2000/5

Pályánk emlékezete

A 175 éves Akadémia megidézése lapelődünk,
az Akadémiai Értesítő egykori közleményeiből.

Bálint Gábor keleti utazó tudósításai


Szentkatolnai Bálint Gábor (1844. Kézdivásárhely - 1913. Temesvár) egészen kivételes nyelvtehetség volt, aki azért, hogy a keleti nyelveknek és kultúráknak szentelhesse egész életét, félbehagyta a Bécsben és Budapesten végzett jogi tanulmányait. A kor nagyhírű tudósaitól (Budenz József és Vámbéri Ármin) tanult, s ekkor kezdett el foglalkozni a mongol nyelvvel is.

Életútja szempontjából meghatározó az 1869-1873 közötti kutatóútja. Útjának első állomása Szentpétervár, ahol mongolisztikai tanulmányokat folytat és foglalkozik a mandzsu-tunguz, valamint a finn-ugor nyelvekkel is. 1871-től végez terepmunkát, hogy csak a nagyobb szabású gyűjtéseit említsük, a kazáni tatárok, az astrakáni kalmükök, a mongóliai halhák között. 1877-ben csatlakozik az Ázsia-kutató Széchenyi-expedícióhoz, de betegsége miatt haza kell térnie. 1879-ben munkát keresve, szinte kalandorként bejárja Dél-Európát és a Közel-Keletet, ahol a nyelvtanítástól az adószedésig különböző munkákat vállal. 1891-ben tér haza Magyarországra, és 1897-ben kinevezik a kolozsvári egyetem professzorává, ahol haláláig működik.

Az ellentmondásos pályafutású, kiváló képességű kutató, akinek tudósi megítélése, szélsőséges nyelvhasonlítási elméletei miatt időnként vitákat kavart, mongol és török nyelvi gyűjtéseivel és feldolgozásaival (nyelvtanok, szótárak) nemzetközileg is egyedülálló adatbázist hozott létre, melynek tetemes része még kiadatlan.

Birtalan Ágnes


Fogarasi János r. tag fölolvassa Bálinth Gábor keleti utazó tudósításait, s köztök egy nyelvészeti értekezését, mely a következő két kérdést fejtegeti: Mi a magyar birtokos eseti é s vele összefüggőleg az enyém, tiéd, övé, stb? Mi okozza a hangzóval hosszabbodást a jelentő mód félmúlt idejében, vagyis a magyar félmúlt idő.

A tudósítások itt következnek: az elsőt Fogarasi János r. taghoz intézte, a másodikat az Akadémiához.

Méltóságos Úr!

 

A postabélyegről itélve aug. 21. kelt igen becses levelet Kazánba érkezése után csak harmadnapra azaz sept. 1. vettem kezemhez azon körülménynél fogva, hogy én hetenként kétszer szoktam városon kivüli lakásomról a városba rándulni, megnézendő, ha nincs e nekem szóló levél a postán. Becses sorait kétszer is átolvastam s észrevételeit és figyelmeztetéseit igen helyeseknek találtam, s ezért sietek is válaszolni és kiegésziteni első levelem hiányos pontjait.

Nekem elhatározott szándékom itt létem alatt semmit sem irni a lapok számára az itteni népek élete s viszonyairól; hogy miért? nekem arra elég okom van. Ha valamit irok, amit nyilvánosságra akarok hozni, azt a nyelvészeti osztály számára irom, s mindig Méltóságodhoz fogom küldeni megbirálás végett, ha érdemes-e vagy sem az Akadémiával közleni? Jelenleg is ezt teszem, válaszom mellé csatolván egy rövid nyelvészeti értekezést és az eddigi müködésemről szóló jelentést.

Hogy a kholera itten dühöng, én azon egy cseppet sem csodálkozom, sőt azon kellene csodálkoznom, ha nem dühöngne ilyen életmód mellett, a milyent itt tapasztalhatni. Én a lehetőleg visszavonulva s az otthonihoz képest igen szűken élek, de azért nem cserélnék igen sok gazdag ebédjével. Napjában egyszer eszem s akkor is csak levest és sült hust. Ez a kétféle többe kerűl itt, mint Pesten talán négyféle. De mit csináljak, teljesen ehetetlen rám nézve a közönséges étel.

Én egy gazdag orosz kereskedőnének kerti házában lakom s fogok lakni míg itt leszek. A városban nem találtam lakást szerencsémre s igy a városon kivűl a votják mezőre szorultam, a hol csupán egy sor ház van kertekkel együtt; a keresztyén tatárok központi iskolája tőlem harmadik épület. A házi asszony udvarnokja is tatár lévén, két hónap alatt jobban megtanultam tatárul, mint oroszul.

Az egész Kazánban ismeretségem terjed Ilminski tatár iskola felügyelő, Zolotinski csuvas iskola felügyelő, Gottwald egyetemi könyvtárnok, Mirotvorczof mongol kalmik nyelvtanár és Timotheef Bäske (Vaszil) tatár pap családjával, ezenkivül egy cseremis és egy csuvas falusi tanitóval. A tatár iskolában minden nap megfordulok beszélgetendő a tatár fiúk és lyánkákkal, azon kivül az oda szálló falusi tatárokkal. Minden lépten nyomon buzditom őket, hogy tanuljanak és iparkodjanak; ha szegények is, mégis valamennyire haladhatnak a müveltségben. Több tatárral beszéltem, a kik voltak 49-ben nálunk, ismerik Miskolcz, Debreczen, Pest, szóval a legmagyarabb városokat.

Két izben volt itt létem alatt égés s mindig a tatár városrészben. És most áttérek az első levelemben csak röviden érintett és Méltóságod által igen jól jelzett pontok bővebb kiegészitésére.

A társalgási nyelv rám nézve kezdetben az orosz volt, tatár és orosz irányában egyaránt; az oroszoknál az a jó szokás van, hogy mindenki oroszul beszél s minden orosz, legalább orosz bélyeg van rajta. Azon állitás, hogy itt angol, franczia és német nyelv egyaránt otthonos volna, teljesen nem igaz, orosz itt minden. Jelenleg az oroszszal oroszul társalgok, habár még most is csak hibásan, a tatárral és kéräsénnel tatárul. Hogy miért mondottam tatár és kéräsén-nel, röviden okadatolom.

Tatár, itteni néven bolgár, minden tatárul beszélő muszulmán, kéräsén a megkeresztelt bolgár. A muszulmán tatár ugy látszik előttem, hogy az egykori Bolgárország emlékét őrizte meg, azonban ezt csak az előbbkelőről mondhatni, a bolgár nyelvet pedig a kéräsének tartották meg tisztábban, habár ez utóbbiak 1552. óta 1866-ig semmiféle könyvvel sem rendelkeztek saját nyelvükön. 1552-ben foglalta el Vaszilyevics János czár Kazánt s ugyanazon időtájt küldetett Kazánba s vidékére három férfiu névszerint sz. Gurij, sz. Varszonofij és sz. Herman az igaz szláv vallást hirdetendő az ottani különféle népek- s különösen a tatároknak. Müködésöknek az az eredménye lett, hogy a tatárok közől többen megkeresztelkedtek s ezek oroszul krescsonij tatarin nevet nyertek, miből maguk ezen keresztyén tatárok nemzetiségi nevet csináltak, hogy megkülönböztessék magukat név szerént is a muszulmán tatároktól. Azért a keresztyén tatár csak magát nevezi kéräsén-nek, a többi népeket csukingan kalik, keresztelt nép, vagy csukinmagan kalik kereszteletlen nép: p. o. önmagukról igy szólnak: béz kéräsénnär, a keresztyén csuvasról pedig igy: csukingan-csuvas stb. Ezen kéräsének száma a kazáni és szomszédos egyházmegyében statistikai kimutatás szerént 60 ezer körül van. Mint mondám, ezen nép 300 évig minden könyv és iskola nélkül élt, templomában egy tatár szót sem hallott s mégis jobban tudja nyelvét, mint a muszulmán. 1866. körül jött Ilminski s Timotheef lelkész azon gondolatra, jó volna valami módon valamit irni a kéräsének számára. De hol a betű? az arab betűvel a tatár nyelvet nem irhatni tisztán és könnyen. Timotheef mint tatár oda nyilatkozott, hogy ő orosz betűvel már tett kisérletet a tatár vagy kéräsén nyelv átirására. Ennek következtében csakugyan nyomtattak orosz betűvel egy két, egészen népnyelven irt, könyvecskét. Kezdetben az irás nagyon ingadozó és bizonytalan volt, de a harmadik nyomtatásnál már határozottabb alakot nyert s jelenleg már eléggé tiszta és határozott az irás. A kazáni egyházmegyében van eddigelé összesen 40 falusi iskola s évenként szaporodik, mert a kazáni tanitó képezdéből minden évben kerül ki egynehány fiatal néptanitó, kinek tudománya abból áll, hogy tud tatárul és oroszul irni, olvasni és egy keveset számol, valamit a földrajzból, aztán számhangjegy szerint énekelni. Számhangjegy annyit jelent, mint a közönséges kóta vagy hangjegy helyett arab számjegyeket irnak az ének egyes szótagjai fölé, mely számok teljesen a hangjegyeket pótolják, s amint láttam, ezek a kis tatár fiuk is oly könnyen fölrakják az ének fölé, melyet már tudnak, a számhangjegyeket, mintha zeneszerzők volnának.

A tatár pappal tartott nyelvészeti értekezés mindjárt kezdetben, a magyar és tatár szórend körül forgott; az eredmény az, ami nálunk, hogy az ige előtt áll a tatárban is a hangsulyos szó, a mit majd lesz alkalom meglátni az általam gyüjtött népirodalmi termékekben.

Egynehány tatár faluban voltam már megnézni a tatár életmódot, nagyon szegényes biz a; no de erről majd.

Bolgáriban a hajdani Bolgárország fővárosának romjait megnézni még eddig nem voltam pénzkimélés tekintetéből; különben van itt egy németszületésü orosz ezredes, (név szerint Rittig) által orosz nyelven irt, sok fáradság és költségbe került mű, mely csak a mult évben jelent meg, s mely a kazáni kormányzóság különféle népeivel foglalkozik; ezen műben a többi közt a mondott város romjai is lefényképezvék. Ha később érkezésem leend, ezen egész müvet forditásban szándékom megismertetni hazánkkal. A miveltebb tatár, ki a bolgár névre büszke, e romoknál, mint hajdani országuk egyik maradványánál, rendesen námáz-imát szokott elvégezni.

Végre egyet szeretnék a magyar nemzettel tudatni, azt t. i. hogy sokkal kivánatosabb volna ránk nézve minden tekintetben, a stipendiumokat nem az arab, perzsa s görög nyelvet tanuló ifjaknak, hanem annak adni, a ki a minket sokkal inkább érdeklő sínai nyelv megtanulására s eshetőleg egy sínai utra elhatározná magát, mert nagyon valószinü, hogy a roppant nagy birodalomban igen sokféle nép irja saját nyelvét sínai jegyekkel s igy sínainak tartják őket, holott más fajuak. Én ki annyi időt töltöttem el jogi tárgyak s mindenféle nyelvek tanulásában, nem tehetem, hogy a legkevesebb négy évet igénylő sinai nyelv tanulásához fogjak: a nyelveket, miket tudok, szép csendesen elfeledném akkorra, amidőn a sínaival készen lennék.

Ha valamit ezen igénytelen soraimból az Akadémiával közölni méltóztatik, én nem bánom, egészen rendelkezésére állok.

Kazán, 1871. szeptember 2-án.

hálaköteles kész szolgája.

Bálinth Gábor

Jelentés az Akadémiához.

Alulirt 1871. junius 17-én érkeztem Kazán városába, s csakhamar tudtomra esett, hogy a mongol kalmik s a többi keleti nyelvek tanszéke az itteni egyetemről a keleti könyvtárral együtt Sz. Pétervárra tétetett át s hogy jelenleg emlitett városban csak árnya maradt az előbbi hires keleti nyelvészetnek. Ezen szomoru tudomáshoz járult egy második, az t. i. hogy a magába Mongoliába való menetel jelen viszonyok közt veszélylyel van összekötve az ottani nyugtalanságok miatt, mely akadályon kivül ott van a pénzkérdés is, mert az itteni tanárok mondása szerint, az ezen utra szánt összeg igen édes kevés, mint mondja a székely. Ehhez járult továbbá annak hallata, minő eszközök állottak Schmidt, Kovalevsky stb. mongolistának rendelkezésére, hogyan voltak képesek annyit tenni a mongol nyelv terén, mennyit mi soha nem tehetünk. Ily hallomásokra én megérkeztem után csakhamar tervet készitettem magamnak amint következik:

Kazánban maradni addig, míg a tatár-bolgár népnyelvet megtanulom s annyi anyagot gyüjthetek, amennyi ezen nyelv grammatikájának kidolgozására szükséges;

Ezt végezve Astrachan vidékére menni az ottani mongolok s kalmikok nyelvét megtanulandó s nyelvanyagot gyüjtendő, annyival is inkább, mert a lelkész akademiai mongolkalmik nyelv tanára Mirotvorczof úr állitása s Bobrovnikof nyelvtana szerint is a mongol és kalmik beszélgetési nyelv egy és ugyanaz; a kalmik ugy ir amint beszél a mongol, ez pedig úgy ir, mint századokkal ezelőtt;

Astrachanból a népirodalmi termékek összegyűjtése után Sz.-Pétervárra menni, ott a mongol irodalom termékeit tanulmányozandó s egyszersmind bevárandó, ha lehet, a mongoliai út előtt álló akadályok megszüntét. Én koczkáztatni semmit sem akarok. Ezen terv szerint járva 1 harmadfél hónapi Kazánba lételem alatt magamévá tettem a kalmik népnyelvet annyira, hogy rajta beszélek és irok; gyüjtöttem egy kis Chrestomathiára való anyagot, mely áll tulajdon hallomásom után följegyzett szók, népmesék, népdalok és talányokból, a lehető tiszta népnyelven.

A Budenz ur által kidolgozott èuvaš és èeremiš nyelvtanokat született èuvaš és èeremišsel keresztül néztem, az első elég jó; a másodikban az a hiba, hogy a két nyelvjárás össze van vegyitve. A èuvaš és èeremiš nyelven létező orosz forditásokat megszereztem. A èuvaš, èeremiš és kéräsén (orosz-keresztyén) vallásu tatárokkal megismertettem, mit tesz ősei nyelvét elfeledni s az észt nem müvelni. Buzditottam s buzditom folyvást a népmesék és dalok összegyüjtésére. Fájdalom, kevés az iskola, a èeremišeknél plane teljesen hiányzik, de ha van is, mit ér ha a pópa ott van? Most jelenleg az urtmort (ar tatárul, votják oroszul) nyelvével foglalkozom; hisz amint gyanitom, ezen nyelvet csak az orosz evangelium forditás után ismerik; ezek pedig irgalmatlanul roszak. Ha a keresztyénség fölvétetésekor a mi nyelvünkkel is igy bántak, akkor csodálkoznunk kell, hogy nyelvünkben a turánságból megmaradt valami. Kazánból, minthogy ezen város az én erszényemhez képest igen drága lenne télre, september hó végével indulok Astrachanba, föltéve, hogy az évi összeg második felét az ígéret szerint megkapom.

Kazán, 1871. september 2-án.

Bálinth Gábor


<-- Vissza az 2000/5. szám tartalomjegyzékére