2000/9.

Könyvszemle

RÁKÓCZI POLITIKAI LEVELEZÉSE

A magyar történelem eseményeinek, ezeken belül szabadságküzdelmei közül kevésnek, tán még az 1848-49-es szabadságharcnak sem volt oly sokágú kapcsolódása az európai politika irányító pontjaihoz, mint Rákóczi hadi és diplomáciai erőfeszítéseinek.

A Balassi Kiadó a szokásosnál kissé nagyobb alakú, háromszáznyolcvan lapot kitevő, sűrű szedésű kötete a fejedelemnek a szatmári béke utáni válogatott, fontos politikai levelezését tartalmazza. Összest mondanánk, de a történetírásban sohasem lehet újabb, még ismeretlen darabok fölbukkanásának lehetőségétől eltekinteni, s így eddig ismert összesről kell szólnunk. A kötetet a Rákóczi-kor egyik legjobb kutatója, ismerője, Köpeczi Béla gondozta, állította össze, s látta el jól összefogott, takarékos, a lényeget illető jegyzeteivel, magyarázataival. A kötet a korábbi kiadványok pontosított anyagát, s az utána előkerültet is magában foglalja.

Szükséges, de a lényegre szorítkozó, tömör jegyzeteket fűz Köpeczi ott, ahol ez szükséges, a levelekhez, s ugyancsak jelöli lelőhelyüket. Mégpedig mindeniket franciául. Nyilván azért, mert az anyag nemzetközi természeténél fogva, idegen kutatóknak is segítségül, tájékoztatásul kíván szolgálni. A kötet anyaga hat nyelvű. Legnagyobb része francia, jóval kisebb a magyar és a német, egy-másfél tucatra szorítkozó a spanyol, a latin, s orosz nyelvű (ez utóbbi cirill betűs).

A kötetet fontos lenne jó, a hangnemet hűen közvetítő magyar nyelvű fordításban is közrebocsátani. Hiszen a lírán kívül alig van még egy olyan írásfajta, amelyben a hangnem oly fontos a partnerek viszonyára, s a szóban forgó ügy állására nézve, mint a levélben. S ezt, mint a kötet mutatja, Rákóczi nagyon is jól tudta, és érvényesítette, s teszik ezt többnyire partnerei is. Kitűnően igazolja a hangnem fontosságát magyar társaihoz szóló levelezése is. E tekintetben különösen a Károlyi Sándorhoz írottak figyelemre méltóak. Míg az elsők, a szatmári béke előttiek, hangnemükkel is bizalmat, becsülést sugallnak, a béke utániak csalódottak, keményen szemrehányóak, hellyel-közzel megvetésfélét érzékeltetők és sértetten büszke öntudatúak.

Ugyanakkor Pálfynak írott levele határozottan visszafogott, egyenrangúságot sugalló már a megszólításban is: "Méltóságos gróff, Nekem kedves Atyámfia"; s a zárásban pedig szinte familiáris: "Kegyelmednek minden jót kívánó atyjafia". Pálfyban nem ellenséget, hanem ellenfelet, az ellentábor vezető emberét látja, becsüli.

Erdélyi, többnyire kisebb vagyonú és jelentéktelenebb szerepet betöltő arisztokrata barátainak és ismerőseinek szóló levelei - igaz későbbiek - közvetlenebbek, s a napi élethez közelibbek.

Francia partnereihez ügyközeli, rangjukat, tevékenységüket méltányló, de a maga rangját, fejedelmi jogigényét is kellően érzékeltető, nemcsak udvarias, de udvari hangon is szól. Aláírása is, Fran(ois Prince. Érdekes megfigyelni, hogy német levelei sokkal közelebb állnak a beszédnyelvhez, kivált ha tudja (s ez főleg néhány orosz főtisztviselő esetében van így), hogy azok nemzetközi beszédnyelve a német. S bár itt is Franziscus Princeps-ként írja alá nevét, de búcsúzó szavai nem oly hivatalosak, némileg köznapibbak, természetesebbek például Charirov esetében. Ezért is meglepő, hogy II. Ágosttal viszont franciául levelez, noha annak valószínűleg a német volt az érintkezési nyelve, hiszen a család a szász királyi családból lett lengyel dinasztiává.

A kötet fölépítését, fejezetekre osztását részint a tárgykörök, illetőleg ezzel együtt a címzettek, részint az időrend határozza meg, s osztja be. A fejezetek elé - mint az egész kötet elé is - rövid, az időszak s az események mibenlétét, a címzettek kilétét és szerepét, Rákóczihoz való kapcsolódását tisztázó egy vagy néhány lapnyi bevezetők kerültek. Ezek éppúgy, mint a lapalji magyarázatok is, segítik az olvasót s a kutató történészt abban, hogy az egyes történeti, személyi, körülményi kérdésekben eligazodjék, s így világos legyen számára a levelekben szereplő históriai személyiségek, történések, törekvések ki- s mivolta.

Persze majd az új Rákóczi-monográfiának kell megmutatnia - mítoszoktól mentesen -, mi volt Rákóczi igazi célja, s miben bukott el törekvéseinek megvalósítása. Azt minden esetre sugallni látszik a levelezés, hogy a korona nem volt eredeti és elsődleges célja; az erdélyi fejedelmi méltóság és hatalom azonban igen. Úgy tűnik, ennek birtokában és erejével kívánt az egész ország sorsának alakulására, a királyi kormányzás javítására döntő befolyást gyakorolni.

S mutatják azt is ezek a levelek, mily hosszú ideig reménykedett - egészen Rodostóig, sőt még ott is - az ország helyzetének, és vele a maga ügyének változásán, jobbrafordulásán. Jóllehet egyre inkább befelé fordult, s vallási vagy inkább erkölcsi, lét- és világszemléleti kérdések foglalkoztatták, ám Magyarország, kivált Erdély ügye, sohasem szorult ki, még csak szélre sem került gondolkodásában, érdeklődésében. Ennek jegyében figyelte s mérlegelte az európai történéseket, már amennyire ez Rodostóban lehetséges volt. Sohasem lett csupán indulati, érzelmi ember; gondolkodását, mély vallási és erkölcsi elmélkedését is szellemi jelenlét hatotta át.

Azzal fejezzük be, amivel kezdtük. A kötet nagy és alapos munka eredménye; s jól átgondolt szerkesztés, tagolás, takarékos, de elegendő, a szükségesen túl nem lépő jegyzetanyag jellemzi.

Mindenesetre jó volna a kötetet magyarul is kiadni. Az egyre halványuló történeti tudat és értés javításához ez nagyban hozzájárulhatna. S végül, de nem utolsósorban, szeretnénk remélni, hogy Köpeczi ennyi munka után (hisz korábban is jó néhány alapos anyagközlése és földolgozó közleménye jelent meg) monografikus földolgozását adja Rákóczi szatmári béke utáni korszakának. (Correspondance diplomatique de Francois II Rákóczi, 1711-1735 (Choix de documents). Publiée par Béla Köpeczi, Balassi Kiadó, Budapest, 1999. 380 o.)

Németh G. Béla


<-- Vissza az 2000/9. szám tartalomjegyzékére