2000/7.

A szekcióülések összefoglalói

A IX. főirány szekcióülése

Társadalom, gazdaság és politika Magyarországon 1945 után

Az OKTK IX. főirányához tartozó kutatási területek eredményeit összegző előadások helyszíne az 1956-os Intézet volt. A szekcióülés résztvevőit Rainer M. János igazgató üdvözölte. Hegedűs B. András elnöki megnyitóját követően Földes György "Fordulat a világban és Magyarországon 1947-1949" című előadása hangzott el. Az előadó a címtől eltérően nem az 1947-49, hanem az 1945-47 közötti időszakot állította a vizsgálódás középpontjába. Historiográfiai bevezetőjében kitért arra, hogyan számolt el a két nagyhatalom a politikai közvélemény részére azzal, hogy alig két évvel a II. világháború befejezése után az egykori szövetségesek között a kooperációt egyértelműen a konfrontáció váltotta fel. A barátból ellenséggé tétel persze nem ment könnyen, hiszen a két - egymástól jelentősen eltérő - rendszer a háború alatt nem volt akadálya az antifasiszta összefogásnak, többéves együttműködésnek. Ezt követően röviden áttekintette a hidegháború eredettörténetével kapcsolatban a nyugati és kelet-európai történetírásban kialakult különböző értelmezéseket. Megkülönböztetett figyelmet szentelt annak a kérdésnek, hogy hozott-e újat a rendszerváltás és az azóta eltelt évtized a magyar történettudományban. Az előadó utalt az új - például a szovjet levéltárakból, a Belügyminisztérium Titkosszolgálati Irattárából származó - források jelentőségére, valamint arra, hogy a nyugati történetírás eredményei most már hivatalosan is integrálódhatnak, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a magyar történetírásban nem került sor radikális szakításra az 1980-as évek közepétől kibontakozó tárgyilagos, döntően pozitivista szemlélethez képest.

Belényi Gyula "Az extenzív iparosítás gazdasági és társadalmi következményeiről. Újabb eredmények" című referátumában beszámolt az alsó munkásság 1950-es évekbeli helyzetének feltárását célul tűző kutatómunkájáról. A szocialista rendszer e jellegzetes csoportjának, az ipari munkásság alsó rétegének társadalomtörténetéről eddig nagyon keveset tudtunk, hiszen sem itthon, sem külföldön nem folytak ilyen jellegű kutatások. Forrásbázisul az 1952-ben tárgyalt bírósági (büntető) perek iratanyaga szolgált. Az 1940-es évek végétől ugyanis egyre inkább tagadták az anyagi ösztönzés szerepét a munka megszervezése, a munkafegyelem betartása terén, ezért más, gazdaságon kívüli eszközökhöz kellett folyamodni. Ilyennek számított a büntetőeljárás, amely a közvetlen pártirányítás alatt álló bíróságokat használta fel arra, hogy a munkavállalók betartsák a munkafegyelmet. A járásbírósági perek iratai közül mintegy 1400-1500 került a Magyar Országos Levéltár őrzésébe. A magas információérték miatt a vizsgálódás a forrásként felhasználható periratok egészére kiterjedt, tehát nem mintavétel, hanem teljes körű adatfelvétel történt, illetve van még folyamatban. A bíróság elé állított munkások túlnyomó része a munkásság legalsó csoportjához tartozott, közös jellemzőjük volt a súlyos szegénység, a szakképzetlenség, a vagyontalan családi háttér, a gyenge munkaerőpiaci pozíció, s az ebből következő nagymérvű fluiditás.

Kónya Sándor "A Magyar Tudományos Akadémia pártirányítása az '50-es évek első felében" című előadásában nyomon követte, hogyan alakult annak a szervezetnek a formája, funkciója, amely az MDP Központi Vezetőség (KV) illetékes osztályával együttműködve készítette elő a vezető pártszervek Akadémiára vonatkozó határozatait, illetve szervezte és ellenőrizte azok végrehajtását. Az Akadémia 1949 végi átszervezése után létrehozták az MTA Pártkollégiumát, melynek élére a KV Agitációs-Propaganda Osztályának vezetőjét, Horváth Mártont állították. A Pártkollégium a hatáskörök tisztázása nélkül kezdte meg működését, ami kisebb- nagyobb működési zavarokhoz vezetett. A legsúlyosabb problémák a Pártkollégium és az Elnökség viszonyában, illetve a pártkollégiumi döntések legalizálásában jelentkeztek. A Pártkollégium szerepkörét 1952 őszén az MTA Pártbizottsága vette át, melyet 1955 tavaszán az Elnökség Pártcsoportja váltott fel. Az említett szervek felállítása azonban nem változtatott azon a helyzeten, hogy az Akadémiát érintő összes fontos kérdésben az MDP Politikai Bizottságánál vagy a Titkárságnál született döntés.

Standeisky Éva "Civil szerveződések az 1956-os forradalomban" címmel annak a kutatásnak a részleteiről számolt be, melyet az 1956-os Intézet munkatársai indítottak azzal a céllal, hogy feltárják a helyi közigazgatás forradalom alatti átlényegülését. Az előadó e "fehér foltnak" számító területről hét témakört emelt ki. A központi irányítás megszűnésével 1956-ban kialakult vákuumszituáció és következményei képezték az első kérdéskört. Hangsúlyozta, hogy a forradalmi helyhatalmi szervek tevékenységének helyi és általános összetevői együtt vizsgálandók. Regionalitáson azt értette az előadó, hogy a forradalmi bizottságok az ország különböző vidékein rokonvonásokat mutatnak, régióként pedig különböznek: például létrejöttük módjában, elnevezésükben, intézkedéseik jellegében, valamint politikai irányultságuk szerint. A "Néphatalom vagy csoportönkény" címmel megjelölt témánál vizsgálandó, hogy a forradalmi bizottságok többnyire közfelkiáltással választott tagjai valóban a többség bizalmát élvezték-e, vagy csupán egy akarnok helyi kisebbség véleményét képviselték. Ezzel a kérdéssel szorosan összefügg a kiválasztódás jellegzetességeinek feltárása. A következő témakör "A forradalom dinamikája és az önkormányzatok" címet viselte. Az előadó hangsúlyozta, hogy nagy figyelmet szentelnek a kutatás során az agrárproblémáknak, hiszen a községek követeléseinek zöme agrárjellegű volt. A forradalmi bizottságok vizsgálata kapcsán a közösségi emlékezet alakulását is nyomon követik a kutatási program résztvevői.

Sipos Péter előadása "Szakszervezetek és politika a Kádár-korszakban" címmel hangzott el. Bevezetőjében a szovjetizálás lépéseit személyi, strukturális és funkcionális dimenziókban egyaránt érintette, s ilyen módon a pártirányítás kiépülését és érvényesülését is áttekintette. Az említett folyamatokkal szembeni természetes ellenreakcióként a szakszervezetek az 1956-os forradalom idején igyekeztek függetlenedni a párttól, valamint vissza akarták szerezni a sztrájkjogot. A kádári konszolidáció egyik első jeleként értékelte, hogy a szakszervezetek 1957. január 26-27-i országos plénumán rögzítették a pártirányítás fennmaradását. Mindezek ellenére a szakszervezeti tagság viszonylagos állandóságot mutatott a vizsgált korszakban, amit az előadó azzal magyarázott, hogy a szakszervezetek átvettek olyan állami funkciókat, mint a társadalombiztosítás, üdültetés, munkásellátás. Végezetül utalt rá, mennyire negatív szerepet töltöttek be a szakszervezetek az új gazdasági mechanizmus lefékezésében az 1970-es évek elején, s kitért röviden arra is, hogyan érintette a rendszerváltás a szakszervezeti mozgalmat.

A következő előadást Vida István tartotta "Elszigeteltségben. A Kádár-rendszer külpolitikájának első lépései (1957-1960)" címmel. A vizsgált periódus igencsak ellentmondásosan alakult a nemzetközi politikában. Az előadó utalt a szovjet-amerikai kapcsolatok hullámzására csakúgy, mint a szocialista tábor belső feszültségeire, főleg a szovjet-kínai ellentétek kiéleződésére. Hangsúlyozta, hogy az áttekintett külpolitikai környezet alapvetően befolyásolta a magyar külpolitika mozgásterét. Az előadó szerint Kádár János csak 1957 végén "nyúlt hozzá" a külpolitika problematikájához. Ezt jelezte a Külügyminisztérium munkájának felülvizsgálata és erős bírálata, valamint az a tény, hogy megfogalmazták a külpolitika alapelveit a szocialista és kapitalista országok viszonylatában. Ezen utóbbi csoporton belül differenciáltak a NATO- és nem NATO-tagok, valamint az el nem kötelezett országok között. Megállapította, hogy Kádárék nem taktikai, hanem stratégiai célkitűzésként fogadták el és emelték a hivatalos politika rangjára a békés egymás mellett élést. Az előadó a korai Kádár-korszak első három évét tekintve megkülönböztetett figyelmet szentelt a magyar-jugoszláv, a magyar- osztrák és a magyar-amerikai kapcsolatok vizsgálatának.

Gergely Jenő előadása "Az egyházak működése a Kádár-korszakban a jogszabályok és pártpolitikai határozatok kalodájában" címet viselte. Bevezetőjében elmondta, hogy az 1956-tól a rendszerváltásig terjedő korszak egyházpolitikájának feltárásához megfelelő kiindulópontul szolgálhat a jogi keretek tanulmányozása. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a következőre: az érvényes jogszabályok a gyakorlatban jelentősen módosulhattak attól függően, hogy a párt illetékes szervei hogyan értelmezték, alkalmazták vagy éppen figyelmen kívül hagyták őket. Az állam-egyház viszonyt és az egyházak jogállását körülíró jogszabályok alkalmazását az 1951-ben felállított - közvetlenül a kormány irányítása alá tartozó - Állami Egyházügyi Hivatal végezte. Az egyházpolitika formálását, befolyásolását illetően az előadó három szintet különböztetett meg. A Politikai Bizottság mellett az ideológiai ügyekért felelős titkárságot, valamint a Belügyminisztérium III/III-as ügyosztályának egyházügyi részlegét említette meg. A Kádár-korszak egyházpolitikai stratégiáját formáló párthatározatok, egyezmények áttekintésekor megkülönböztetett figyelmet fordított az egyházak helyzetét de jure és de facto jellemző viszonyok eltéréseire.

Horváth Miklós "Az erőszakszervezetek működése a Kádár-korszakban" címmel egyrészt a hadsereg, másrészt a Belügyminisztérium újjászervezését vizsgálta az 1956-1959 közötti időszakban. A kormány 1956 végén a hadsereg létszámának radikális, több mint 50%-os csökkentéséről határozott. A létszámleépítés a Honvédelmi Minisztériumot is érintette. Kitért a vizsgált időszakban bekövetkező szervezeti változásokra is. A referátum második részében nagy figyelmet szentelt a BM alárendeltségébe tartozó erőszakszervezetek átalakulásának. Az egyik legfőbb változás az volt, hogy a BM központi főosztályaiból, megyei osztályaiból és járási alosztályaiból - szakmai profiltisztítást követően - a közigazgatás rendszeréhez igazodva rendőrkapitányságokat hoztak létre, melyek tevékenységét legmagasabb szinten az Országos Főkapitányság irányította és felügyelte. A rendőrkapitányságokon az állambiztonsági munkát a forradalmat követően az ún. politikai nyomozó osztályokon dolgozó beosztottak végezték. Ezen állomány többsége előzőleg is az államvédelemnél teljesített szolgálatot.

Somogyi Pálné "Tájékoztatáspolitika és cenzúra a Kádár-korszak első évtizedében" című kutatásáról Kalmár Melinda tartott beszámolót. Bevezetőjében beszélt a kutatás módszereiről és a forrásbázisról. Hármas struktúrát alkalmaztak a munka során oly módon, hogy az irodalompolitika, a sajtópolitika valamint a külpolitikai propaganda alakulását az elmélettől a napi gyakorlatig követték nyomon. Alapkutatásuk révén egyrészt bepillantás nyerhető a kádárizmus struktúrájába, másrészt egy árnyaltabb történeti kép is formálódik a Kádár- korszak első hat évéről. A kutatómunka eredményeit nemcsak az Osiris Kiadó által megjelentetett dokumentum-válogatás tartalmazza, hanem a kutatócsoport létrehozott egy külön gyűjteményt is az Országos Széchényi Könyvtárban.

Germuska Pál a Munkásőrség 1957-1989 közötti történetének néhány fontos mozzanatát tekintette át referátumában. Hangsúlyozta, hogy a Munkásőrséget nem szovjet, hanem csehszlovák és keletnémet minta szerint szervezték meg 1957-ben. Szakmai irányításáért és felszereléséért a Belügyminisztérium felelt, a párt pedig a közvetlen irányító szerepet az MSZMP KB Párt- és Tömegszervezeti Osztályán, illetve Adminisztratív Osztályán keresztül gyakorolta. Nem véletlen tehát, hogy a szerveződő új testületet munkásőrvezetők és különböző vezető pártfunkcionáriusok egyfajta "párthadseregnek" tekintették. Az 1950-es évek végén, az 1960-as évek elején a Munkásőrség helyzete stabilizálódott. A testület felszereltsége elérte a kívánt szintet, még ha olyan esetek is előfordultak, hogy a rendszerbe állított páncéltörő ágyúikhoz tartozó lőszert eladták az egyik "testvéri szocialista országnak". A Munkásőrség az 1980-as évek végén, a rendszer válságával került újra a figyelem középpontjába. 1989. október közepén aztán a Minisztertanács előterjesztésére az Országgyűlés jogutód nélkül megszüntette, amit a november 26-i "négyigenes" népszavazás már csak utólagosan "megerősített".

Varga Zsuzsanna "Érdekeltségi rendszer és gazdasági környezet. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek a forradalom utáni évtizedben" című előadásának középpontjába a szovjet kolhoz-formától való eltávolodás vizsgálata került. A folyamat az érdekeltség témaköréhez kapcsolva jelent meg, mivel a tsz és a kolhoz közötti minőségi különbség az előadó szerint itt ragadható meg leginkább. A legújabb kutatási eredményekre támaszkodva bemutatta, hogy az 1956 novembere után továbbműködő tsz-ek - kihasználva a körülöttük létrejött hatalmi vákuumot - hogyan próbálták meg orvosolni az öröklött érdekeltségi problémákat. Ezt követően az előadó érintette a kollektivizálás alatt, 1960-ban bekövetkezett szövetkezetpolitikai fordulatot, melynek hatására átmenetileg ugyan, de engedélyezték a tagság érdekeltségét jobban érvényre juttató helyi megoldásokat. 1961 után a legfelső vezetés - miközben elhárította a KGST-országokból érkező, adminisztratív (a mezőgazdaság párt- és állami irányításának átszervezésére irányuló) problémakezelési javaslatokat - hosszabb távra is elismerte a gyakorlatban bevált termelőszövetkezeti kezdeményezések létjogosultságát.

A konferencia záró előadását Tibori János tartotta "Fejezet a Tiszántúli Református Egyházkerület történetéből (1975-1985)" címmel. Az állam és egyház viszonyának alakulását áttekintő bevezetőt követően a II. világháború utáni időszakra tért át. A "keskeny út", a "szolgáló és kiszolgáló egyház" szellemében a református egyház abban reménykedett, hogy élő kapoccsá tud lenni Kelet és Nyugat között. Az állami egyházpolitika stratégiai célja azonban a vallás felszámolása volt, aminek elősegítésén a BM politikai rendőrségének egyházi ügyekkel foglalkozó osztálya valamint az Állami Egyházügyi Hivatal egymásnak alárendelt irodái munkálkodtak. Az említett szervezetek a református egyház minden tevékenységét ellenőrizték, és a számukra biztosított keretek között igyekeztek az állami és egyházi vezetők között látványos kapcsolatokat és a háttérből irányító együttműködést kialakítani. Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy az MSZMP Politikai Bizottság 1973. december 3- i határozatában az szerepelt, hogy a politikai együttműködés továbbra is a protestáns egyházakkal a legszilárdabb. A szolgáló egyház így lett Moszkva utasításait kiszolgáló egyházzá, ahol "a szocializmus megtévesztő csillagának ragyogtatásával a betlehemi csillagot akarták kioltani" - hangzott el az előadás befejezéseként.

Hegedűs B. András zárszavában úgy értékelte, hogy a szekcióülés sokszínű előadásai, kutatási beszámolói, az elhangzott eredmények igazolták az OKTK támogatáspolitikáját. Az elnök kiemelte, hogy az 1945-ös, illetve 1947-1948-as fordulat, valamint a Kádár-korszak szakaszolása kapcsán kibontakozott viták mellett is az ülés mindvégig megőrizte tudományos emelkedettségét.

Varga Zsuzsanna


<-- Vissza az 2000/7. szám tartalomjegyzékére