2000/12.

Megemlékezés

Tőkei Ferenc

(1930-2000)

Augusztus 13-án ment el közülünk Tőkei Ferenc filozófus, orientalista, világhírű sinológus. Tudtuk, hogy közeledik a kikerülhetetlen, de ő tele volt tervvel, reménnyel, s egyénisége bennünket is magával ragadott. S elhittük a lehetetlent. Vagy nem hittünk a lehetségesben. 1930. október 3-án született, az ELTE bölcsészkarán szerzett diplomát. Aztán aspiráns lett 56-ig, amikor is a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban ő lett a forradalmi bizottság elnöke. Nem minden következmény nélkül.

Disszertációját követő művével, A kínai elégia születése c. dolgozatával (1959) azonnal a jeles tudósok körébe lépett, s egyben egy életre eljegyezte magát a kínai irodalom, filozófia és kultúra kutatásával. Elképesztő termékenységgel dolgozott: ebben nemcsak fantasztikus munkabírása, elmélyült tudása segítette, hanem a szenvedély: szeretett tanítani, s az írást, a publikálást is ebbe a körbe tartozónak értette. (A kínai irodalom rövid története 1960; Kínai filozófia, Ókor, 1962-1967; Műfajelmélet Kínában a III.- VI. században, 1967; Vázlatok a kínai irodalomról, 1970; A szépség színe. Régi kínai esztétikai írások, 1973; Kínai buddhista filozófia, 1993; Konfuciusz: Beszélgetések és mondások, 1994; Mo Ti Konfuciusz hívei ellen, 1995; Menciusz, Konfuciusz nagy követője, 1997; Kínai szofisztika és logika, 1997; Kínai-magyar könyvek, Kétnyelvű sorozat. Kilenc kötet, szerkesztése, fordítása, 1994- 1999.)

Nemzetközi hírét igazán az ázsiai termelési mód elméletének kidolgozása alapozta meg, számos nyelvre fordították le a formáció-elméletről írott műveit (Az ázsiai termelési mód kérdéséhez, 1965; A társadalmi formák elméletéhez, 1968), nemzetközi konferenciák szóltak írásairól. E történelemfilozófiai dolgozatok provokatív kérdésfeltevésükkel keltettek feltűnést. Filozófiában Lukács György volt mestere, de történetbölcseleti műveivel mellette, tőle függetlenül vívta ki a nemzetközi elismerést.

Nagyszerű tanár volt, a szó klasszikus értelmében. Nemcsak katedráról, hanem szűkebb körben, tanítványokat nevelve lett igazán népszerű tudós. Sajátos észjárása, gondolati fegyelme és nem utolsósorban elkötelezettsége emberi mivoltában tette vonzóvá, tanítványai számára példamutatóvá. 1971-től az ELTE filozófia tanszékén tanított, 1990-től lett a sinológia professzora. Vezette az MTA Orientalisztikai Munkaközösségét, 1994-től pedig az MTA Nyelvtudományi Intézetének orientalisztikai osztályát. Mindig volt olyan nézőpontja, ahonnan senki se látta még a dolgokat, olyan kérdése, amit senki se mert feltenni vagy végiggondolni. S a kérdező tudós bátorsága önmagában is vonzó volt hallgatói, tanítványai számára. Munkásságát Állami Díjjal ismerték el 1970-ben. 1973-ban lett az MTA levelező, 1985-ben rendes tagja. S most itt maradtunk hiányával.

Almási Miklós


<-- Vissza az 2000/12. szám tartalomjegyzékére