2000/8.

A tudományos műhely problémái

A pedagógiai doktori képzés tapasztalatairól

Széchy Éva

2000. május 10-11-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem pedagógiai doktoranduszainak kezdeményezésére országos konferencián - előzetes válogatás alapján - több mint hatvan tömör összefoglalóval adtak számot a PhD-hallgatók tudományos kutatásaikról. A doktori iskolák vezetői, előadói, konzulensei és a doktoranduszok képviselői egyben véleménycserét folytattak a PhD-képzés első tapasztalatairól, jelenlegi állapotáról a neveléstudományban, a Magyar Tudományos Akadémia, az Oktatási Minisztérium, a Magyar Akkreditációs Bizottság, az ELTE és az országos ifjúsági parlament illetékes vezetői jelenlétében.

Ma Magyarországon négy akkreditált neveléstudományi doktori iskola működik. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Neveléstudományi Intézetében 83 hazai és több mint 70 külföldi hallgató van, a pedagógia valamennyi ágazatát átfogó programmal. Munkájában kooperál a programhoz akkreditált, s abban aktívan részt vevő Gödöllői Szent István Egyetem, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem, az Iparművészeti Egyetem pedagógiai intézeteivel és tanszékeivel.

A Budapesti Műszaki Egyetem Tanárképző Intézetében a doktori iskola elsősorban a műszaki szakképzés pedagógiai kutatásaira koncentrál közel 40 doktorandusszal. A Debreceni Egyetem PhD-iskolája a nevelés és művelődés történeti és társadalmi összefüggéseit vizsgálja 60 hallgatóval, míg a Szegedi Tudományegyetem iskolájában 18 hallgatóval a kognitív kompetencia fejlesztése a tudományos utánpótlás képzésének fő témája.

A korábbi, az aspiránsképzést felváltó, egyetemre telepített PhD-képzésben talán a legtöbb kezdeti tapasztalattal az Eötvös Loránd Tudományegyetem rendelkezik. Erre mutatnak a már monográfiákban, gyűjteményes kötetekben, folyóiratokban és periodikákban megjelent, megvédett értekezései, tudományos konferenciái, a folyó kutatások részleges eredményeinek közreadása. A képzés hatékony formájának bizonyult tapasztalatunkban a pedagógiához közelálló társtudományok legújabb felfedezéseinek integrálása a kutatási felkészítésbe, a legkiválóbb hazai és külföldi szakértők, akadémikusok, külső előadók bevonásával. Bebizonyosodott, hogy a doktori képzésben már nem az egyetemen megtanultakat kell ismételgetni, hanem a tudományfejlődés és a világtendenciák legfrissebb eredményeit nélkülözhetetlen közreadni, a különböző megközelítések irányzatainak ütközéseit világossá tenni, a hasznosnak ígérkező új kísérleteket bemutatni.

A Budapesti Műszaki Egyetem és a Debreceni Egyetem Pedagógiai Doktori Iskolái nagyobb lehetőséget biztosítanak - helyi ösztöndíjakkal és pályázatokkal is - a külföldi tapasztalatok közvetlen megismerésére, tanulmányutakra. A Szegedi Tudományegyetemen megkülönböztetett gondot fordítanak a modern tanulási eszközök (számítógép, internet) használatának lehetővé tételére.

A konferencia tudományos előadásainak és vitáinak irányultsága sokszínű tartalmat tükrözött. Külön témacsoportokban tárgyalták a szocializációs és személyiségformálási folyamatok aktuális problémáit, egyes neveléstörténeti és mai oktatáspolitikai kérdéseket. Részletesebben vitatták a tanítás-tanulás folyamatát, korszerűsítésének megoldásait, a modern média használatának szerepét a tanulás segítésében, a továbbképzés és távoktatás pedagógiai lehetőségeit. Ízelítőül néhány téma a doktoranduszok körében folyó kutatásokból és elhangzott előadásokból: a gyermekkép megjelenése az iskolai pedagógiai programokban; a szülők iskolával kapcsolatos elvárásai és a valóságos teljesítmények; a különleges bánásmódot igénylők nevelése a szakképzésben - különös tekintettel a hátrányos helyzetű és a tehetséges tanulókra. Több előadás foglalkozott az iskolai nevelés konfliktusaival, a fogyatékos gyermekek speciális nevelésének problémáival, vita volt a környezeti nevelés megalapozásáról.

A neveléstörténeti szekció behatóbban a reformpedagógia hasznosíthatóságát tárgyalta, több előadás szólt a két világháború közötti magyar pedagógiai fejlődésről. Érdekes előadások hangzottak el a pedagógusdiploma megtérülésének oktatás-gazdaságtani aspektusairól, a Szegedi Egyetemen 1985 és 1996 között végzett pedagógusok szakmai életútjának tanulságairól, a felekezeti iskolák helyéről a mai magyar oktatási rendszerben, a munkanélküliségről mint pszicho-szociológiai és pedagógiai problémáról, a minőségbiztosítás szerteágazó kérdéseiről és így tovább.

Vitatták az eltérő tanítási modellek összehasonlításának következtetéseit, a tankönyvek funkcióit, az iskolai tudás transzferálását, az önszabályozó tanulást, a nyelvtanulás, a történelemtanulás, a természettudományok oktatásának különféle időszerű kérdéseit. Beható vizsgálat tárgya volt a multimédia bekapcsolásának problematikája a modern tanítási és tanulási folyamatokba, a számítástechnikai tudás és a gondolkodási képességek összefüggésének elemzése, nem különben az iskolarendszerű felnőttoktatás és a távoktatás magyarországi fejlesztésének kérdései, a pedagógus-továbbképzésnek mint az oktatási rendszer minőségi megújításának vizsgálata stb.

A konferenciának nagyon értékes mozzanata volt, hogy megtisztelték jelenlétükkel olyan kiváló tudósok, egyben a kulturális élet, az államirányítás, a társadalmi önszerveződés fontos posztjain álló személyiségek, mint Ádám György agyfiziológus, a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke, Ballér Endre, az MTA Pedagógiai Bizottságának vezetője, Izsák Lajos történész, az ELTE rektorhelyettese, Köpeczi Béla történész, Meskó Attila geofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese, Nárai-Szabó Gábor kémikus-biológus, az Oktatási Minisztérium Tudományos Főosztályának vezetője, Tímár János, az oktatás-gazdaságtan professzora, akik fontos tanácsokat adtak a kutatási horizont szélesítésére, a hiányok pótlására, a szükségletek jobb felismerésére.


<-- Vissza az 2000/8. szám tartalomjegyzékére