1999/7

Könyvszemle

Közgazdaságtan és pszichológia határán

Nagy érdeklődéssel vettem kézbe Hámori Balázs könyvét, akinek munkáját egyszerre jellemzi a tudományos szigor, a nagyfokú időszerűség és végül, de nem utolsósorban egy roppant szellemes, olvasmányos stílus. Ennek következtében az "Érzelem gazdaságtan" kielégíti mind a logikai szigor tekintetében tréfát nem ismerő kutató, mind a jelenkor problémáival elkeseredetten birkózó gyakorló közgazdász, mind pedig a szellemesen tanító művek és korrajzok iránt érdeklődő, egyszerűen csak művelt emberek igényeit. Hámori Balázs valószínűleg tudja, hogy az általa feszegetett problémákat nem lehet megoldani sem egyedül a teóriákban, sem egyedül az intézményes praxisban, sem pedig - végezetül - csak magában a köztudatban. Mind a három, itt említett területet figyelembe kell venni ahhoz, hogy elmozduljunk a könyvben megjelölt holtpontról.

Mármost melyek is a munkában elemzett kérdések? Ha pszichológiai terminus technicusokkal kívánnék élni, azt mondanám: végeredményben a gazdasági cselekvés személyes mozgatórugóiról, motivációiról van szó. A szerző látványosan szakít a közgazdaságtanban meggyökeresedett "önérdek kontra altruizmus" dichotómiájával és több más emóciót, illetve emóció jellegű pszichológiai jelenséget is fölvesz a bizonyíthatóan motiváló tényezők közé. Így esik szó - az önérdeken és az altruizmuson túlmenően - a rosszindulatról, az irigységről, a bizalomról, a hiúságról, az agresszivitásról, és más hasonló, az emberek gazdásági viselkedését kétségtelenül nagymértékben befolyásoló "lelki jelenségről". A gazdasági élet a mondottak fényében egyszerre hihetetlenül színessé, valóságossá és életszerűvé válik. Ilyennek érezzük mi is, de ilyennek látni és érteni már Hámori Balázs és az általa idézett szerzők művei tanítanak meg bennünket. A szóban forgó írás fényévnyi távolságokra van azoktól a koronként kiszáradt gondolat-ketrecektől, amelyekben - tisztelet a néhány kiemelkedő kivételnek - őrzik a gazdasági prosperitás folyamatosan ígérgetett, ámde előjönni (kigurulni) makacsul nem akaró bölcsek kövét. Hámori Balázs dolgozata valószínűleg sokat segíthet a problémáinkon, melyeket a könyv olyan nagy számban és széles körben vet fel és tárgyal, hogy ismertetésükre egy rövid recenzió keretében gondolni sem lehet. Ezt a könyvet el kell olvasni.

Hanem: "A közgazdaságtan azonban nem pszichológia. A hiúság nem behaviorista alapon foglalkoztat bennünket, a motivációk nem önmagukban érdekesek a közgazdász számára. Igazából azok a közgazdasági következmények az izgalmasak, amelyekhez ennek a motivációnak a bevezetésével jutunk" - olvassuk a könyv 107. lapján. Ez a sajnálatos elhatárolódás, tehát amikor sokoldalú szerzőnk egy velejéig gazdaságpszichológiai kérdéskört csak a sui generis közgazdaságtanon belül kíván tárgyalni, nos, ez kritikai reflexiókat váltott ki belőlünk. Tudniillik, ez az egyébiránt dicséretes önkorlátozás a jelen esetben határozottan kizárta azt, hogy az "Érzelemgazdaságtan" című könyv igazolja önmaga címét. Jómagam, például szívesen olvastam volna annak az alátámasztását, miszerint a jóindulat, a rosszindulat, a bizalom, a hiúság, az anomália vonzása, az erőszak, de még az önérdek és az altruizmus stb. is. valóban érzelmek-e? És ha igen, mennyiben azok, ha pedig nem, mégis miért van helyük egy érzelem-gazdaságtannal foglalkozó írásban? A szerző azt is magától értetődőnek veszi, hogy az általa számításba vett motívumok egymás mellé rendelhetően akár egy - az érzelmekre vonatkozó - klasszifikáció egyenjogú tagjai lehetnek. Ilyen körülmények között, a pszichológia eszköztára nélkül, hogyan szállna szembe azzal a tézissel, amely a könyvben említett motívumokat mégis rendre visszavezetné az önérdek-altruizmus jól ismert alapjaira?

Talán szabad a recenzensnek egy rövid kritikában elmondani, mit ért ő az érzelem-gazdaságtanán, és mi határozta meg a jelen könyv címének olvastán a könyvvel szembeni előzetes elvárásait. Nos, a felvilágosodással színre lépő közgazdaságtan túlnyomórészt a racionális kalkuláció jegyében és nevében építkezett. A lázadást ez ellen a romantika jelentette, amely sorozatban állította elő azokat a történeteket, ahol a hős egyetlen nagy pillanatért akár az életét is odadobta. A klasszicista hajlamú Goethe több versében, de legnyilvánvalóbb módon a "Faust" című drámai költeményében ebből a szempontból hamisítatlan romantikusnak bizonyul. Az érzelmek "üvöltő szele" ilyenformán, mint a gazdaságosság elvének radikális antitézise tört be a racionális kalkulációk szellemi szalonjaiba. De miként az energetikai ráfordítások minimalizálását és a viselkedésszabályozási mutatók optimalizálását garantáló szokás-cselekvések hosszas gyakorlás nyomán történő kialakulása mutatja, az élő organizmusban is működik az ökonomizmus egyfajta elve. Az érzelem gazdaságtannak, mint a viselkedés gazdaságtan egyik fejezetének ekkor az lenne a feladata, hogy leszámolva a romantikus illúziókkal, bizonyítsa az érzelmek és az emóciók pszicho-fiziológiai energia- és információ-gazdaságtani szerepét az élő rendszerek, így az ember életében is.

Sietek megjegyezni, hogy a könyv címéről a fenti módon itt csak annyiban érdemes elgondolkodni, amennyiben a pszichológiailag orientált viselkedés gazdaságtan egy igen fontos és még elégséges mértékben ki nem dolgozott fejezetére utal. Magának a könyvnek az értékeit az imént jelzett diszkrepancia egy csöppet sem érinti. A recenzió megengedett szoros terjedelmén belül ezért már csak két rövid megjegyzésre marad helyünk.


A könyv 7. fejezete "Kutya-stratégiák - az erőszak és a bűnözés gazdaságelméleti nézőpontból" címet viseli. Ebben - de máshol is - Hámori Balázs realisztikusan szól a gazdasági aktivitás és a bűnözés sajnálatos összefonódásáról. Mégpedig jogosan elítélő hangnemben. A 172. oldalon viszont szerét ejti annak, hogy a volt szocialista országokban végbement privatizációról egy lényeges mondatot vessen papírra: "A privatizáció pillanatában a status quo nem egyformán teszi lehetővé mindenkinek a tulajdonjogokhoz való hozzáférést. Egyesek - ahogy mondani szokás - közelebb vannak a tűzhöz, mások kevésbé bennfentesek. Az induló pozíciókban sok az esetleges elem, a véletlen, semmiféle általánosan elfogadott társadalmi szabály nem szabályozza azt, hogy ki fér hozzá a tulajdonhoz és ki nem." De hát - tegyük föl a kérdést - egy pénztőkében szegény ország voltaképpen nem a készségekben és a képességekben manifesztálódó humán tőke és az emberi kapcsolatokban manifesztálódó szociális tőke bevonásával és igénybevételével hajthatja. illetve hajthatta volna végre a privatizációs folyamatot? Mint ahogy nagyrészt így is tette. Nekünk csak egyfajta, a tudást és a kapcsolatteremtési adottságokat komolyabban vevő, sőt "fennen hirdető" meritokrata szellem segíthetett volna az említett történelmi operáció fájdalom mentesebb lebonyolításában.

Végezetül bevallom, a gazdasági bűnözésről szóló roppant érdekes fejezet dicséretes módon mértéktartó kitételeit néhány esetben mégis szívesebben olvastam volna a leírtaknál sokkalta élesebb megfogalmazásokban is. Mert a ma már úgyszólván világszerte elharapódzó bűnözéssel is úgy lehetünk, mint a pusztító halállal. Hiszen a halál is egy nem elhanyagolható része az emberi életnek (például minden betegség a halál egy jele, néha előszobája), mégis kemény harcot vívunk ellene: az élet nevében. A bűnözéshez is így célszerű viszonyulni. Hámori Balázs könyve mind szellemében, mind pedig a konkrét tartalmában eleget tesz vállalt feladatának. Az itt-ott túl kedélyesnek mutatkozó stílust pedig kezeljük amolyan ostyaként, amely tompítja a fölvetett kérdések nyomán esetenként bennünk támadó keserűséget. (Hámori Balázs: Érzelem-gazdaságtan Kossuth Kiadó, Bp., 1998. 221. o.)

Magyari Beck István


<-- Vissza az 1999/7 szám tartalomjegyzékére