai kutatásokhoz. Az élettani kutatásokért Nobel-díjas Szent-Györgyi viszont visszanyúlt az életjelenségek fizikai gyökereiig. A sor folytatható a filozófus Soros Györggyel, vagy a konyhaművészetbe fizikai és kémiai elveket becsempésző Kürti Miklóssal. Marx ezeket az átjárásokat meggyőző erővel mutatja be a három idézett fejezetben.

Őszintén kívánom, hogy ez a - hangvételében inkább romantikus, mint leíró - könyv jusson el a pályaválasztás előtt álló fiatalokhoz. Különösen megragadó az első része, amely hitelesen bizonyítja, mennyire nincs helyük azoknak a felfogásoknak, amelyek véglegesen, az egész életpályára eldöntött szakmákhoz, lezárt, kötött diszciplínákhoz fűződnek. Ez a könyv meggyőzően bizonyíthatja a fiataloknak (és természetesen nemcsak a fiataloknak), mennyi szépség és öröm rejlik a természettudományokban, megmutathatja, hogy érdemes ezeket (is) választaniuk a most divatos és egyetemi túljelentkezésekkel elárasztott pályák mellett, esetleg helyett.

Nem kevésbé meggyőző, hogy az új keresése, az új választása, az inflexiók, tehát a trajektóriák irányváltásának felismerése kifizetődő, sőt, hosszú távon csak az a kifizetődő (110-112. o.) Igaz, e felismerések hasznosításához, megvalósításához már egy-egy Soros György, Kosztolányi András vagy Andy Grove zsenialitásán kívül megfelelő környezet is kell, amit jól bizonyít a marslakókról szóló könyv is. Mert ha ezek a tudósok, üzletemberek (meg a könyvben nem tárgyalt művészek) a sík mező hármas útja közül nem a célba jutó középső felé tartanak, hanem - az egyikről el sem indulva - itthon maradnak, vállalva bezártságot, korlátokat, avagy éppen a balra eső út felé fordulnak, utolérve a Szovjetunióban megölt iskolateremtő biológus Bauer Ervin, az ott éppen hogy megmenekült kiváló mérnök Benedikt Ottó, a figyelemre alig méltatott nagy közgazdász Varga Jenő és társaik sorsát, akkor egy merőben más könyv íródott volna.

És akkor talán világunk sorsa is másképpen alakul, az atomenergiával, az informatikával, az űrkutatással egyetemben... (Marx György: A marslakók érkezése, Akadémiai Kiadó, 2000., 422 o.)

Szentgyörgyi Zsuzsa


<-- Vissza az 2000/12. szám tartalomjegyzékére